17.rész

Lassan teltek a napok és én minden dolgom el tudtam intézni. Utolsó napomra hagytam a munkahelyemet,szüleimmel is beszéltem akik elszörnyedtek a halottaktól. És anya már velem is akart jönni Amerikába,de én mondtam neki,hogy csak pénzt adjanak mert  Jiho már velem jön. Nagy nehezen de belementek,de azzal a kikötéssel,hogy meglátogatnak majd engem és ha úgy látják akkor ott is maradnak majd velem. Nem tudtam mit csinálni belenyugodtam a dologba. Sorával a veszekedésünk óta egy szót sem váltottunk rá kellett jönnöm,hogy ő soha nem volt olyan jó barátom mint Jiho. Szerencsémre Daehyun-t bent fogták a kiadónál,mert lassan come back lesz,így ez sok gyakorlást igényel.
- Milyen hangüzenetet hagysz neki?- kérdezte mellettem ülve Jiho.
- Nem hagyok neki,elsírnám magam csak. Azt meg nem akarom,hogy hallja. - szomorodok el.
- Akkor csak levél?- kérdezte.
- Ühüm,csak az. - szorult össze a szívem.
- Na gyere beszéljünk a főnökkel. - szorította meg a kezem és bekopogott az iroda ajtaján. Miután hallottunk a „szabad” szócskát benyitottunk és bementünk.
- Nocsak,valami baj van?- kérdezte a főnök.
- Ki szeretnénk lépni. - emberelte meg magát Jiho és pedig lehajtott fejjel álltam mellette.
- De mégis miért akartok kilépni ilyen hirtelen?- kérdezte szomorkásan és értetlen tekintettel.
- Van egy kis elintézni valónk ami nem hagy halasztást. - mondta Jiho.
- Értem,mikor mentek?- nézett ránk kedvesen.
- Holnap. - válaszoltam halkan.
- Már olyan hamar?- kérdezte és felemelte az arcom.
- Igen. - mosolyogtam rá könnyes szemmel.
- Jaj kislányom ne sírj.- ölelt meg az idősödő főnököm.
- köszönöm.- töröltem meg a szemeim.
- A barátod is veled megy?- kérdezte,én pedig jobban elszomorodtam.
- Ő nem jön velünk,és ha ide is jön. Akkor kérlek mond neki azt,hogy együtt vagyunk. - mondta Jiho én pedig kitöröltem a szememből egy kosza könnycseppet.
- Tessék?- kérdezte meglepetten a főnökünk.
- Kérlek mond neki azt,neki jobb lesz azzal a tudattal . -mosolyogtam keserűen.
- De hát mért?- próbálkozott tovább.
- Ha majd vissza jövök mindent elmondok,de most még nem lehet. - hajoltam meg és kimentem az irodából,öltözök felé vettem az irányom és minden dolgom bedobáltam a táskámba. Kint pedig megvártam Jiho-t, aki ugyan úgy járt el mint én. Gyorsan haza felé vettük az irányt és összepakoltam a dolgaimat,leleteimet amit az orvos adott és egy közös képet Dahyunnal és egy olyat amin mindannyian rajta vannak. Mikor ezekkel is készen lettem elővettem pár lapot és egy tollat,konyhába mentem és leültem az asztalhoz. Gondolkoztam mit is írjak,de más nem jutott az eszembe csak az amit Jiho javasolt még napokkal ezelött.

 „Kedves Daehyun
Nem tudom,hogyan is mondjam el neked. De én már nem szeretlek úgy mint az elején,eleinte próbáltam elterelni a gondolataimat ezekről a tényekről de nem ment. Mikor nem voltál velem nem hiányoztál úgy mint az elején,kezdtem ráébredni,hogy nálam már csak a megszokás volt. A tudat,hogy van mellettem valaki megnyugtatott,de rá kellett jönnöm nekem ez nem elég. És erre a napokban jöttem rá mikor TE nem voltál mellettem,de Jiho igen. Ő megért engem és mindig ott van mellettem,rájöttem,hogy amit iránta érzek nem csak barátság hanem ennél talán több. 
Kérlek ne haragudj rám,de úgy éreztem meg kell osztanom ezt veled. Remélem találsz majd magadnak egy olyan lányt,aki majd megbecsül és boldoggá tesz majd. 
Sajnálom!
