23.rész

Halihó :)

Tudom,hogy mindig ilyen későn hozom a részeket és nem is akarok mindig magyarázkodni,de valahogy mindig arra kerülök. Egy ideje elkezdtem ezt a részt megírni,de nem tudtam befejezni amit most befejeztem. Hurrá :D Próbálom elvarrni a szálakat,de még nem terveztem hogy vége lesz,ne legyen minden olyan egyszerű kell bele majd még egy két csavar,hogy érezzék a szereplőim a törődést. Minden kedves olvasómnak jó olvasást kívánok. Ha gondolod hagy magad után jelet :)

A  napok lassan teltek és mindenki végezte a saját feladatát. Én dolgoztam a többiekkel a B.A.P pedig fellépésekre járkáltak. Ezt is onnan tudom,hogy ha volt egy kis szabad idejük mindig bejöttek a kávézóba. Hál Istennek a kávézó is vissza tért régi fényébe,Viki és Mett a kezdeti nehézségek ellenére amit a koreai nyelv jelentett nehezen,de áthidalták. És már komolyan fontolóra vették,hogy egy jó hosszú időre itt is maradnak. Persze mi Jiho-val ennek a hírnek nagyon örültünk,de mégis érzek egy kis ürességet magamban. Mintha hiányozna valami az életemből amivel végre teljes egész lehet minden. Szeretek a kávézóban dolgozni,de olyan mintha nem lenne elég. Ezért a napokban elkezdtem egy stylist iskolába járni,hátha ez az a szakma a mit teljessé teheti az életemet. Ma is épp egy ilyen órán vagyok ahol olyasmit tanulunk mit is lehet összepárosítani egy adott ruhadarabbal. Néhány kombináció tényleg elnyerte a tetszésem és be is újítottam a ruhatáramba,de volt olyan össze állítás is amitől a hányinger kerülgetett. Tehát ma elvileg valami idol bandához megyünk és mi fogjuk felöltöztetni őket,vagyis mindegyik tag választ valakit magának. Akit pedig nem választanak ki párba áll valakihez és a keze alá dolgozik ha szükséges. Nem is figyeltem melyik kiadóhoz megyünk,csak mentem a többiekkel. A csorda szellem irányított,bementünk egy nagyobb öltözőbe ahol már vártak ránk az idolok. Na és mit ad Isten kikhez mentünk,na kikhez. Hát persze hogy a B.A.P az a banda akiket fel kell öltöztetnünk. Na most ők ugyan úgy meglepődtek mikor megláttak engem mint ahogy én is. A tanár félénk elmondta mért is vagyunk itt és,hogy ha egyet kérhet próbáljuk meg hogy a srácok ruhái nagyjából összhangba legyenek. És innen jött a jó dolog,mindenki bemutatkozott és elmondta mit is szeretne,hogyan is szeretné felöltöztetni a srácokat. Persze voltak olyanok is aki csak meghajoltak,velem együtt és nem mondtak semmit. Éreztem a srácok tekintetét magamon,de én persze mindenhova néztem csak rájuk nem.
- Oké akkor ha megkérhetem a fiúkat válasszanak maguknak társat aki majd felöltöztet titeket. - csapta össze a kezét a srácok menedzsere. De a srácok nem mozdultak,ezt is onnan tudom,hogy erőt vettem magamon s felnéztem rájuk.
Daehyun csak engem nézett és kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam,mivel ez nem csak nekem tűnt fel hanem lassan már mindenkinek ugyan úgy. Kezdtem ideges lenni legszívesebben sarkon fordultam volna és hazáig meg sem állok.
- Őt kérem. - mutatott rám Dae egyenesen kis mosollyal az arcán.
- Nem hiszem,hogy jó ötlet. - suttogtam a tanáromnak.
- Ő téged akar,menj aranyom és tedd a dolgod. - lökött meg kicsit és rácsapott a fenekemre. Mérgesen lépdeltem az előttem álló mosolygó idolhoz,legszívesebben seggbe rúgtam volna de úgy hogy a szülei házáig repülne. Csendem mellé álltam és megvártam még mindenki párt választ magának,és persze csak nekem nem akadt segédem így mindent magamnak kell csinálnom. Miután megtudtuk,hogy csak egy tv felvétel lett megnyugodtam és azon gondolkoztam mit is adjak rá erre a hülyére.
- Nyugi keress valamit és kész. - suttogta a fülembe.
- Legszívesebben megölnélek. Mért engem választottál?- suttogtam vissza még kikerestem egy fekete farmert,mikor megtaláltam felé nyújtottam.
- Ki mást választottam volna?- kérdezte kuncogva és elvette tőlem a nadrágot.
- Bárki mást. - vágtam rá csípőből.
- Senki nem tudja úgy a méretem mint te?- kacsintott rám mosolyogva.
- Inkább fogd be a szád és öltözz. - fordultam felé de még csak a nadrág volt rajta pólót is levette. Figyelnem kellett,hogy ne nyeljem félre a nyálamat ezért gyorsan elfordultam és kerestem egy felsőt. Egy fehér pólóra esett a választásom és azt is oda adtam neki. Élvezte a helyzetet ami kialakult mert végig mosolygott,mindenki más azt hitte milyen kedves és segítőkész,de én tudtam,hogy nem így van, Élvezi,hogy zavarban vagyok a kialakult helyzet mait. Felhúzta a pólót is de még láttam a derekán valamit,ösztönösen oda léptem mögé és felhúztam a pólóját. Bazi nagy tetkó nézett velem szembe,mosolyogva hátra nézett a válla fölött.
- Kellett valami oda. - mondta és lehúzta a felsőjét.
- Értem. - köszörültem meg a torkon és közben egy cipőt és egy bőr dzsekit adtam oda neki. Készségesen fel is húzta és elém állt szét tért karokkal. Amolyan „na hogy festek?” tekintettel.
