23.rész

Halihó :)

Tudom,hogy mindig ilyen későn hozom a részeket és nem is akarok mindig magyarázkodni,de valahogy mindig arra kerülök. Egy ideje elkezdtem ezt a részt megírni,de nem tudtam befejezni amit most befejeztem. Hurrá :D Próbálom elvarrni a szálakat,de még nem terveztem hogy vége lesz,ne legyen minden olyan egyszerű kell bele majd még egy két csavar,hogy érezzék a szereplőim a törődést. Minden kedves olvasómnak jó olvasást kívánok. Ha gondolod hagy magad után jelet :)

A  napok lassan teltek és mindenki végezte a saját feladatát. Én dolgoztam a többiekkel a B.A.P pedig fellépésekre járkáltak. Ezt is onnan tudom,hogy ha volt egy kis szabad idejük mindig bejöttek a kávézóba. Hál Istennek a kávézó is vissza tért régi fényébe,Viki és Mett a kezdeti nehézségek ellenére amit a koreai nyelv jelentett nehezen,de áthidalták. És már komolyan fontolóra vették,hogy egy jó hosszú időre itt is maradnak. Persze mi Jiho-val ennek a hírnek nagyon örültünk,de mégis érzek egy kis ürességet magamban. Mintha hiányozna valami az életemből amivel végre teljes egész lehet minden. Szeretek a kávézóban dolgozni,de olyan mintha nem lenne elég. Ezért a napokban elkezdtem egy stylist iskolába járni,hátha ez az a szakma a mit teljessé teheti az életemet. Ma is épp egy ilyen órán vagyok ahol olyasmit tanulunk mit is lehet összepárosítani egy adott ruhadarabbal. Néhány kombináció tényleg elnyerte a tetszésem és be is újítottam a ruhatáramba,de volt olyan össze állítás is amitől a hányinger kerülgetett. Tehát ma elvileg valami idol bandához megyünk és mi fogjuk felöltöztetni őket,vagyis mindegyik tag választ valakit magának. Akit pedig nem választanak ki párba áll valakihez és a keze alá dolgozik ha szükséges. Nem is figyeltem melyik kiadóhoz megyünk,csak mentem a többiekkel. A csorda szellem irányított,bementünk egy nagyobb öltözőbe ahol már vártak ránk az idolok. Na és mit ad Isten kikhez mentünk,na kikhez. Hát persze hogy a B.A.P az a banda akiket fel kell öltöztetnünk. Na most ők ugyan úgy meglepődtek mikor megláttak engem mint ahogy én is. A tanár félénk elmondta mért is vagyunk itt és,hogy ha egyet kérhet próbáljuk meg hogy a srácok ruhái nagyjából összhangba legyenek. És innen jött a jó dolog,mindenki bemutatkozott és elmondta mit is szeretne,hogyan is szeretné felöltöztetni a srácokat. Persze voltak olyanok is aki csak meghajoltak,velem együtt és nem mondtak semmit. Éreztem a srácok tekintetét magamon,de én persze mindenhova néztem csak rájuk nem.
- Oké akkor ha megkérhetem a fiúkat válasszanak maguknak társat aki majd felöltöztet titeket. - csapta össze a kezét a srácok menedzsere. De a srácok nem mozdultak,ezt is onnan tudom,hogy erőt vettem magamon s felnéztem rájuk.
Daehyun csak engem nézett és kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam,mivel ez nem csak nekem tűnt fel hanem lassan már mindenkinek ugyan úgy. Kezdtem ideges lenni legszívesebben sarkon fordultam volna és hazáig meg sem állok.
- Őt kérem. - mutatott rám Dae egyenesen kis mosollyal az arcán.
- Nem hiszem,hogy jó ötlet. - suttogtam a tanáromnak.
- Ő téged akar,menj aranyom és tedd a dolgod. - lökött meg kicsit és rácsapott a fenekemre. Mérgesen lépdeltem az előttem álló mosolygó idolhoz,legszívesebben seggbe rúgtam volna de úgy hogy a szülei házáig repülne. Csendem mellé álltam és megvártam még mindenki párt választ magának,és persze csak nekem nem akadt segédem így mindent magamnak kell csinálnom. Miután megtudtuk,hogy csak egy tv felvétel lett megnyugodtam és azon gondolkoztam mit is adjak rá erre a hülyére.
- Nyugi keress valamit és kész. - suttogta a fülembe.
- Legszívesebben megölnélek. Mért engem választottál?- suttogtam vissza még kikerestem egy fekete farmert,mikor megtaláltam felé nyújtottam.
- Ki mást választottam volna?- kérdezte kuncogva és elvette tőlem a nadrágot.
- Bárki mást. - vágtam rá csípőből.
- Senki nem tudja úgy a méretem mint te?- kacsintott rám mosolyogva.
- Inkább fogd be a szád és öltözz. - fordultam felé de még csak a nadrág volt rajta pólót is levette. Figyelnem kellett,hogy ne nyeljem félre a nyálamat ezért gyorsan elfordultam és kerestem egy felsőt. Egy fehér pólóra esett a választásom és azt is oda adtam neki. Élvezte a helyzetet ami kialakult mert végig mosolygott,mindenki más azt hitte milyen kedves és segítőkész,de én tudtam,hogy nem így van, Élvezi,hogy zavarban vagyok a kialakult helyzet mait. Felhúzta a pólót is de még láttam a derekán valamit,ösztönösen oda léptem mögé és felhúztam a pólóját. Bazi nagy tetkó nézett velem szembe,mosolyogva hátra nézett a válla fölött.