Hyemin”

Mikor befejeztem a levelet,könnyeim patakokban folytak nem tudtam abba hagyni a zokogást. Jiho segített nekem eltette a levelet és megcímezte a borítékod és az asztalon hagyta. Aztán engem próbált nyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel,mikor valamelyest lenyugodtam megfogtuk a bőröndjeim és kimentünk a lakásomból. Még utoljára vissza néztem aztán gondosan bezártam magam mögött az ajtót és a kulcsom a táskám mélyére rejtettem. Amilyen gyorsan csak lehetett lementünk és beültünk Jiho kocsijába,bekötöttem magam és könnyeim újra patakokban folytak le arcomon. Soha nem éreztem még ennyire rosszul magam,hogy hazudnom kellett annak akit a legjobban szeretek.
- Kicsi bogaram,ne sírj nem tudok most mit kezdeni veled. - simogatta meg az arcom Jiho vezetés közben.
- De ha egyszer fáj?- zokogtam hangosan fel.
- Tudom,de majd az idő múlásával talán jobb lesz. - próbált vigasztalni,de jelen helyzetben ez nem ment neki amire ú is rájött ezért hagyott sírni és folytatta a vezetést. Mikor megérkeztünk hozzá,könnyes szemmel mentem be a lakásba és a kanapéra ülve néztem ki a fejemből. A könnyeim elfogytak már,egy cseppet sem hullattam tovább. Mereven ültem és néztem a tv-t amíg Jiho is bepakol és elrendezi a dolgait.
- Gyere menjünk a hotelbe. - mosolygott rám és felnyalábolt a kanapéról és elindult lefelé a poggyászával együtt. A táskáját betette a csomagtartóba az enyém mellé,én addig beültem a kocsiba és bekötöttem magam. Lassan Jiho is beült mellém és elindultunk a hotel felé,mikor oda értünk bejelentkeztünk és elfoglaltuk a szobánkat. Lefürödtem és elfeküdtem az ágyban,megvártam még Jiho megvacsorázik és megfürdik,majd ő is befeküdt mellém.
- Aludj bogaram,korán kelünk reggel. - puszilt meg és betakart.
- Köszönöm,hogy velem jössz. - mosolyogtam rá.
- Már mondtam,olyan vagy akár a kishúgom. Még szép,hogy veled megyek. - ölelt meg és addig simogatta a hátam még el nem aludtam.

Reggel tényleg korán keltünk,mert el kellett készülni és a reptérre is ki kellett menni. Nagy nehezen kivergődtem magam az ágyból,fogat mostam összekötöttem a hajam és feldobtam egy kevés sminket mert emberek közé kell mennem,majd felvettem egy kényelmes mégis csinos összeállítást és csináltam egy kis teát nekem és Jihonak. Még  ő is elkészült leültem és inni kezdtem a meleg teámat,nemsokkal később Jiho is csatlakozott hozzám,megitta a teáját utána összepakolta a kint lévő cuccainkat. Kijelentkeztünk a hotelból és elindultunk a reptérre,ott leadtuk a bőröndjeinket és vártunk a becsekkolásig. A szívem a torkomba dobogott,féltem attól,hogy Daehyun valamilyen oknál fogva megjelenik itt,de abban is reménykedtem,hogy nem jön ide. Mért is tenné,nem tudhatja hol vagyok ez a gondolat valamelyest megnyugtatott. Lassan ideje volt gépre szállni és elindulni Amerikába. Az út elején rosszul voltam,minden bajom volt. Féltem,hogy lezuhanunk vagy ilyesmik talán túl sok volt az ilyen film. De aztán megnyugodtam,mikor Jiho megfogta a kezem és biztatóan rám mosolygott,elindított egy filmet amit végig is néztünk. Majd egy újat kezdtünk el,amin elaludtam és csak akkor ébredtem fel mikor szóltak,hogy kapcsoljuk be az övünket mert leszállunk. Zökkenő mentesen értünk földet és hálát adtam Istennek,hogy nem zuhantunk le.
- Rohadt fáradt vagyok. - mondta Jiho.
- Én is,meg éhes. - korgott a gyomrom.
- Oké akkor keresünk valami éttermet aztán bejelentkezünk a kórházba. - nézett rám komolyan,bólintottam és bőröndökkel a kezünkbe elindultunk taxit fogni. Jiho megmondta neki hogy vigyen minket először. Tágra nyílt szemekkel figyeltem az utakat,a házakat és úgy mindent.