- Jó leszel így. - bólintottam megelégedve a munkámmal. Megcsóválta a fejét és beült egy szabad székbe,hogy a sminkje is tökéletes legyen és a haja is. Amint mindannyian készen lettek elindultak kifelé,mi pedig össze pakoltuk a cuccainkat és indulni készültünk. Dae még útközben elkapott és maga felé fordított.
- Este hívlak. -kacsintott rám és a többiek után ment. A szívem eszeveszett dobogásba kezdett,de úgy tettem mint aki meg se hallotta. Mentem tovább a haza vezető utamon,felszálltam egy buszra és le sem szálltam amíg nem kellett. Máskor szeretek kicsit sétálni,de valahogy ma nem volt hozzá kedvem. Csendben mentem be a házba és egyenesen a szobámba mentem. Nem volt rossz kedvem vagy ilyesmi,csak egyszerűen egyedül szeretem volna lenni kicsit. A többiek pedig jól ismernek már,tudják,hogy ilyenkor csak egyedüllétre vágyok és semmi másra ezért nem is zavarnak soha. A cuccaimat a földre hajigáltam és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. Magamnak is nehéz bevallani,de csak Daehyun járt a fejembe és a mai nap. Imponált,hogy engem választott minden gondolkozás nélkül,és hogy fesztelen volt mellettem. De miért is lett volna nem az. És amikor ott állt előttem póló nélkül azzal a mosollyal az arcán, és ahogy engem nézett. Mindent elárult,nem rejtegeti az érzéseit,de én nem akarok semmit elsietni. Nem akarok újra fájdalmat okozni neki mint amikor elmentem. Nem tudom meddig gondolkozhattam,de közben elaludtam és arra keltem,hogy a fejem leszakad a telefonom folytonos rezgésétől. Mikor meg akartam nézni ki keres a retinám majd kiéget a telefonom fényétől. Ezért feladtam és csak felvettem.
- Igen. - szóltam bele álmosan.
- Csak nem felkeltettelek? - kérdezte Dae. Nem kellet megnéznem még egyszer,hogy ki hívott a hangja mindent elárult.
- Bingó. - válaszoltam és nagy nehezen feltornáztam magam ülő helyzetbe s feloltottam a kislámpát. Ez adott valami kis fényt a sötét szobának.
- Bocs nem akartalak felkelteni, azt hittem fent vagy még. - szabadkozott,de kihallottam a hangján,hogy mosolyog. Ez engem is egy kis mosolygásra késztetett.
- Hát sikerült,de semmi baj. - válaszoltam.
- Akkor rendben.
- De miért hívtál?- kérdeztem,mert tényleg kíváncsi voltam a válaszra.
- Mondtam,hogy hívni foglak. - válaszolt minden gondolkozás nélkül.
- Ennyi? -kérdeztem kicsit csalódottan.
- Persze. - válaszolta,én meg jó ideges lettem. Mégis mi a fenét vártam? Én vagyok a leghülyébb ember a földön,hogy vártam bármi mást is.
- Értem. - válaszoltam tömören,mire ő a vonal másik felén hangosan felnevetett.
- Ugyan úgy reagálsz mint régen. Örülök,hogy ez nem változott meg. - nevetett még mindig míg én zavarba jöttem. Hülyét csinál belőlem ez a kis görény.
- Hallani akartam a hangod,beszélni akartam veled. - mondta miután lenyugodott.
- És miről szeretnél beszélni?- kérdeztem kíváncsian.
- Mi lenne ha beengednél és rendesen tudnánk beszélgetni,nem ezen a szaron keresztül. - mondta, én pedig azt sem tudtam mi van.
- Tessék?!- kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.
- Hallottad. Szóval beengedsz vagy itt kell kint állnom mint egy faszentnek?- kérdezte nevetve én pedig felpattantam a helyemről a telefonom az ágyamra dobva és kiszaladtam halkan az ajtóhoz. Mikor kinyitottam az ajtót Dae mosolyogva megfordult és megszakította a hívást.
- Te nem vagy normális. - sóhajtottam fel fáradtan kicsit.
- De ez nem újdonság. - nevetett fel és hozzám lépett,minden előzetes kérdés nélkül szorosan megölelt és nem engedett el.
- Tudod akkor az igazi,ha te is megölelsz. - suttogta a fülembe,jóleső borzongás járta végig a testem és viszonoztam az ölelését. Percekig csak álltunk egymást ölelve,olyan voltak ezek a percek mint régen. Mikor nem volt semmi probléma csak ő és én boldogan és nagyon-nagyon szerelmesen.
- Olyan jó,hogy itt vagy. - csúszott ki a számon és abban a pillanatban meg is bántam. El akartam húzódni tőle még valami meggondolatlant teszek,de nem engedte.
- Ez az én szövegem lett volna. - mosolygott le rám. Aztán elindult a szobám felé engem magával húzva,halkan csukta be az ajtót maga után. Levette a kabátját és a fotelbe dobta,telefonját és minden mást pedig a sminkes asztalomra tette. Én addig felültem az ágyamra és csak figyeltem. Eddig szőke volt,láttam már szőkén de most már újra fekete. Igaz most tűnt csak fel,de még mindig rohadt helyes fekete hajjal. Mikor végzett mellém feküdt és felnézett rám.
- Gyere ide mellém. - paskolta meg maga mellett a helyet.
- Mért kéne?- vontam fel a szemöldököm,ellenálltam neki. Pedig a hülye is megmondta volna rólam,hogy minden vágyam az lenne ha újra a karjába tartana. De nem akartam megadni  neki az örömöt,hogy mindent megkap amit csak akar egy kérésére.
- Ne ellenkezz,csak gyere már. - rántott maga mellé,kezét a fejem alá tette és kicsit közelebb húzott.
- Lehet,hogy szakítottunk egyszer valami hülye indok miatt.- kezdett bele,mikor közbe akartam szólni de a kezét a számra tette.