- Kellett valami oda. - mondta és lehúzta a felsőjét.
- Értem. - köszörültem meg a torkon és közben egy cipőt és egy bőr dzsekit adtam oda neki. Készségesen fel is húzta és elém állt szét tért karokkal. Amolyan „na hogy festek?” tekintettel.
- Jó leszel így. - bólintottam megelégedve a munkámmal. Megcsóválta a fejét és beült egy szabad székbe,hogy a sminkje is tökéletes legyen és a haja is. Amint mindannyian készen lettek elindultak kifelé,mi pedig össze pakoltuk a cuccainkat és indulni készültünk. Dae még útközben elkapott és maga felé fordított.
- Este hívlak. -kacsintott rám és a többiek után ment. A szívem eszeveszett dobogásba kezdett,de úgy tettem mint aki meg se hallotta. Mentem tovább a haza vezető utamon,felszálltam egy buszra és le sem szálltam amíg nem kellett. Máskor szeretek kicsit sétálni,de valahogy ma nem volt hozzá kedvem. Csendben mentem be a házba és egyenesen a szobámba mentem. Nem volt rossz kedvem vagy ilyesmi,csak egyszerűen egyedül szeretem volna lenni kicsit. A többiek pedig jól ismernek már,tudják,hogy ilyenkor csak egyedüllétre vágyok és semmi másra ezért nem is zavarnak soha. A cuccaimat a földre hajigáltam és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. Magamnak is nehéz bevallani,de csak Daehyun járt a fejembe és a mai nap. Imponált,hogy engem választott minden gondolkozás nélkül,és hogy fesztelen volt mellettem. De miért is lett volna nem az. És amikor ott állt előttem póló nélkül azzal a mosollyal az arcán, és ahogy engem nézett. Mindent elárult,nem rejtegeti az érzéseit,de én nem akarok semmit elsietni. Nem akarok újra fájdalmat okozni neki mint amikor elmentem. Nem tudom meddig gondolkozhattam,de közben elaludtam és arra keltem,hogy a fejem leszakad a telefonom folytonos rezgésétől. Mikor meg akartam nézni ki keres a retinám majd kiéget a telefonom fényétől. Ezért feladtam és csak felvettem.
- Igen. - szóltam bele álmosan.
- Csak nem felkeltettelek? - kérdezte Dae. Nem kellet megnéznem még egyszer,hogy ki hívott a hangja mindent elárult.
- Bingó. - válaszoltam és nagy nehezen feltornáztam magam ülő helyzetbe s feloltottam a kislámpát. Ez adott valami kis fényt a sötét szobának.
- Bocs nem akartalak felkelteni, azt hittem fent vagy még. - szabadkozott,de kihallottam a hangján,hogy mosolyog. Ez engem is egy kis mosolygásra késztetett.
- Hát sikerült,de semmi baj. - válaszoltam.
- Akkor rendben.
- De miért hívtál?- kérdeztem,mert tényleg kíváncsi voltam a válaszra.
- Mondtam,hogy hívni foglak. - válaszolt minden gondolkozás nélkül.
- Ennyi? -kérdeztem kicsit csalódottan.
- Persze. - válaszolta,én meg jó ideges lettem. Mégis mi a fenét vártam? Én vagyok a leghülyébb ember a földön,hogy vártam bármi mást is.
- Értem. - válaszoltam tömören,mire ő a vonal másik felén hangosan felnevetett.
- Ugyan úgy reagálsz mint régen. Örülök,hogy ez nem változott meg. - nevetett még mindig míg én zavarba jöttem. Hülyét csinál belőlem ez a kis görény.
- Hallani akartam a hangod,beszélni akartam veled. - mondta miután lenyugodott.
- És miről szeretnél beszélni?- kérdeztem kíváncsian.
- Mi lenne ha beengednél és rendesen tudnánk beszélgetni,nem ezen a szaron keresztül. - mondta, én pedig azt sem tudtam mi van.
- Tessék?!- kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.
- Hallottad. Szóval beengedsz vagy itt kell kint állnom mint egy faszentnek?- kérdezte nevetve én pedig felpattantam a helyemről a telefonom az ágyamra dobva és kiszaladtam halkan az ajtóhoz. Mikor kinyitottam az ajtót Dae mosolyogva megfordult és megszakította a hívást.
- Te nem vagy normális. - sóhajtottam fel fáradtan kicsit.
- De ez nem újdonság. - nevetett fel és hozzám lépett,minden előzetes kérdés nélkül szorosan megölelt és nem engedett el.
- Tudod akkor az igazi,ha te is megölelsz. - suttogta a fülembe,jóleső borzongás járta végig a testem és viszonoztam az ölelését. Percekig csak álltunk egymást ölelve,olyan voltak ezek a percek mint régen. Mikor nem volt semmi probléma csak ő és én boldogan és nagyon-nagyon szerelmesen.
- Olyan jó,hogy itt vagy. - csúszott ki a számon és abban a pillanatban meg is bántam. El akartam húzódni tőle még valami meggondolatlant teszek,de nem engedte.