- Most vagy itt először?- kérdezte Jiho mosolyogva.
- Ühüm,anyáék soha nem hoztak magukkal ide. - mondtam mérgesen.
- Na akkor ha jobban leszel körbe vezetlek. - mosolygott rám és közben kifizette a taxist,mert megérkeztünk Jiho házához. Bepakoltuk a dolgainkat,egymás után lefürödtünk és elindultunk egy nekünk tetsző éttermet keresni. Nem kellett sokat keresnünk meg is találtunk egy hamburgerest,beültünk és rögtön kértünk is két speciális hambit és mellé kólát persze. Még vártunk beszélgettünk pár lényegesebb dolgot,mégpedig miszerint minden nap mellettem lesz. Ha nem maradhat ott éjszakára akkor már kora reggel visszajön és addig marad amíg csak lehet. Mosolyogva simogattam meg a kezét és hálás tekintettel néztem rá. Aztán kihozták a rendelésünk,elkerekedett a szemem mikor megláttam mekkora adagot hoztak ki nekem. A tányéromon egy hatalmas hambi és sült krumlpi hozzá valami mártogatós cucc,egyszóval finom kalória bomba. Lassan eszegetni kezdtem,jó lassan közben Jiho-ra néztem aki velem ellentétben két pofára tolta be a kaját. Elmosolyodtam és én is elkezdtem rendesen enni,de kifogott rajtam a kaja. Kevés maradt meg,de azt nem tudtam leimádkozni a torkomon,székemen hátradőlve néztem ki az ablakon. Mikor Jiho is befejezte az evést kifizette az ebédünk és elindultunk a kiszemelt kórház felé. Gyomorgörccsel és hányingerrel léptem be,elindultunk a nővér pulthoz és már a tenyerem is izzadt.
- Miben segíthetek?- kérdezte a pultnál ülő nővér.
- Lee Hyemin vagyok. - dadogtam halkan.
- És miben segíthetek?- kérdezte újra.
- Én rákos vagyok. - suttogtam.
- Nem értem kérem hangosabban. - kötött belém ismét.
- Megnézné a felvett betegek nevét kérem!- emelte fel a hangját Jiho és mindenki minket nézett ennek hála.
- Kérem nyugodjon meg,vagy hívom a biztonságiakat. - fenyegette meg Jihot a nővér.
- Én meg beperelem,mert nem végzi rendesen a munkáját. - felelte erélyesen Jiho.
- Megtudhatnám mi a probléma?- lépett mellém egy idősebb orvos.
- Persze,ez a nővér nem végzi rendesen a munkáját. - vágta rá Jiho.
- Na de kérem. - kezdett bele a nővén én meg szédülni kezdtem,aztán minden elhomályosodott előttem. Elájultam. Nem tudom meddig lehettem eszméletlen,de mikor felkeltem először nem tudtam hol vagyok. Körbe néztem a szobában,fehér falak és néhol egy kér berendezés állt,rájöttem,hogy egy kórházi szobában vagyok. Már éppen felszenvedtem magam ülő helyzetbe,mikor bejött egy orvos.
- Nocsak,már fel is ébredt?- mosolygott rám kedvesen.
- Igen. - válaszoltam.
- Nem érez valahol fájdalmat?- kérdezte és leült az ágyam szélére.
- Nem. - válaszoltam ismét kurtán.
- Elnézést kérek a nővér nevében is,nemrég került át hozzánk és még nem tanulta meg,hogyan is kéne viselkedni az itteniekkel. Már felvették velünk a kapcsolatot Koreából és ígérem egészségesen mész innen ki. - mosolygott rám kedvesen.
- Köszönöm. - sírtam el magam.
- Bogaram,te már megint sírsz. - ölelt át mosolyogva Jiho,aki nem rég lépett be a kórterembe.
- Én nem is zavarok,de holnap már szeretném elkezdeni a sugárkezelést,jobb minél előbb. - mondta komolyan az orvos.
- Rendben és köszönöm. - töröltem meg a szemem és kicsikartam magamból egy kis mosolyt.
- Magácska sokkal szebb ha mosolyog. - nézett le rám kedvesen és megsimogatta a kezem.
- Köszönöm. - pirultam el kicsit és jobban Jiho-hoz bújtam.