- De én soha nem felejtettelek el,és tudom,hogy te sem. És tudod honnan tudom? Kérdezte,én nemlegesen megráztam a fejem.
- Mert neked is olyan gyorsan ver a szíved mint nekem mikor meglátlak,vagy a közelemben vagy. És ez a hülyeség,hogy nem akarsz neked fájdalmat okozni ezért nem békülünk ki. A legnagyobb szarság a világon. Te vagy a legfontosabb nekem és mégis távol akarsz maradni tőlem,mondván ez a jó nekem. Hát tudd meg,rohadtul nem jó nekem,nem akarom,hogy távolabb legyél tőlem mint ahogy most. Ennyire mehetsz el távol tőlem,nem lehet más pasid. Hiszen ki viselné el a hisztid és minden más hülyeséged rajtam kívül? Ki ért meg téged a legjobban ha nem én? Tudom,hogy én sem vagyok tökéletes,de egyet tudok. Mi ketten tökéletes csapatot alkottunk mindig és alkotni is fogunk csak fejezd be végre a makacskodást és gyere vissza hozzám. - szinte könyörgő szemekkel nézett rám. Minden igaz volt amit mondott, ő ismer a legjobban és Jiho. Tudom,hogy Jiho is azt akarja,hogy mi kibéküljünk,pár napja volt is szó erről mikor beszélgettünk.
- Tőlem soha nem lehet gyereked Dae. - ültem fel és kinéztem az ablakon. Nem akartam látni az arcát mikor csalódott lesz amit felfogja mit is mondtam.
- Nem érdekel,nekem te kellesz nem más. - fordított maga felé.
- De én..- kezdtem bele,de félbeszakított.
- Annyi kisgyerek van akit eldobtak maguktól a szülök, annyi gyerekünk lehet amennyit csak akarunk. Ezzel megmentünk gyerekeket és ők is  megtudhatják,milyen is az a család. És tudom,hogy te lennél a legjobb anya a földön. - mosolygott rám miközben letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Sajnálom. - sírtam fel. Ölébe húzott és szorosan átölelt.
- Sajnálom,hogy nem lehettem melletted mikor kellet. De ígérjünk meg valamit most egymásnak rendben?- tölt kicsit el magától,hogy rám nézhessen.
- Rendben. - szipogtam. Mosolyogva megtörölte a szemem.
- Ezentúl mindent elmondunk egymásnak,bármilyen baj is legyen. Együtt erősebbek vagyunk és mindent átvészelünk. Többé nem lesznek hülye titkok. Rendben?
- Oké. - szipogtam és vissza bújtam a karjába,vállába fúrtam a fejem és beszívtam az illatát.
- Rendben.- mondta ő is és még szorosabban ölelt. Apró puszikat nyomott a vállamra és a nyakamba. Lassan eldőlt és maga mellé fektetett,szorosan egymáshoz préseltük magunkat. Fejem a mellkasára tettem és szívverését hallgattam,tényleg olyan gyorsan vert az övé is mint az enyém. Halványan elmosolyodtam és még közelebb bújtam hozzá,ő szorosabban ölelt és betakart minket a takaróval. Nem kellettem felesleges szavak,ő is fáradt volt és én is. Tudtam,hogy már nincs vissza út már akkor nem volt mikor haza jöttem. Mélyen legbelül ebben reménykedtem,hogy újra vele lehetek.
- Még mielőtt elalszunk tudni akarom,hogy újra az enyém vagy-e?- kérdezte halkan és kicsit felemelte a fejem,hogy rá tudjak nézni.
- Igen. - válaszoltam tömören,kisfiúsan elmosolyodott és megcsókolt. Haza érkeztem. Igen most értem igazán haza,mindig is ő volt az otthonom és ez most bizonyosodott be. Abba a csókba minden benne volt,a szeretet,bánat,sajnálat,fájdalom és minden más. Nem volt hosszú csók,csak egy rövid,de ez bőven több volt mindennél. A csók után vissza ereszkedtem a helyemre és lehunytam a szemem. Percek sem kellettek és már el is aludta. Most aludtam a legjobban,annak a karjaiban akit a vilgágon a legjobban szeretek. Nem voltam rémálmok sem csak aludtam.
Reggel kipihentem keltem fel,egyedül voltam az ágyamba ami kicsit elszomorított. Nagy nehezen de kikeltem és a konyhába mentem,mindenki ott volt még az újdonsült barátom is.
- És felkelt az istennőm. Izzítsd be minden vonzerős és csinálj egy baszott jó kévét a te Mett papádnak. - ,mosolygott rám Mett.
- Neked is jó reggelt seggfej. - morogtam a nem létező bajszom alatt,de azért megtettem amit kért. Mindenkinek csináltam kévét,mikor végeztem leültem barátom mellé aki mosolyogva nézett rám.

- Jó reggelt. - adott egy gyors csókot az ajkaimra és vissza fordult a srácokhoz és valamin jó hangosan felröhögtek. Mosolyogva figyeltem őket és hang nélkül kortyolgattuk a kávénkat. Letettem a bögrém a kis asztalra és elfeküdtem a kanapé,lábamat Viki ölébe tettem még fejemet barátom combjaira. Lenézett rám és mosolyogva simította meg az arcom, én is felmosolyogtam rá majd figyeltem amiről beszélnek. Viki idő közben bealudta a kanapén annyira unatkozott,de én hol a srácokat figyeltem hol pedig a barátom. Még most sem igazán tudom elhinni,hogy megbocsájtott nekem és,hogy újra együtt vagyunk. Képes úgy együtt lenni vele,hogy tudja soha nem lehet közös gyerekünk,nem érdekli. Engem akar ahogyan vagyok és ahogyan vagyok. Az egész Hyemin csomag kell neki nem csak egy kis darabkája.
- Hé mi a baj mért sírsz?- kérdezte barátom meglepetten és ijedten.