- Ez az én szövegem lett volna. - mosolygott le rám. Aztán elindult a szobám felé engem magával húzva,halkan csukta be az ajtót maga után. Levette a kabátját és a fotelbe dobta,telefonját és minden mást pedig a sminkes asztalomra tette. Én addig felültem az ágyamra és csak figyeltem. Eddig szőke volt,láttam már szőkén de most már újra fekete. Igaz most tűnt csak fel,de még mindig rohadt helyes fekete hajjal. Mikor végzett mellém feküdt és felnézett rám.
- Gyere ide mellém. - paskolta meg maga mellett a helyet.
- Mért kéne?- vontam fel a szemöldököm,ellenálltam neki. Pedig a hülye is megmondta volna rólam,hogy minden vágyam az lenne ha újra a karjába tartana. De nem akartam megadni  neki az örömöt,hogy mindent megkap amit csak akar egy kérésére.
- Ne ellenkezz,csak gyere már. - rántott maga mellé,kezét a fejem alá tette és kicsit közelebb húzott.
- Lehet,hogy szakítottunk egyszer valami hülye indok miatt.- kezdett bele,mikor közbe akartam szólni de a kezét a számra tette.
- De én soha nem felejtettelek el,és tudom,hogy te sem. És tudod honnan tudom? Kérdezte,én nemlegesen megráztam a fejem.
- Mert neked is olyan gyorsan ver a szíved mint nekem mikor meglátlak,vagy a közelemben vagy. És ez a hülyeség,hogy nem akarsz neked fájdalmat okozni ezért nem békülünk ki. A legnagyobb szarság a világon. Te vagy a legfontosabb nekem és mégis távol akarsz maradni tőlem,mondván ez a jó nekem. Hát tudd meg,rohadtul nem jó nekem,nem akarom,hogy távolabb legyél tőlem mint ahogy most. Ennyire mehetsz el távol tőlem,nem lehet más pasid. Hiszen ki viselné el a hisztid és minden más hülyeséged rajtam kívül? Ki ért meg téged a legjobban ha nem én? Tudom,hogy én sem vagyok tökéletes,de egyet tudok. Mi ketten tökéletes csapatot alkottunk mindig és alkotni is fogunk csak fejezd be végre a makacskodást és gyere vissza hozzám. - szinte könyörgő szemekkel nézett rám. Minden igaz volt amit mondott, ő ismer a legjobban és Jiho. Tudom,hogy Jiho is azt akarja,hogy mi kibéküljünk,pár napja volt is szó erről mikor beszélgettünk.
- Tőlem soha nem lehet gyereked Dae. - ültem fel és kinéztem az ablakon. Nem akartam látni az arcát mikor csalódott lesz amit felfogja mit is mondtam.
- Nem érdekel,nekem te kellesz nem más. - fordított maga felé.
- De én..- kezdtem bele,de félbeszakított.
- Annyi kisgyerek van akit eldobtak maguktól a szülök, annyi gyerekünk lehet amennyit csak akarunk. Ezzel megmentünk gyerekeket és ők is  megtudhatják,milyen is az a család. És tudom,hogy te lennél a legjobb anya a földön. - mosolygott rám miközben letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Sajnálom. - sírtam fel. Ölébe húzott és szorosan átölelt.
- Sajnálom,hogy nem lehettem melletted mikor kellet. De ígérjünk meg valamit most egymásnak rendben?- tölt kicsit el magától,hogy rám nézhessen.
- Rendben. - szipogtam. Mosolyogva megtörölte a szemem.
- Ezentúl mindent elmondunk egymásnak,bármilyen baj is legyen. Együtt erősebbek vagyunk és mindent átvészelünk. Többé nem lesznek hülye titkok. Rendben?
- Oké. - szipogtam és vissza bújtam a karjába,vállába fúrtam a fejem és beszívtam az illatát.
- Rendben.- mondta ő is és még szorosabban ölelt. Apró puszikat nyomott a vállamra és a nyakamba. Lassan eldőlt és maga mellé fektetett,szorosan egymáshoz préseltük magunkat. Fejem a mellkasára tettem és szívverését hallgattam,tényleg olyan gyorsan vert az övé is mint az enyém. Halványan elmosolyodtam és még közelebb bújtam hozzá,ő szorosabban ölelt és betakart minket a takaróval. Nem kellettem felesleges szavak,ő is fáradt volt és én is. Tudtam,hogy már nincs vissza út már akkor nem volt mikor haza jöttem. Mélyen legbelül ebben reménykedtem,hogy újra vele lehetek.
- Még mielőtt elalszunk tudni akarom,hogy újra az enyém vagy-e?- kérdezte halkan és kicsit felemelte a fejem,hogy rá tudjak nézni.
- Igen. - válaszoltam tömören,kisfiúsan elmosolyodott és megcsókolt. Haza érkeztem. Igen most értem igazán haza,mindig is ő volt az otthonom és ez most bizonyosodott be. Abba a csókba minden benne volt,a szeretet,bánat,sajnálat,fájdalom és minden más. Nem volt hosszú csók,csak egy rövid,de ez bőven több volt mindennél. A csók után vissza ereszkedtem a helyemre és lehunytam a szemem. Percek sem kellettek és már el is aludta. Most aludtam a legjobban,annak a karjaiban akit a vilgágon a legjobban szeretek. Nem voltam rémálmok sem csak aludtam.