- Na pihenjen és a fiatalember is itt maradhat,gondolom nem akarja itt hagyni a barátnőjét. - mosolygott ránk.
- Rendben,köszönjük. - mondta helyettem Jiho. Én csak néztem és a hallottakat dolgoztam fel.
- Ne haragudj,de nem akartam magyarázkodni. - nézett rám Jiho.
- Semmi baj,igazad van. - feküdtem el az ágyon és néztem a plafont.
- Szerinted Daehyun már megtalálta a levelet? Vagy még mindig keményen gyakorol?- kérdeztem összeszorult szívvel.
- Nem tudom bogaram,de most ne is ezzel foglalkozz. A legfontosabb,hogy meggyógyulj. - fogta meg a kezem. Rámosolyogtam és bólintottam egyet,még sokáig beszélgettünk és együtt is ettünk. Mert hoztak nekünk vacsorát,igaz nem volt olyan jó,de rossz sem volt. Aztán hamar eljött az este és szempilláim ólomnehéznek bizonyultam és lecsukódtak.
Reggel gyomorgörccsel keltem fel szerencsére Jiho velem volt,de nem jöhetett be velem mikor sugárkezelést kaptam. A kezeléssel magával nem volt baj,mert semmit nem éreztem,de a melléhatások annál rosszabbak voltak. Folyamatosan fáradt voltam és egyfolytában ittam volna,a bőröm is elcserepesedett,hánytam és még hasmenésem is volt. Ezekre kaptam is gyógyszer az orvosomtól,és nagyjából elviselhető volt a kezelés. De volt olyan pillanat mikor feladtam volna és hagytam volna az egészet,de ilyen esetekre itt volt Jiho. Ő öntött belém lelket és adott egy kis erőt is,de mikor nem volt velem,mert dolgoznia is kellett kicsit akkor éreztem igazán egyedül magam. Ilyenkor csak feküdtem az ágyamon és néztem ki a fejemből és azon gondolkodtam vajon mi lehet most a többiekkel,vajon boldogok,hogy nem vagyok ott? Gondolnak rám?
Lassan minden napom ilyenné vált,féltem attól és az orvosom is féltett abból,hogy netalán depresszióba esek. És ez kihat majd a gyógyulásomra is mai eddig még nem következett be,pedig lassan már 3 hónapja itt vagyok.
- Na bogaram,hogy vagy?- jött be az ajtómon mosolyogva Jiho és hozott magával virágot is,ezt az elmúlt időkben mindig megteszi.
- Már jobban,hogy itt vagy. - mosolygok rá.
- Sápadt vagy kicsit. - simogatta meg az arcom és elhúzta a függönyöm,így a nap erős fénye bejárta az egész szobát. Hunyorogva néztem rá és kicsit feljebb tornásztam magam az ágyamon.
- Na így már jobb is,nem vagy kuka sötétbe. - ült le mellé és narancsot kezdett el pucolni,majd gerezdekre szedte és azzal kínálgatott. Nehezen de legyűrtem pár gerezdet és ittam rá egy kis vizet.
- Mondtak valamit az orvosok?- kérdezte közben tömte magába a narancsot.
- Semmi biztatót.- válaszoltam halkan. Már szólt volna,mikor belépett anya az orvosommal,nem kis meglepetést okozva ezzel nem csak nekem de Jiho-nak is.
- Anya te mit keresel itt?- kérdeztem halkan és meglepetten.
- Ahogy megígértük,meglátogatunk apád is mindjárt itt lesz. - mondta és megsimogatta a kezem amitől a hideg is kirázott. Soha nem törődött velem,csak ha elvittek valami nyilvános helyre,de akkor is csak felszínes törődés volt.
- Értem. - válaszoltál kurtán és Jiho keze után nyúltam.
- Hyemin valamit meg kell beszélnünk. - nézett rám az orvosom komolyan.
- Rendben. - mondtam és feljebb ültem az ágyamon,persze Jiho azonnal segített.
- Mint tudod folyik egy ideje a kezelésed. - kezdett bele az orvos.
- Érzékelem igen. - válaszoltam mire anya rám morgott,de mintha a doki észre se vette volna tovább folytatta.
- Ezért,hogy mindenképp meggyógyulj a műtétet javaslom.- mondta én pedig elsápadtam.