- Csak boldog vagyok. - szipogtam mosolyogva.
- Tudod mit haver fogd az asszonyod és vidd szobára. - mondta Mett röhögve és közben Vikit próbálta keltegetni,hogy menjenek boltba mivel ők voltak a sorosok most.
Barátom mosolyogva az ölébe kapott és minden nemű ellenkezés nélkül vitt az említett szobába,miközben én még mindig szipogtam. Letett az ágyra és velem szemben leült,mosolyogva törölt le egy kosza cseppet az arcomról.
- Ne sírj életem. - suttogta az ajkaimra és megcsókolt. Közelebb araszoltam hozzá és vissza csókoltam. Ölébe húzott lábammal átkulcsoltam a derekát még kezemmel hajába túrtam. Bele sóhajtott a csókba,ami mosolygásra késztetett.
- Olyan nagyon hiányzott már ez. - szorította meg kicsit a derekam kezeivel,még közelebb nyomódtam hozzá ami belőle is és belőlem is kihozott egy elfojtott nyögést. Mintha minden megszűnt volna,mintha megszűnt volna létezni ő és helyébe valami vadállat lépett volna úgy tepert le és csókolt meg mintha az élete múlna mindezen. Persze viszonoztam tettét,hisz nekem is hiányzott mér a közelsége,a kezeinek érintése és simogatása az illata,mosolya,hangja. Mindene hiányzott. Pólómtól pillanatok alatt megszabadított és elmosolyodott mikor meglátta fedetlen melleim.
- Máskor se kéne melltartó,több időt megspórolsz nekem. - mosolygott rám és már neki is esett az említett testrészeimnek. Halk sóhajok szálltak fel a hangtalan szobában,simogattam a fölöttem fekvő férfit aki az enyém volt. Csak is az enyém,senki másé. Lassan haladt lefelé apró csókokkal hegemnél kicsit elidőzött és több csókot lehet rá mintha ez el tudná tüntetni. Pizsoma nadrágomat és a bugyimat szint letépte rólam,felültem hogy legalább a pólóját had én vegyem le róla,hisz ő még mindig fel vont öltözve. Pólója után szinte lerángatta magáról a nadrágját és alsónadrágját is,majd vissza feküdt a lábam közé. Csípője az én csípőmhöz illet csak is az enyémhez senki máséhoz. Kezét lassan levezette ágyékomhoz és lassan őrjítően lassan kezdett ügyködni ott. Egyik ujját követte a másik,sóhajaim egyre hangosabban lettek. Ő hol nyakam,hol a kulcscsontom csókolgatta szívogatta kisebb foltokat hagyva rajtam. Én hátát és nyakát simogattam amit ő morgással adta tudtomra,hogy jól esik neki. Mikor úgy érezte készen állok rá nagyon lassan tolta belém magát végig a szemembe nézve. Lassan diktálta a tempót hisz semmi másról nem volt szó mint hogy szeretkezzünk. Semmi durvaság csak lágy dolgok,gyengéd suttogások érintések. Semmit nem siettünk el,hisz volt mit bepótolni. Órákkal később fáradtan lihegtem barátom mellet aki ugyan olyan fáradt volt mint én. Mosolyogva mellé bújtam és a mellhasára hajtottam a fejem.
- Ez rohadt jó volt. - szólalt meg ő először.
- Szerintem is. - mosolyogtam rá és adtam egy puszit az arcára. Fenekemre siklott a keze és bele markolt. Csípőjére ültem és úgy hajoltam le hozzá egy csókra.
- Nem hiszem,hogy lábra tudnék állni ha még egyszer magad alá gyűrsz. - nevettem rá.
- Akkor majd este jön a következő menet. Sok mindent kell bepótolni még. - mosolygott fel rám miközben végig simított egész testemen. Jólesően kirázott a hideg és hozzá bújtam.
- minden nap lehetne ilyen. - suttogok a nyakába.
- Ohh minden nap?- kérdezte és közben a vállamba csókolt.
- Minden nap lehetnénk csak mi ketten minden és mindenki nélkül. - néztem rá.
- És ruha sem kell,hisz ha csak mi ketten vagyunk minden nélkül valamivel el kell ütni az unalmat. És mi lehetne jobb egy kiadós szeretkezésnél? Semmi. - suttogta a fülembe majd bele is harapott egy kicsit amitől a hideg is kirázott.
- Daehyun nem volt még elég?- kérdeztem nevetve és felültem,hogy rá tudjak nézni.
- Belőled és a szexi testedből? Ugyan kérlek drágám. Ha lehetne csak szexelnénk minden nap minden percben. - ült fel ő is és a mellemre csókolt. Átkaroltam a nyakát ezáltal még közelebb volt hozzám. Csípőmbe mart és közelebb húzott magához,így megérezve éledező alfelét. Mosolyogva csókoltam meg és minden kezdődött előröl,minden finomkodás nélkül hatolt belém és mozgatni kezdett magán hangosan nyögtem a nyakába amit ő is viszonzott. Nem kellett sokáig hajtanunk magunkat,hisz nem is olyan régen voltunk együtt. Nevét hangosan nyögve értem el a csúcsra ő pedig utánam nem sokkal a nyakamba mélyesztve fogait ment el.
- Azt hiszem fürdeni kéne,mindenhol ragadunk már. - nevetett Daehyun.
- Felőlem oké,de vinned kell nem tudok lábra állni.- nevettem fel és a nyakába temettem a fejem. Lábam még mindig remegett és ha meg is próbálnék felállni össze csuklana alattam.
- Megoldjuk életem mint minden mást is ezek után. Ha mindig cipelnem kell téged ezek után csak,hogy velem legyél akkor örökké a karomban leszel és mindenhova magammal cipellek. - mosolygott rám kedvesen.
- Szeretlek. Nagyon nagyon szeretlek. - suttogtam végig a szemébe nézve.
- Én is szeretlek szerelmem. - adott egy apró puszit és elindult velem a fürdőbe.