Reggel kipihentem keltem fel,egyedül voltam az ágyamba ami kicsit elszomorított. Nagy nehezen de kikeltem és a konyhába mentem,mindenki ott volt még az újdonsült barátom is.
- És felkelt az istennőm. Izzítsd be minden vonzerős és csinálj egy baszott jó kévét a te Mett papádnak. - ,mosolygott rám Mett.
- Neked is jó reggelt seggfej. - morogtam a nem létező bajszom alatt,de azért megtettem amit kért. Mindenkinek csináltam kévét,mikor végeztem leültem barátom mellé aki mosolyogva nézett rám.

- Jó reggelt. - adott egy gyors csókot az ajkaimra és vissza fordult a srácokhoz és valamin jó hangosan felröhögtek. Mosolyogva figyeltem őket és hang nélkül kortyolgattuk a kávénkat. Letettem a bögrém a kis asztalra és elfeküdtem a kanapé,lábamat Viki ölébe tettem még fejemet barátom combjaira. Lenézett rám és mosolyogva simította meg az arcom, én is felmosolyogtam rá majd figyeltem amiről beszélnek. Viki idő közben bealudta a kanapén annyira unatkozott,de én hol a srácokat figyeltem hol pedig a barátom. Még most sem igazán tudom elhinni,hogy megbocsájtott nekem és,hogy újra együtt vagyunk. Képes úgy együtt lenni vele,hogy tudja soha nem lehet közös gyerekünk,nem érdekli. Engem akar ahogyan vagyok és ahogyan vagyok. Az egész Hyemin csomag kell neki nem csak egy kis darabkája.
- Hé mi a baj mért sírsz?- kérdezte barátom meglepetten és ijedten.
- Csak boldog vagyok. - szipogtam mosolyogva.
- Tudod mit haver fogd az asszonyod és vidd szobára. - mondta Mett röhögve és közben Vikit próbálta keltegetni,hogy menjenek boltba mivel ők voltak a sorosok most.
Barátom mosolyogva az ölébe kapott és minden nemű ellenkezés nélkül vitt az említett szobába,miközben én még mindig szipogtam. Letett az ágyra és velem szemben leült,mosolyogva törölt le egy kosza cseppet az arcomról.
- Ne sírj életem. - suttogta az ajkaimra és megcsókolt. Közelebb araszoltam hozzá és vissza csókoltam. Ölébe húzott lábammal átkulcsoltam a derekát még kezemmel hajába túrtam. Bele sóhajtott a csókba,ami mosolygásra késztetett.
- Olyan nagyon hiányzott már ez. - szorította meg kicsit a derekam kezeivel,még közelebb nyomódtam hozzá ami belőle is és belőlem is kihozott egy elfojtott nyögést. Mintha minden megszűnt volna,mintha megszűnt volna létezni ő és helyébe valami vadállat lépett volna úgy tepert le és csókolt meg mintha az élete múlna mindezen. Persze viszonoztam tettét,hisz nekem is hiányzott mér a közelsége,a kezeinek érintése és simogatása az illata,mosolya,hangja. Mindene hiányzott. Pólómtól pillanatok alatt megszabadított és elmosolyodott mikor meglátta fedetlen melleim.
- Máskor se kéne melltartó,több időt megspórolsz nekem. - mosolygott rám és már neki is esett az említett testrészeimnek. Halk sóhajok szálltak fel a hangtalan szobában,simogattam a fölöttem fekvő férfit aki az enyém volt. Csak is az enyém,senki másé. Lassan haladt lefelé apró csókokkal hegemnél kicsit elidőzött és több csókot lehet rá mintha ez el tudná tüntetni. Pizsoma nadrágomat és a bugyimat szint letépte rólam,felültem hogy legalább a pólóját had én vegyem le róla,hisz ő még mindig fel vont öltözve. Pólója után szinte lerángatta magáról a nadrágját és alsónadrágját is,majd vissza feküdt a lábam közé. Csípője az én csípőmhöz illet csak is az enyémhez senki máséhoz. Kezét lassan levezette ágyékomhoz és lassan őrjítően lassan kezdett ügyködni ott. Egyik ujját követte a másik,sóhajaim egyre hangosabban lettek. Ő hol nyakam,hol a kulcscsontom csókolgatta szívogatta kisebb foltokat hagyva rajtam. Én hátát és nyakát simogattam amit ő morgással adta tudtomra,hogy jól esik neki. Mikor úgy érezte készen állok rá nagyon lassan tolta belém magát végig a szemembe nézve. Lassan diktálta a tempót hisz semmi másról nem volt szó mint hogy szeretkezzünk. Semmi durvaság csak lágy dolgok,gyengéd suttogások érintések. Semmit nem siettünk el,hisz volt mit bepótolni. Órákkal később fáradtan lihegtem barátom mellet aki ugyan olyan fáradt volt mint én. Mosolyogva mellé bújtam és a mellhasára hajtottam a fejem.
- Ez rohadt jó volt. - szólalt meg ő először.
- Szerintem is. - mosolyogtam rá és adtam egy puszit az arcára. Fenekemre siklott a keze és bele markolt. Csípőjére ültem és úgy hajoltam le hozzá egy csókra.
- Nem hiszem,hogy lábra tudnék állni ha még egyszer magad alá gyűrsz. - nevettem rá.