- Ezt azt jelenti,hogy...- kezdetem volna bele,de nem folytattam. Nem voltam rá képes.
- Igen,sajnos ki kell operálni a méhed. - fejezte be az orvos a gondolatom,könnyeim patakokban kezdtek el folyni és Jiho vállára dőltem. Ő átkarolta a derekam és közben a hátam simogatta.
- Nagyon sajnálom,mindent megtettünk amit lehetett,de ezt kell tennünk,hogy biztosra menjünk. Tudom,hogy ez neked nem könnyű,de az érdekedben minél előbb át kellene esned rajta. - mondta közben és a vállamra tette a kezét.
- Mégis mit képzel maga? Nem műti meg a lányom,maga egy újjal sem nyúl hozzá. -kezdett kiabálni anya.
- Te csak hallgass el,neked ebbe nincs beleszólásod!- kiabáltam rá.
- az anyád vagyok,van beleszólásom. - rivalt rám.
- De nem törődtél velem,az én életem én döntök felőle. - töröltem meg a szeme és az orvosomra néztem.
- Műtsön meg. - szedtem össze a bátorságom,és közben Jiho kezét szorongattam.
- Rendben,a héten sor kerül rá. És megígérem vigyázok rád. - simogatta meg a vállam és biztatóan elmosolyodott.
- Köszönöm. - feleltem kurtán és még mindig Jiho kezét szorongattam,aki egy pillanatra sem engedett el és mozdult el mellőlem. Anya mint valami űzött vad úgy ment ki az orvos előtt és egy pillantásra sem méltatott. Pont olyan volt mint régen,ha nem azt csináltam amit akart akkor ő nem foglalkozott velem.  Könnyes szemmel néztem Jiho-ra mikor már csak ketten voltunk újra a szobában.
- Nem lehet majd kisbabám. - sírtam el magam újra.
- Nem lesz semmi baj bogaram,csak ne sírj kérlek. Nem tudom mit kezdjek veled. - simogatta meg az arcom és lecsókolta a könnyeim.
- Nem lehet kisbabám. - ismételgettem magam,Jiho pedig magához szorított és próbált nyugtatni. De be kellett látnia,hogy ez most nem fog menni,hívott egy nővért aki nyugtatót adott be. Amitől elpilledtem,aztán elaludtam,így telt el két nap. Harmad nap megvolt a műtétem,én pedig utána depressziós lettem. Nem ettem és nem ittam,infuziot kötöttek rám újra és úgy jutottam tápanyaghoz és vízhez. Semmihez nem volt kedvem,de mivel kivették a méhem gyógyultnak nyilvánítottak,vagyis még nem mert el kell telnie 5 évnek. De mivel tünet mentes voltam és nem találtak újabb rákra utaló jeleket az orvosom azt mondta hamarosan elhagyhatom a kórházat. Ennek már egy hete,már túl léptem úgy mond a sokkon és már eszek is egy keveset. Bár ez mind Jiho érdeme mert úgy tömi belém a kaját mint a nokedlit a kacsába,már csak két nagy fájdalmam van. Az egyik hogy nem lehetek anya vér szerint,a másik,hogy egy nagy seb éktelenkedik a hasamon és így igen be van korlátozva mit is húzhatok fel. Mert nem akarom,hogy megbámuljanak vagy kérdéseket tegyenek fel.
- Na ez a nap is eljött kedveském. - mosolygott rám a dokim mikor már a saját ruhámban álltam vele a recepción a kijelentkezésre várva.
- Igen,- mosolyogtam én is.
- Remélem nem találkozunk itt,vagyis jöhet csak ne betegként hanem inkább látogatóként. - simogatta meg a kezem.
- Rendben. - mosolyogtam vissza és közben aláírtam a papírokat. Miután mindent elintéztünk elindultunk vissza Jiho házába,Jiho beültetett a kocsijába. Gondosan bekötötte a biztonsági övem,majd ő is belült a helyére és elindította a kocsit. Megálltunk egy autós étteremnél és rendelt két adag nem tudom én mit,majd azokkal együtt haza indultunk. Jiho leparkolt a kocsival,én pedig fáradtan kászálódtam ki a kocsiból,az elmúlt hónapokban nem igen mozogtam semerre sem. Belépve a házba nagyon megdöbbentem,nem mertem semerre mozdulni,féltem beljebb menni.