22.rész

Halihó kedveskéim :)
Mély elnézéseket kérek,hogy ismét ilyen későn hoztam egy részt. De mentségemre szóljon ismét a munka és a suli miatt nem volt időm. De mivel,hogy levizsgáztam (minden király) ezért most még van időm írni is :D És a kedvem is megjött hozzá. Próbálóm össze szedni a gondolataimat és valami kerek egészet kialakítani belőle. Nem akarom feleslegesen húzni sem a történetet,de össze csapni sem szeretném. Tehát akit még érdekel a ficci. Jelentem élek még és folytatom. Remélem ezt a rész is tetszeni fog és tovább olvassátok majd. Ha tudtok és persze akartak hagyjatok nyomot magatok után :) Jó olvasást kedveskéim :)
Xoxo Minhye

Nem tudom mikor is aludhattam el,de ez nem is számított. Mikor reggel felkeltem már nem volt mellettem. Kipihenten kászálódtam ki az ágyamból és elmentem gyorsan fürdeni és ilyesmik,amit készen lettem mindennel kimentem a konyhába. Jiho a pultnál ült és rám mosolygott,nem kellet semmit mondanom kitárt karokkal megöleltem és a fülébe suttogtam,hogy köszönöm. Ő csak egy puszit nyomott a fejemre majd elém tolta a müzlimet. Miután befaltam a reggelim,beszélgetünk utána minden féléről. Elmondtam mi volt köztem és Dae között a nyaralóban,elmondtam félve azt asztalt is. De ö csak röhögve mondta,hogy az nem is tetszett neki tehát szívességet tett neki Dae azzal,hogy eltörte. Azt is elmondtam,hogy össze vesztem Himchannal,ő pedig feszülten figyelte minden szavam. Nagyon mérges volt,de hagyta,hogy én intézzem el a dolgaimat. De kikötötte ha segítség kell vagy már nem bírom tovább azonnal szóljak neki. Persze bele mentem,mivel tudtam,hogy rá tényleg mindenben számíthatok. És ha kiakadnék és ő ezt később tudna meg abból nagyobb baj lenne,nem haragtartó ő. De ha a szeretteit valaki bántja elő tör belőle a vadállat és állati ösztönnel védi,a bosszúról nem is beszélve. Reggeli után mindent elpakoltunk és a nappaliban kezdtünk el tv-t nézni. A két jómadár ma dolgozott,kíváncsi vagyok mit művelnek ők ketten egy helyen munkának álcázva. De azt is tudom,hogy ők is becsületesek ha munkáról van szó,csak néha kicsit lusták és olyankor nem igazan szeretnek dolgozni. Úgy döntöttünk mozi maratont tartunk és elkezdtünk filmeket válogatni,hogy mit is nézzünk meg. Még ő beüzemelte a filmet én addig poppcornt és csipszet tettem tálakba. Filmhez elengedhetetlen a rágcsa nem? :)  Mikor mindennel meglettem bekucorodtam Jiho mellé és indulhatott is a film. Felváltva ettünk mindenből és figyeltük a történéseket. Épp jó résznél tartottunk mikor csöngettek. Sóhajtva álltam fel és mentem az ajtóhoz,hogy kinyissam. Legnagyobb meglepetésemre Sora és Himchan állt az ajtóban. Azt se tudtam mit mondjak vagy mit tegyek. Elgondolkoztam,hogy rájuk vágom az ajtót és vissza ülök filmet nézni,de meggondoltam magam. A kapcsolatunkban valakinek felnőtnek kell lennie és az én leszek,valamit ott volt Sora kezébe a kisfia.
- Segíthetek?- kérdeztem nagy nehezen.
- Beszélnünk kell. - válaszolta Sora és mellettem elhaladva bement a házba,Himchan bocsánatkérően nézett rám és ő is bement. Utánuk becsukva az ajtót és is indultam befelé.
- Mi a fasz van?!- kérdezte Jiho mérgesen és értetlenül.
- Beszélnem kell vele. - mutatott rám Sora úgy mintha valaki olyan lennék aki kárt tett neki. Ha tovább folytatja a lenéző stílusát én is elő veszem a rossz énemet,de abból nem lesz köszönet.
- Vagy vissza veszel a stílusból vagy el lehet menni. - mondtam kicsit mérgesen. Sora felvonta a szemöldökét és már mondott volna valamit,de Himchan közbe szolt még mielőtt valami nagy veszekedés lett volna belőle.
- Sora állítsad magad alap állásba. Nem azért jöttünk,hogy megint ordibálj. Hanem,hogy megbeszéljük a dolgokat és ezt normális emberi módon. -nézett rá mérgesen,mégis kedvesen.
- Ezt neki is mondhatnád.- makacsolta meg magát és engem méregetett. Kezdett felmenni bennem a pumpa és lassan elkattanok.
- Először is te jöttél ide,te jöttél be az ÉN HÁZAMBA minden engedély nélkül,te akarsz beszélni. Szóval aranyom vagy vegyél vissza,vagy menj ki azon az ajtón amin bejöttél. De egyet mondok,jó velem jóba lenni. Ne akarj velem rosszba lenni!- mondtam és leültem a kanapéra és írtam egy sms-t Yongguknak,hogy itt van Himchan és Sora.
- Rendben üljünk le mi is.- mondta kedvesen Himchan és lehúzta maga mellé a gyereke anyját.
- A babával minden rendben?- kérdezte Jiho Himchant. Ő elmosolyodott és elvette Soratol a kisfiút. Figyeltem ahogy alszik,én is a kezemben tartanám a gyerekem a ha lehetne. De sajnos ez nem lehetséges. Össze szorult a szívem a látottakon és kicsit rosszul is éreztem magam
- Minden rendben van vele,jól alszik és jól eszik is. - mosolygott az újdonsült apa Jihora. Én is elmosolyodtam halványan közbe jött egy válasz sms-em.