- Akkor majd este jön a következő menet. Sok mindent kell bepótolni még. - mosolygott fel rám miközben végig simított egész testemen. Jólesően kirázott a hideg és hozzá bújtam.
- minden nap lehetne ilyen. - suttogok a nyakába.
- Ohh minden nap?- kérdezte és közben a vállamba csókolt.
- Minden nap lehetnénk csak mi ketten minden és mindenki nélkül. - néztem rá.
- És ruha sem kell,hisz ha csak mi ketten vagyunk minden nélkül valamivel el kell ütni az unalmat. És mi lehetne jobb egy kiadós szeretkezésnél? Semmi. - suttogta a fülembe majd bele is harapott egy kicsit amitől a hideg is kirázott.
- Daehyun nem volt még elég?- kérdeztem nevetve és felültem,hogy rá tudjak nézni.
- Belőled és a szexi testedből? Ugyan kérlek drágám. Ha lehetne csak szexelnénk minden nap minden percben. - ült fel ő is és a mellemre csókolt. Átkaroltam a nyakát ezáltal még közelebb volt hozzám. Csípőmbe mart és közelebb húzott magához,így megérezve éledező alfelét. Mosolyogva csókoltam meg és minden kezdődött előröl,minden finomkodás nélkül hatolt belém és mozgatni kezdett magán hangosan nyögtem a nyakába amit ő is viszonzott. Nem kellett sokáig hajtanunk magunkat,hisz nem is olyan régen voltunk együtt. Nevét hangosan nyögve értem el a csúcsra ő pedig utánam nem sokkal a nyakamba mélyesztve fogait ment el.
- Azt hiszem fürdeni kéne,mindenhol ragadunk már. - nevetett Daehyun.
- Felőlem oké,de vinned kell nem tudok lábra állni.- nevettem fel és a nyakába temettem a fejem. Lábam még mindig remegett és ha meg is próbálnék felállni össze csuklana alattam.
- Megoldjuk életem mint minden mást is ezek után. Ha mindig cipelnem kell téged ezek után csak,hogy velem legyél akkor örökké a karomban leszel és mindenhova magammal cipellek. - mosolygott rám kedvesen.
- Szeretlek. Nagyon nagyon szeretlek. - suttogtam végig a szemébe nézve.
- Én is szeretlek szerelmem. - adott egy apró puszit és elindult velem a fürdőbe.

22.rész

Halihó kedveskéim :)
Mély elnézéseket kérek,hogy ismét ilyen későn hoztam egy részt. De mentségemre szóljon ismét a munka és a suli miatt nem volt időm. De mivel,hogy levizsgáztam (minden király) ezért most még van időm írni is :D És a kedvem is megjött hozzá. Próbálóm össze szedni a gondolataimat és valami kerek egészet kialakítani belőle. Nem akarom feleslegesen húzni sem a történetet,de össze csapni sem szeretném. Tehát akit még érdekel a ficci. Jelentem élek még és folytatom. Remélem ezt a rész is tetszeni fog és tovább olvassátok majd. Ha tudtok és persze akartak hagyjatok nyomot magatok után :) Jó olvasást kedveskéim :)
Xoxo Minhye

Nem tudom mikor is aludhattam el,de ez nem is számított. Mikor reggel felkeltem már nem volt mellettem. Kipihenten kászálódtam ki az ágyamból és elmentem gyorsan fürdeni és ilyesmik,amit készen lettem mindennel kimentem a konyhába. Jiho a pultnál ült és rám mosolygott,nem kellet semmit mondanom kitárt karokkal megöleltem és a fülébe suttogtam,hogy köszönöm. Ő csak egy puszit nyomott a fejemre majd elém tolta a müzlimet. Miután befaltam a reggelim,beszélgetünk utána minden féléről. Elmondtam mi volt köztem és Dae között a nyaralóban,elmondtam félve azt asztalt is. De ö csak röhögve mondta,hogy az nem is tetszett neki tehát szívességet tett neki Dae azzal,hogy eltörte. Azt is elmondtam,hogy össze vesztem Himchannal,ő pedig feszülten figyelte minden szavam. Nagyon mérges volt,de hagyta,hogy én intézzem el a dolgaimat. De kikötötte ha segítség kell vagy már nem bírom tovább azonnal szóljak neki. Persze bele mentem,mivel tudtam,hogy rá tényleg mindenben számíthatok. És ha kiakadnék és ő ezt később tudna meg abból nagyobb baj lenne,nem haragtartó ő. De ha a szeretteit valaki bántja elő tör belőle a vadállat és állati ösztönnel védi,a bosszúról nem is beszélve. Reggeli után mindent elpakoltunk és a nappaliban kezdtünk el tv-t nézni. A két jómadár ma dolgozott,kíváncsi vagyok mit művelnek ők ketten egy helyen munkának álcázva. De azt is tudom,hogy ők is becsületesek ha munkáról van szó,csak néha kicsit lusták és olyankor nem igazan szeretnek dolgozni. Úgy döntöttünk mozi maratont tartunk és elkezdtünk filmeket válogatni,hogy mit is nézzünk meg. Még ő beüzemelte a filmet én addig poppcornt és csipszet tettem tálakba. Filmhez elengedhetetlen a rágcsa nem? :)  Mikor mindennel meglettem bekucorodtam Jiho mellé és indulhatott is a film. Felváltva ettünk mindenből és figyeltük a történéseket. Épp jó résznél tartottunk mikor csöngettek. Sóhajtva álltam fel és mentem az ajtóhoz,hogy kinyissam. Legnagyobb meglepetésemre Sora és Himchan állt az ajtóban. Azt se tudtam mit mondjak vagy mit tegyek. Elgondolkoztam,hogy rájuk vágom az ajtót és vissza ülök filmet nézni,de meggondoltam magam. A kapcsolatunkban valakinek felnőtnek kell lennie és az én leszek,valamit ott volt Sora kezébe a kisfia.