- Na nem mész beljebb?- kérdezte vidáman.
- Te hülye vagy?Még a végén megtámad valamelyik kajás doboz a földön. - fintorodtam el.
- Jól van na,ne bánts. Minden nap veled voltam,nem volt időm takarítani. - mondta és erővel lökött beljebb.
- Ez nem mentség,mi van ha elkapsz valami betegséget te fogyatékos?- estem neki mérgesen.
- Nyughass asszony,árt a szépségednek. - mondta,azt sem tudtam merre vagyok.
- Asszony?- kérdeztem vissza szikrákat szóró szemmel.
- Mért? Ilyenkor tök olyan vagy,házsártos asszony aki a férjével kiabál. - röhögte el magát,miután átgondoltam a helyzetet én is elmosolyodtam.
- Menj fürödj le és öltözz át meleg van. - simogatta meg a hátam és elvezetett a fürdőig.
- Köszönök mindent. - néztem rá hálásan.
- A szőr is fel áll a hátamon,hagyjál már. Megbeszéltük nem? Akkor nem kell minden egyes nap megköszönni mindent. - dorgált meg és nyomott egy puszit a homlokomra,aztán becsukta maga mögött az ajtót. Egy nagyobb sóhajtás után elkezdtem levetkőzni,minden holmin bedobtam a szennyesek közé és beálltam a zuhany alá. Jó érzés volt végre rendesen megfürdenem. Minden piszkot lemostam magamról,még azt is ami nem is létezett. Kezem a sebere siklott és könnyek gyűltek a szemembe,mindent megadnék érte csak ne lennék ilyen szerencsétlen,mit tettem előző életemben,hogy ez a büntetésem. Pár percig még némán sírtam,majd elzártam a csapot és tiszta ruház húztam. Felvettem egy rövidnadrágot és egy hosszabb felsőt,ami takarja a hegem. Kimentem és szembe találtam magam Jiho-val.
- Ennyire zavar?- kérdezte sajnálkozva.
- Igen. - vallottam be halkan.
- Felkeresünk egy jó plasztikai sebészt,ő majd eltünteti neked. - ölelt magához és a nappaliba vezetett. Leültetett a tv elé,elkezdte kapcsolgatni az adókat. Kikaptam a kezéből a tv kapcsoltam és vissza nyomtam az át ugrott adóra. Dobogó szívvel néztem a fiúkat és azt,ahogyan énekelnek,táncolnak. De Daehyun nem volt olyan mint szokott,a kelleténél is sápadtabb volt és talán még le is fogyott. Könnyek gyűltek a szememben és csak néztem őket,valami fellépésük lehetett de nem tudom milyen.
- Mért nézed? Ettől nem lesz jobb. - kapta ki a kezemből és már el is nyomta.
- Mert nekem jó így oké!- mondtam mérgesen és visszanyomta. Már csak az útorsó pár pillanatot kaptam el és az is Daehyun volt,minden pillanatot kiélveztem a látványából igaz csak halovány önmaga volt,de akkor is kiélveztem. Mikor vége lett és más jött a tv-ben elszomorodtam és görcsösen szorongattam a távirányítót.
- Hé gyere együnk éhen halok.- mosolygott rám kedvesen és kitépte a kezemből a kapcsolót és a konyhába húzott maga után. Leültetett a pultra és ő neki kezdett valami kaja összeütésének. Nem tudom mit csinált mert nézni is rossz volt,mindent össze dobált egy tálba és serpenyőben sütötte meg. Fintorogva néztem a tányéromra mikor elé tette.
- Na nem eszel?- kérdezte teli szájjal.
- Nem kapok étel mérgezést?- kérdeztem félve.
- Na,ez most fájt. Itt gürizek neked és te meg attól félsz megmérgezlek-e?-nézett rám tetettet mérgességgel,elmosolyodtam és küldtem felé egy puszit. Aztán én is elkezdtem enni,nem azt mondom,hogy egy 5 csillagos étterem megirigyelné amit főzött,de igen finom volt amit csinált. Amint végeztük felajánlottam,hogy majd én elmosogatok amibe persze rögtön bele is ment. Mosolyogva néztem utána és elkezdtem elmosni az edényeket és a tányérokat,meg persze az összes mosatlant amit felhalmozott az idők során. Mikor készen lettem még mindig nem éreztem jól magam a lakásban ezért elkezdtem törölgetni és összegyűjteni a szemetet és persze a szennyest is. Elindítottam egy mosást,felporszívóztam két szobát,már a nappaliba mentem volna mikor nagy fájdalmat éreztem a hasamba,le kellett üljek a földre és össze görnyedve voltam percekig.