„ Szia tőrpilla :)
Fogalmam sincs mit keresnek ott, de ha bármi van szólj és azonnal ott vagyok. Dae látta meg előbb az üzenetet,szóval ne lepődj meg ha pár percen belül kopognak az ajtódon. 
Yongguk.”

Felsóhajtottam és Sorara néztem. Kicsit meghízott és a szemei alatt sötét karikák voltak,de mikor a kicsire nézett csak úgy csillogtak a szemei.
- Mit szeretnél megbeszélni?- kérdeztem mert kezdett elegem lenni,hogy csendben itt ülünk és nem történik semmi.
- Mért mentél el?- kérdezte azonnal felvont szemöldökkel. Himchan fészkelődött mellette és nem nézett rám,ebből arra következtettem hogy mindent tud.
- Gondolom Himchan már mindent elmondott,tehát nem értem a kérdést magát.
- Igen,mindent elmondott,de tőled akarom hallani. - mondta ezt úgy mintha valami hatalmas bűnt követtem volna el. Felnevettem.
- Az életem volt a tét,bocs ha ezt nem érted meg. - válaszoltam.
- Itt hagytad a szerelmed. - vágott vissza.
- Még mindig az életem volt a tét.
- Az életed fontosabb mint ő?- kérdezte mérgesen. Fel sem fogtam mit kérdezett.
- Tessék? Te teljesen megörültél? Itt kellett volna maradnom?- kérdeztem hisztérikusan.
- Igen,itt kellett volna maradnod. Itt vele és velem. Nem voltál mellettem mikor szültem,nem voltál mellettem semmikor. És azt akarod hogy bocsássak meg neked? Mikor te nem tettél értem semmit?- kiabált rám,én pedig csak figyeltem. Soha nem gondoltam volna,hogy ő ilyen valójában.
- El sem tudom hinni,hogy ilyen vagy. Soha nem gondoltam volna,hogy ekkora önző liba vagy te. Csak a saját bajoddal foglalkozol. Fel sem fogom mit mondtál. Én nem voltam melletted a bajba? Na akkor tornáztasd meg a kis agyadat. Ki szerzett neked annyiszor munkát? Ki volt melletted mikor a szüleiddel úgy össze vesztél,hogy hozzám cuccoltál? Én melletted álltam mindig,és soha nem kértem semmit,mert barátok voltunk. És az hogy a saját életemet Dae elé helyeztem hát bocs,de szerintem ez volt a jó döntés. Mivel nem tudtam volna nézni ahogy ő is szenved velem minden egyes kibaszott napon. Tudod te milyen érzés mikor azt akit a legjobban szeretsz el kell temetni? Én tudom,átéltem és alig bírtam ki. Eszembe se jutott,hogy ezt akarom neki is. Inkább utáljon meg de ne temessen el. Szerinted nekem milyen volt itt hagyni akit a legjobban szeretek? Akkor is szerettem mikor elmentem és még mindig szeretem. De nem adhatom meg neki azt amit ő akar. Nem szülhetek neki gyereket,mert nem vagyok rá képes. És nem akarom magamhoz láncolni,úgy hogy soha nem lehet tőlem saját gyereke. De elmentem egy másik országba az életemért küzdeni. És te ott voltál mellettem? Egyszer is ki álltál mellettem? Nem. Nem én vagyok a rossz barátnő hanem te!- emeltem fel a hangom mérgesen és gyűlölettel teli szemekkel néztem rá. Meg sem tudott szólalni,nekem pedig levegő kellett de azonnal mert éreztem,hogy kezdek bekattanni. Feltéptem a terasz ajtaját és leültem a hintaágyba. Pillanatokkal később besüppedt mellettem az ágy és felnéztem. Dae ült mellettem és kedvesen mosolygott rám. Nem tudom mikor jött és mit is hallott az előbbi veszekedésből. Megsimogatta az arcom és félig átölelt,elkezdte lökni a hintaágyat.
- Én soha,de soha nem hibáztattalak azok után,hogy megtudtam mért mentél el. Azóta eszembe se jutott,hogy engem kellett volna választanod,hiszen az életed volt a cél. Fájt,hogy elhagytál minden szó nélkül,és gyűlölni akartalak de soha nem ment. Hiába ismerkedtem új emberekkel,lányokkal mind hiába. - mondta a távolba nézve,nekem meg a szívem eszeveszetten dobogott. Meg akart ismerni valakit? Lányt?
- De nem te voltál az. Hiába volt szép,nem te volát az. Mindig hozzád hasonlítottam őket,mindig találtam valami kifogást mért is nem akarok tőlük semmit. Te volát a tökéletes és mindig is az leszel. - nézett le rám mosolyogva és egy apró puszit lehet az arcomra. Fogalmam sincs mit tegyek vagy mondjak,a kezem piszkáltam idegességemben. Halkan felnevetett és a távolba nézett,lehunytam a szemem és beszívtam a friss levegőt,éreztem a nap melegségét. Vállára hajtottam a fejem,ő pedig lejeb csúszott,hogy nekem kényelmesebb legyen. Vállamat simogatta a kezével.

Daehyun powo:

Mikor megtudtam,hogy Himchan és Sora Hyeminnél vannak én is azonnal indultam. Mérgesen ültem be a kocsiba és azon gondolkoztam,ha valamit tesznek vele. Vagy valami baja lesz Hyemminek nem tudom mit teszek velük. Telefonom csörgése zavarta meg a gondolataimat. Kihangosítva vettem fel.
- Halló?- szóltam bele kicsit mérgesen.
- Haver kicsit nyugodj meg. - szólt bele Yongguk.
- Mégis,hogyan nyugodjak meg? Egyáltalán minek mennek oda? Hogy mindent elrontsanak? Végre közelebb kerültem hozzá,nem taszít el magától. Talán vissza is kaphatom. Ők meg oda mennek? Ha Sora bármit is mond és esküszöm olyat teszek amit nem bánok meg soha. - hadartam mérgesen és közben a gázra léptem,hogy sokkal gyorsabban oda érjek.