- Segíthetek?- kérdeztem nagy nehezen.
- Beszélnünk kell. - válaszolta Sora és mellettem elhaladva bement a házba,Himchan bocsánatkérően nézett rám és ő is bement. Utánuk becsukva az ajtót és is indultam befelé.
- Mi a fasz van?!- kérdezte Jiho mérgesen és értetlenül.
- Beszélnem kell vele. - mutatott rám Sora úgy mintha valaki olyan lennék aki kárt tett neki. Ha tovább folytatja a lenéző stílusát én is elő veszem a rossz énemet,de abból nem lesz köszönet.
- Vagy vissza veszel a stílusból vagy el lehet menni. - mondtam kicsit mérgesen. Sora felvonta a szemöldökét és már mondott volna valamit,de Himchan közbe szolt még mielőtt valami nagy veszekedés lett volna belőle.
- Sora állítsad magad alap állásba. Nem azért jöttünk,hogy megint ordibálj. Hanem,hogy megbeszéljük a dolgokat és ezt normális emberi módon. -nézett rá mérgesen,mégis kedvesen.
- Ezt neki is mondhatnád.- makacsolta meg magát és engem méregetett. Kezdett felmenni bennem a pumpa és lassan elkattanok.
- Először is te jöttél ide,te jöttél be az ÉN HÁZAMBA minden engedély nélkül,te akarsz beszélni. Szóval aranyom vagy vegyél vissza,vagy menj ki azon az ajtón amin bejöttél. De egyet mondok,jó velem jóba lenni. Ne akarj velem rosszba lenni!- mondtam és leültem a kanapéra és írtam egy sms-t Yongguknak,hogy itt van Himchan és Sora.
- Rendben üljünk le mi is.- mondta kedvesen Himchan és lehúzta maga mellé a gyereke anyját.
- A babával minden rendben?- kérdezte Jiho Himchant. Ő elmosolyodott és elvette Soratol a kisfiút. Figyeltem ahogy alszik,én is a kezemben tartanám a gyerekem a ha lehetne. De sajnos ez nem lehetséges. Össze szorult a szívem a látottakon és kicsit rosszul is éreztem magam
- Minden rendben van vele,jól alszik és jól eszik is. - mosolygott az újdonsült apa Jihora. Én is elmosolyodtam halványan közbe jött egy válasz sms-em.

„ Szia tőrpilla :)
Fogalmam sincs mit keresnek ott, de ha bármi van szólj és azonnal ott vagyok. Dae látta meg előbb az üzenetet,szóval ne lepődj meg ha pár percen belül kopognak az ajtódon. 
Yongguk.”

Felsóhajtottam és Sorara néztem. Kicsit meghízott és a szemei alatt sötét karikák voltak,de mikor a kicsire nézett csak úgy csillogtak a szemei.
- Mit szeretnél megbeszélni?- kérdeztem mert kezdett elegem lenni,hogy csendben itt ülünk és nem történik semmi.
- Mért mentél el?- kérdezte azonnal felvont szemöldökkel. Himchan fészkelődött mellette és nem nézett rám,ebből arra következtettem hogy mindent tud.
- Gondolom Himchan már mindent elmondott,tehát nem értem a kérdést magát.
- Igen,mindent elmondott,de tőled akarom hallani. - mondta ezt úgy mintha valami hatalmas bűnt követtem volna el. Felnevettem.
- Az életem volt a tét,bocs ha ezt nem érted meg. - válaszoltam.
- Itt hagytad a szerelmed. - vágott vissza.
- Még mindig az életem volt a tét.
- Az életed fontosabb mint ő?- kérdezte mérgesen. Fel sem fogtam mit kérdezett.
- Tessék? Te teljesen megörültél? Itt kellett volna maradnom?- kérdeztem hisztérikusan.
- Igen,itt kellett volna maradnod. Itt vele és velem. Nem voltál mellettem mikor szültem,nem voltál mellettem semmikor. És azt akarod hogy bocsássak meg neked? Mikor te nem tettél értem semmit?- kiabált rám,én pedig csak figyeltem. Soha nem gondoltam volna,hogy ő ilyen valójában.