- Eszednél vagy? Nem meg mondta az orvos,hogy ne erőltesd még meg magad. Felszakadhat a sebed is,nem érsz rá kicsit később?- kérdezte és karjaiba véve a nappaliba vitt a kanapéra. Elfeküdtem és mélyeket lélegeztem,ez segített kicsit és már nem fájt annyira a hasam.
- Sajnálom. - néztem Jiho-ra.
- Majd én kitakarítok,te maradj most itt. - utasított és folytatta,ahol én tartottam. Felültem a kanapén és néztem ahogyan takarít,elmosolyodtam ahogyan koncentrál és közben mégis bénázik. Most jöttem rá talán rendesen is,hogy mellette biztonságban érzem magam. És nem úgy mint eddig,feltétel nélkül megbízom benne,talán ennyire még Daehyunban sem bíztam meg. De ezek a rettenetes hónapok ráébresztettek,hogy ő mindig mellettem volt,még akkor is mikor el akartam küldeni olyan rosszul voltam,de ő ott volt mellettem és tartotta a tálat még én kiadtam magamból amit ki kellett adnom. Talán életem végéig nem tudom majd meghálálni neki mind azt a sok jót,amit ő adott nekem. Munkája végeztével elfeküdt a kanapén fejét pedig az ölelembe hajtotta,elmosolyodtam és haját birizgáltam.
- Na most már nyugodt vagy?- kérdezte rám sandítva.
- Ühüm,tisztaság van. - mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit a hajába.
- Akkor jó. - fogta meg a szabad kezem és a nyakához vezette,nyomott egy apró puszit az ujjaimra és nézte a tv-t amit eddig is nézett,mielőtt elkezdett volna takarítani.
                                                       
                                                      ******

A műtétem óta eltelt 3 hét,Jiho pedig talált egy neves plasztikai sebészt aki elvállalta a műtétemet. Talán már rutinosan feküdtem fel a műtőasztalra és hagyatkoztam egy neves doktorra aki majd elvégez egy kisebb műtétet. Ami persze sikeres volt és persze még nem láttam a heget,mert kötés volt a hasamon.

- Igyekezz már,el fogunk késni.- kiabált be a szobába utánam Jiho.
- Hogyan késnénk el egy kórházból?- néztem rá miután kijöttem a szobámból.
- Simán,főleg ha rajtad múlik. Amúgy csinos vagy. - szúrta még oda nekem a kedves kis megjegyzését.
- Csak egy sima farmer és felső,de köszi. - karoltam belé és úgy mentünk ki a lakásból. Jiho gondosan bezárta az ajtót és már indultunk is a napsütésben a magánklinikára. Egymásba karolva mentünk az utcákon napszemüvegbe és mosolyogva,minden hülyeséget mondott nekem amitől én nagyon nevettem. Csomó árus mellett elmentünk,de nem nézelődhettem,mert Jiho elrángatott onnan. Egyszer egy nagyobb csapat mellett mentünk el,onnan az egyikük nekem jött de elnézést is kért. Mosolyogva néztem rá és bólintottam.
- Kik lehetnek azok?- kérdeztem Jihotól.
- Nem tudom,de nincs időnk nézelődni. - felelte.
- Ajmár még mindig van háromnegyed órán,csak nézzük meg kik azok. - erősködtem,mire beadta a derekát. Mosolyogva húztam magam után a tömegbe,valami forgatás vagy fotózás lehetett nem tudom. Mikor előre értem megtorpantam és csak meredten néztem egy bizonyos pontba,fél örült módon markoltam Jiho farmer ingét.
- Mi a baj bogaram?- nézett rám,de mikor felfogta,hogy nem válaszolok ő is abba az irányba nézett mint én.
- Na húzzunk innen. - fogta meg a kezem és elkezdett kirángatni a tömegből,mikor kiértünk szorosan magához húzott. Próbáltam visszafogni a könnyeim,de nem nagyon sikerült. Pár kósza könnycseppet elmorzsoltam,de aztán erőt vettem magamon és letöröltem a könnyeim.