- Nem lesz semmi baj,vissza kapod őt. Hiszen ő mindig is hozzád tartózott. Senki nem tudja ezt olyan biztosan mint én vágy Jiho. Hiszen mi szerveztük nektek azt a hétvégét is. - válaszolta Yongguk, jól estek a szavai.
- Most lerakom mert itt vagyok. - mondtam.
- Sok sikert és nyugi. - mondta végül és kinyomtam a telefont. Leparkoltam és már mentem is be. Be se kopogtam hanem egyből bementem. Tudom ez illetlen dolog,de nem érdekelt. Hyeminről volt szó. Az előszobából hallgattam végig mindent,azt hogy sora hogyan bántja őt és hogy Hyemin hogy vág vissza. Megdobbant a szívem mikor mondta,hogy még mindig szeret. A helyzettől eltekintve kicsit boldog voltam,de láttam rajta milyen mérges. Mikor láttam,hogy kimegy a teraszra beléptem a nappaliba. Jiho rám mosolyogva bólintott,viszonoztam a geszust majd a két vendégre néztem. Sora össze fonta maga előtt a kezét és felvont szemöldökkel engem méregetett.
- Ha az utamba állsz és nem kapom őt vissza azt megkeserülöd. - morogtam rá.
- Te hagyod ezt Himi?- kérdezte mérgesen. Himchan csak felsóhajtott majd válaszolt.
- Arról volt szó,hogy kibékültök,de erre elő jön belőled az önző éned és senki nem érdekel. Ha nem fogsz változtatni elviszem a gyereket és befejeztem veled. Mert kezd nekem is sok lenni,hogy a barátaimat is ellenem fordítod. Az örökös hisztiről nem is beszélve. Se a gyereknek nem jó sem nekem.- mondta. Sora pedig krokodil könnyeket kezdett hullatni és valamit magyarázott még,de nem érdekel kimentem az én nimfámhoz és mellé ültem. Mindent elmondtam amit akartam,de nem válaszolt. Láttam,hogy nem tudja mit mondjon,de nem is kellett. Elég,hogy itt volt mellettem. Lejeb csúsztam,hogy neki kényelmesebb legyen és lassan löktem a hintaágyat. Az sem érdekelt volna ha megáll az idő,nekem az a jó ha az én erdei nimfámmal lehetek.
Simogattam a vállát,a kellemes érzés nem csak őt járta át hanem engem is. Rájöttem,csak akkor vagyok teljesen nyugodt ha a közelemben van,ha tudom semmi baja nincs. Ő az én nyugalom szigetem. A másodpercek lassan percek lettek a percek pedig lassan órák lettek,kicsit elgémberedtem a kényelmetlen üléstől,de nem számított. Neki kényelmes volt,idő közben persze lecsúszott és az ölembe hajtotta a fejét és úgy aludt tovább. Jiho kihozott egy pokrócot és Hyeminre terítette.
- Himchanék?- kérdeztem halkan közben Hyemin hátát simogattam.
- Maradtak még kicsit,még lenyugszik Sora de utána mentek is. Sok mindent kell megbeszélniük.
- Értem. - sóhajtottam fel.
- Tudod nehéz ez neki,szeret téged,de retteg is. Retteg hogy nem adhatja meg neked amit szeretnél,de mellette téged akar. Ez egy ördögi kör. Adj neki egy kis időt had tudja átgondolni. - mosolygott Hyeminre Jiho.
- Nem érdekel ha nem lehet gyerekem,annyi gyereket lehet örökbe fogadni. Akiket a szüleik eldobtak. Tudod gondolkoztam és erre jutottam,persze jó lett volna ha ő lesz a gyermekem anyja. Ki ne szerette volna,de ha nem lehet én akkor sem hagytam volna el. Mért is hagytam volna el? Egy ilyen nevetséges indok miatt,mert nem lehet gyereke? Ez nem az ő hibája,erről ő nem tehet. Ezt a sorsot írták meg neki és nekem is. De nem érdekel amíg boldog.- néztem a szemébe beszélgető társamnak.
- Ezt ő is tudja?- kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom,de ez most nem is fontos,de lassan mennem kell. Lesz egy próba és mennem kell rá. Nem akarom így itt hagyni,de muszáj. - sóhajtottam fel miközben a telefonomra néztem.
- Nem lesz semmi baj. - mosolygott rám és segített felkelni. Karjába fogta Hyemint és elindult vele,megfogtam a vállát és magam felé fordítottam.
- Nem is értem,hogy tud ennyit aludni. - néztem a még mindig alvó szépséget.
- Reggel gyógyszert vett be a rosszul létek ellen. Nem mindenkinek vannak ilyen rosszullétei,de neki néha igen. Elég kemény gyógyszer és ez ki is szokta ütni. De legalább nincs rosszul. Nem bírom azokat a hisztiket. - nevetett fel halkan,de láttam rajta,hogy nem gondolja komolyan. Végig vele volt mikor én nem,és ez fájt. Fájt beismerni,de ő sokkal többet segített neki miné én azt valaha. Keserű mosollyal az arcomon hajoltam oda az én alvó nimfámhoz és egy apró csókot leheltem a homlokára.
- Vigyázz rá haver. - intettem neki és már mentem is. Gyorsan beültem a kocsiba és meg sem álltam a kiadóig. Gyorsan leparkoltam és már mentem is fel a próbaterembe. Már mindenki ott volt és nyújtottak. Yongguk felém dobott egy mackó nadrágot,hogy áthúzhassam és már kezdődhetett is a próba. Sorba táncoltuk el a koreokat,majd 1 óra után jöhetett egy kis szünet. Himchan mellém ült és adott egy palack vizet is.