- El sem tudom hinni,hogy ilyen vagy. Soha nem gondoltam volna,hogy ekkora önző liba vagy te. Csak a saját bajoddal foglalkozol. Fel sem fogom mit mondtál. Én nem voltam melletted a bajba? Na akkor tornáztasd meg a kis agyadat. Ki szerzett neked annyiszor munkát? Ki volt melletted mikor a szüleiddel úgy össze vesztél,hogy hozzám cuccoltál? Én melletted álltam mindig,és soha nem kértem semmit,mert barátok voltunk. És az hogy a saját életemet Dae elé helyeztem hát bocs,de szerintem ez volt a jó döntés. Mivel nem tudtam volna nézni ahogy ő is szenved velem minden egyes kibaszott napon. Tudod te milyen érzés mikor azt akit a legjobban szeretsz el kell temetni? Én tudom,átéltem és alig bírtam ki. Eszembe se jutott,hogy ezt akarom neki is. Inkább utáljon meg de ne temessen el. Szerinted nekem milyen volt itt hagyni akit a legjobban szeretek? Akkor is szerettem mikor elmentem és még mindig szeretem. De nem adhatom meg neki azt amit ő akar. Nem szülhetek neki gyereket,mert nem vagyok rá képes. És nem akarom magamhoz láncolni,úgy hogy soha nem lehet tőlem saját gyereke. De elmentem egy másik országba az életemért küzdeni. És te ott voltál mellettem? Egyszer is ki álltál mellettem? Nem. Nem én vagyok a rossz barátnő hanem te!- emeltem fel a hangom mérgesen és gyűlölettel teli szemekkel néztem rá. Meg sem tudott szólalni,nekem pedig levegő kellett de azonnal mert éreztem,hogy kezdek bekattanni. Feltéptem a terasz ajtaját és leültem a hintaágyba. Pillanatokkal később besüppedt mellettem az ágy és felnéztem. Dae ült mellettem és kedvesen mosolygott rám. Nem tudom mikor jött és mit is hallott az előbbi veszekedésből. Megsimogatta az arcom és félig átölelt,elkezdte lökni a hintaágyat.
- Én soha,de soha nem hibáztattalak azok után,hogy megtudtam mért mentél el. Azóta eszembe se jutott,hogy engem kellett volna választanod,hiszen az életed volt a cél. Fájt,hogy elhagytál minden szó nélkül,és gyűlölni akartalak de soha nem ment. Hiába ismerkedtem új emberekkel,lányokkal mind hiába. - mondta a távolba nézve,nekem meg a szívem eszeveszetten dobogott. Meg akart ismerni valakit? Lányt?
- De nem te voltál az. Hiába volt szép,nem te volát az. Mindig hozzád hasonlítottam őket,mindig találtam valami kifogást mért is nem akarok tőlük semmit. Te volát a tökéletes és mindig is az leszel. - nézett le rám mosolyogva és egy apró puszit lehet az arcomra. Fogalmam sincs mit tegyek vagy mondjak,a kezem piszkáltam idegességemben. Halkan felnevetett és a távolba nézett,lehunytam a szemem és beszívtam a friss levegőt,éreztem a nap melegségét. Vállára hajtottam a fejem,ő pedig lejeb csúszott,hogy nekem kényelmesebb legyen. Vállamat simogatta a kezével.

Daehyun powo:

Mikor megtudtam,hogy Himchan és Sora Hyeminnél vannak én is azonnal indultam. Mérgesen ültem be a kocsiba és azon gondolkoztam,ha valamit tesznek vele. Vagy valami baja lesz Hyemminek nem tudom mit teszek velük. Telefonom csörgése zavarta meg a gondolataimat. Kihangosítva vettem fel.
- Halló?- szóltam bele kicsit mérgesen.
- Haver kicsit nyugodj meg. - szólt bele Yongguk.
- Mégis,hogyan nyugodjak meg? Egyáltalán minek mennek oda? Hogy mindent elrontsanak? Végre közelebb kerültem hozzá,nem taszít el magától. Talán vissza is kaphatom. Ők meg oda mennek? Ha Sora bármit is mond és esküszöm olyat teszek amit nem bánok meg soha. - hadartam mérgesen és közben a gázra léptem,hogy sokkal gyorsabban oda érjek.
- Nem lesz semmi baj,vissza kapod őt. Hiszen ő mindig is hozzád tartózott. Senki nem tudja ezt olyan biztosan mint én vágy Jiho. Hiszen mi szerveztük nektek azt a hétvégét is. - válaszolta Yongguk, jól estek a szavai.
- Most lerakom mert itt vagyok. - mondtam.
- Sok sikert és nyugi. - mondta végül és kinyomtam a telefont. Leparkoltam és már mentem is be. Be se kopogtam hanem egyből bementem. Tudom ez illetlen dolog,de nem érdekelt. Hyeminről volt szó. Az előszobából hallgattam végig mindent,azt hogy sora hogyan bántja őt és hogy Hyemin hogy vág vissza. Megdobbant a szívem mikor mondta,hogy még mindig szeret. A helyzettől eltekintve kicsit boldog voltam,de láttam rajta milyen mérges. Mikor láttam,hogy kimegy a teraszra beléptem a nappaliba. Jiho rám mosolyogva bólintott,viszonoztam a geszust majd a két vendégre néztem. Sora össze fonta maga előtt a kezét és felvont szemöldökkel engem méregetett.
- Ha az utamba állsz és nem kapom őt vissza azt megkeserülöd. - morogtam rá.
- Te hagyod ezt Himi?- kérdezte mérgesen. Himchan csak felsóhajtott majd válaszolt.