- Jobban vagyok,mehetünk. - mondtam és gyorsan elindultam magam után húzva Jiho-t. Az út további részén nem beszéltünk,a klinikán bekísértek egy szobába. Ott levették a kötésem és egy egész alakos tükör elé állítottak,elámultam a vég kifejlet. Nagyon halvány volt a heg,sőt ha nem is tudtam volna hol is volt nem is vettem volna észre. Nagyon meghatódtam és örömömben még a doki nyakába is ugrottam.
- Köszönöm szépen. - hálálkodtam.
- Ugyan igazán nincs mit,örültem hogy segíthettem.- mosolygott rám a doki. Beszélgettünk még egy kicsit aztán mi is mentünk a dolgunkra és a doki is.De előtte még felvettem haspólót ami szabadon hagyta a hasam,most már nem kellet takargatnom. Nem kellett szégyenkeznem a heg miatt,mosolyogva mentem Jiho-hoz.
- Hú de szexi itt valaki. - bókolt nekem és átkarolta a derekam.
- Próbálkozik az ember. - mosolyogtam rá.
- Akkor hova menjünk ma?- kérdezte.
- Ahova csak akarsz. - válaszoltam.
- Akkor ma bulizunk angyalom.- kacsintott rám és az üzletek felé rángatott. A legelsőbe bevezetett és a női részleghez ment,mosolyogva mentem utána. Szebbnél szebb,és szexibb ruhákat adogatott a kezembe,fej rázva mentem mentem a próbafülkébe és próbáltam fel a ruhákat. Egy kék testre simuló ruha mellett döntöttem,és egy fekete magassarkú mellett. Mikor haza értünk elmentem fürdeni és közben megmostam a hajam is,mikor mindennel készen lettem köntösömben mentem ki ,hajam a törölközőbe csavarva,Jiho kint ült az erkélyen.
- Így megfázhatsz. - nézett rám napszemüvegben.
- Igazad van mínuszok tombolnak. - meredtem rá.
- Jó-jó,a hajaddal mit kezdesz?- kérdezte hirtelen.
- Nem tudom lehet csak kivasalom. - vontam vállat és vissza mentem a lakásba. Nem sokkal később ő is követett engem,elhessegettem fürdeni és addig a szobámba megszárítottam a hajam és minden hajápolót és utána kivasaltam a hajam. Majd következett a smink,nem akartam olyan feltűnő lenni fekete szemceruzával kihúztam a szemem és szempillaspirált aztán felvettem a ruhámat is. Kerestem egy kis táskát amibe bele tudtam dobálni pár mütyürt,fújtam magamra egy kevés parfümöt,aztán a cipőmmel a kezembe kimentem a nappaliba. Kint Jiho is menetre készen állt,mikor megfordult mosolyogva végig nézett és még szélesebb lett a mosolya.
- Csoda szép vagy. - nézett rám kedvesen.
- Te is jól nézel ki. - léptem bele a cipőmbe.
- Na akkor induljunk. - mosolygott rám és már ki is léptünk a lakásból,magunk után gondosan bezárva az ajtót és a táskám cipzáros részébe tettem a kulcsot. Utána már mentünk is egy bulizó helyre,nem sokat kellett keresnünk LA tele van ilyen helyekkel főleg este. Egyik hely jobb volt mint a másik,nem tudtam hova megyünk,de Jiho választott egy neki tetsző helyet és berántott maga után. Rögtön a pult felé tört utat nekünk és kért is kér rövidet kezdés képen,aztán mentünk is táncolni. Nem foglalkoztunk semmivel,talán most éreztük igazán jól,a múlt hónapokhoz képest. Egyikünknek sem volt semmi baja,mindketten felszabadultak is vidámak voltunk. Így ment ez egészen hajnalig,mikor már a lábam is nagyon fájt és már fáradtak is voltunk ezért úgy döntöttünk,hogy haza felé vesszük az utat. Ami nekem rettenetesen hosszúnak tűnt főleg,hogy már nem bírtam magassarkúban közlekedni és ezért kulturáltan mezítláb lépkedtem Jiho mellett,aki volt olyan kedves és ő is levette a cipőjét. Csak,hpgy ne legyen olyan feltűnő,mikor haza értünk úgy ahogy voltam befeküdtem az ágyamba és már aludtam is.