- Arról volt szó,hogy kibékültök,de erre elő jön belőled az önző éned és senki nem érdekel. Ha nem fogsz változtatni elviszem a gyereket és befejeztem veled. Mert kezd nekem is sok lenni,hogy a barátaimat is ellenem fordítod. Az örökös hisztiről nem is beszélve. Se a gyereknek nem jó sem nekem.- mondta. Sora pedig krokodil könnyeket kezdett hullatni és valamit magyarázott még,de nem érdekel kimentem az én nimfámhoz és mellé ültem. Mindent elmondtam amit akartam,de nem válaszolt. Láttam,hogy nem tudja mit mondjon,de nem is kellett. Elég,hogy itt volt mellettem. Lejeb csúsztam,hogy neki kényelmesebb legyen és lassan löktem a hintaágyat. Az sem érdekelt volna ha megáll az idő,nekem az a jó ha az én erdei nimfámmal lehetek.
Simogattam a vállát,a kellemes érzés nem csak őt járta át hanem engem is. Rájöttem,csak akkor vagyok teljesen nyugodt ha a közelemben van,ha tudom semmi baja nincs. Ő az én nyugalom szigetem. A másodpercek lassan percek lettek a percek pedig lassan órák lettek,kicsit elgémberedtem a kényelmetlen üléstől,de nem számított. Neki kényelmes volt,idő közben persze lecsúszott és az ölembe hajtotta a fejét és úgy aludt tovább. Jiho kihozott egy pokrócot és Hyeminre terítette.
- Himchanék?- kérdeztem halkan közben Hyemin hátát simogattam.
- Maradtak még kicsit,még lenyugszik Sora de utána mentek is. Sok mindent kell megbeszélniük.
- Értem. - sóhajtottam fel.
- Tudod nehéz ez neki,szeret téged,de retteg is. Retteg hogy nem adhatja meg neked amit szeretnél,de mellette téged akar. Ez egy ördögi kör. Adj neki egy kis időt had tudja átgondolni. - mosolygott Hyeminre Jiho.
- Nem érdekel ha nem lehet gyerekem,annyi gyereket lehet örökbe fogadni. Akiket a szüleik eldobtak. Tudod gondolkoztam és erre jutottam,persze jó lett volna ha ő lesz a gyermekem anyja. Ki ne szerette volna,de ha nem lehet én akkor sem hagytam volna el. Mért is hagytam volna el? Egy ilyen nevetséges indok miatt,mert nem lehet gyereke? Ez nem az ő hibája,erről ő nem tehet. Ezt a sorsot írták meg neki és nekem is. De nem érdekel amíg boldog.- néztem a szemébe beszélgető társamnak.
- Ezt ő is tudja?- kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom,de ez most nem is fontos,de lassan mennem kell. Lesz egy próba és mennem kell rá. Nem akarom így itt hagyni,de muszáj. - sóhajtottam fel miközben a telefonomra néztem.
- Nem lesz semmi baj. - mosolygott rám és segített felkelni. Karjába fogta Hyemint és elindult vele,megfogtam a vállát és magam felé fordítottam.
- Nem is értem,hogy tud ennyit aludni. - néztem a még mindig alvó szépséget.
- Reggel gyógyszert vett be a rosszul létek ellen. Nem mindenkinek vannak ilyen rosszullétei,de neki néha igen. Elég kemény gyógyszer és ez ki is szokta ütni. De legalább nincs rosszul. Nem bírom azokat a hisztiket. - nevetett fel halkan,de láttam rajta,hogy nem gondolja komolyan. Végig vele volt mikor én nem,és ez fájt. Fájt beismerni,de ő sokkal többet segített neki miné én azt valaha. Keserű mosollyal az arcomon hajoltam oda az én alvó nimfámhoz és egy apró csókot leheltem a homlokára.
- Vigyázz rá haver. - intettem neki és már mentem is. Gyorsan beültem a kocsiba és meg sem álltam a kiadóig. Gyorsan leparkoltam és már mentem is fel a próbaterembe. Már mindenki ott volt és nyújtottak. Yongguk felém dobott egy mackó nadrágot,hogy áthúzhassam és már kezdődhetett is a próba. Sorba táncoltuk el a koreokat,majd 1 óra után jöhetett egy kis szünet. Himchan mellém ült és adott egy palack vizet is.
- Bocs,hogy Sora így kiakadt. Nem erre számítottam én sem,fogalmam sincs mi ütött belé. De mostanában olyan kibirhatattlan. Régen nem ilyen volt,de most már kezd nekem is sok lenni. De mit tehetnék ott van a közös gyermekünk. - sóhajtott fel.
- Semmi gáz,ez nem a te hibád. - veregettem meg a vállát. Nem mondott semmit csak meredt maga elé. Jobb dolga is van mint nekem magyarázkodni,kinyújtott lábbal ültem a falnak dőlve. Yongguk huppant le mellém.
- Mi van  vele? - kérdezte minden bevezető nélkül. Nem kellett nevet mondania pontosan tudtam kire gondol.
- Kiabált majd a teraszon elaludt a vállamon,aztán tovább aludt az ölebe. Jiho vitte a szobájába mikor jönnöm kellet próbára. - mondtam még mindig csukott szemekkel.
- Elhozhattad volna,a srácoknak is hiányzik. - mondta kedvesen. Rá néztem és én is elmosolyodtam.
- Tudom,legközelebb elhívom. - mosolyodtam el a gondolatra. Jó lenne újra együtt mint  régen. Mikor még nem volt semmi baj és mindenki boldog volt. Újra el érem ezt a boldogságot,elérem hogy újra olyan boldog legyen mint régen. Megbánások,féltékenységek és veszekedések nélkül. Bármibe is kerül,de el fogom érni.