- Bocs,hogy Sora így kiakadt. Nem erre számítottam én sem,fogalmam sincs mi ütött belé. De mostanában olyan kibirhatattlan. Régen nem ilyen volt,de most már kezd nekem is sok lenni. De mit tehetnék ott van a közös gyermekünk. - sóhajtott fel.
- Semmi gáz,ez nem a te hibád. - veregettem meg a vállát. Nem mondott semmit csak meredt maga elé. Jobb dolga is van mint nekem magyarázkodni,kinyújtott lábbal ültem a falnak dőlve. Yongguk huppant le mellém.
- Mi van  vele? - kérdezte minden bevezető nélkül. Nem kellett nevet mondania pontosan tudtam kire gondol.
- Kiabált majd a teraszon elaludt a vállamon,aztán tovább aludt az ölebe. Jiho vitte a szobájába mikor jönnöm kellet próbára. - mondtam még mindig csukott szemekkel.
- Elhozhattad volna,a srácoknak is hiányzik. - mondta kedvesen. Rá néztem és én is elmosolyodtam.
- Tudom,legközelebb elhívom. - mosolyodtam el a gondolatra. Jó lenne újra együtt mint  régen. Mikor még nem volt semmi baj és mindenki boldog volt. Újra el érem ezt a boldogságot,elérem hogy újra olyan boldog legyen mint régen. Megbánások,féltékenységek és veszekedések nélkül. Bármibe is kerül,de el fogom érni.

21.rész

Halihóóó :)
Igen én vagyok az az elveszett bárány aki közel egy éve nem írt semmit. De mentségemre szóljon,hogy a suli és a munka mellett nem igazán volt időm írni. És ha időm engedte volna semmi ötleten nem volt,hogyan is kéne folytatnom az írást. Nem is tudom mit mondjak még. Áhh megvan :) Remélem azért nem nagyon felejtettek el és még nagyjából emlékeztek rám és arra,hogy mit is írtam. De ha nem hát az sem baj,őszintén megmondom nekem is vissza kellett olvasnom mit is írtam előtte és mit is kezdtem el írni. Ugyanis ez a rész már egy ideje készült,csak hát nem tudtam hogyan is kéne folytatnom. Többször újra is kezdtem,de talán most jó lett. De nem is zavargok itt tovább,kellemes olvasást :) Minden visszajelzésnek örülök,de persze nem kötelező :D Jó olvasást drágáim :3
Xoxo Hyemin :)

Reggel arra keltem fel,hogy mennyire is fázok. Mikor felültem az ágyon akkor vettem észre,hogy a meleget adó takaró a földön hever.
- Remek. - mérgelődtem,gyorsan magamra rángattam egy farmert és egy hasig érő pólót. Hajamat össze kötöttem és elmentem a fürdőbe,miután ott is mindennel végeztem halkan mentem le a konyhába. Daehyun még aludt. Kivettem a tojásokat a hűtőből és neki álltam rántottát csinálni,mikor készen lett kerestem tányérokat de az a legfelső polcon volt. Emiatt pipiskednem kellett érte,de még így is épp hogy elértem. Egy kar húzódott a hasamra majd egy másik kéz tányért vett le,tudtam ki is áll mögöttem. Végig húzta a kezét a hasamon engem meg a hideg is kirázott. Lassan fordultam meg és szembe találtam magam a kis vöröskével,akinek mintha meglepődöttséget láttam volna a szemében. Úgy tettem mintha észre se vettem volna és tálaltam a reggelit. Két pohárba narancslevet töltöttem és leültem falatozni.
- Egyél mielőtt még kihűl. - néztem fel rá,bólintott és ő is neki állt enni. Néma csendben fogyasztottuk el a reggelit,amit megettük mind a ketten betettem a mosogatóba a szennyeseket és a nappaliba mentem Daehyunt az ebédlőben hagyva.
Elfeküdtem a kanapén és lehunytam a szemem és csak pihentem. Lépteket halottam,de nem nyitottam ki a szemem,egy újat éreztem meg a hasamon,ott ahol a műtétem volt. Szemeim kipattantak és Daehyunnal néztem szembe.
- Ez mi?- kérdezte halkan,nem válaszoltam csak néztem rá. - Azt kérdeztem hogy,ez mi?!- emelte fel a hangját kicsit,aminek hála össze rezzentem.
- Egy műtét nyoma. - válaszoltam halkan,szemébe se nézve.
- Milyen műtét?- kérdezte alig hallható hangon, miután arra gondoltam mindent elmondok neki. A gyomromban görcs állt a torkom pedig össze szorult. Könnyes szemekkel néztem rá,de tudtam,hogy itt a vége az utamnak. A hazugságoknak,itt és most el kell mondanom neki mi is az igazság.
- Oké. - ültem fel török ülésbe és a szemébe néztem. Kifújtam a tüdőmben tartott levegőt. - Kérlek hallgass végig csendben,jó?- kérdeztem félve.
- Hallgatlak. - ült le velem szemben.
- Mikor azt hittük terhes vagyok elmentem orvoshoz,emlékszel?- kérdeztem ő csak bólintott. - Ott kiderült,hogy nem. De az orvosnak valami nem tetszett ezért elküldött egy másik orvoshoz. Akik egy csomó hülye vizsgálatot végeztek el rajtam,Jiho eljött velem az eredményért mert nagyon féltem. Téged nem akartalak elrángatni volt egyéb dolgod is,mint hogy engem kísérgess. - mondtam,szólásra nyitotta a száját,de leintettem.
- Ott kiderült a legrosszabb ami számításba jöhetett. - hallgattam el egy kis időre. Kimentem és ittam egy kis vizet,majd a pohárral a kezemben ültem le. Daehyun fel nyújtottam,megrázta a fejét és letette az asztalra.
- Kiderült,hogy rákos vagyok,pontosabban méhnyakrákos. Mikor ezt megtudtam, teljesen össze törtem,de előtted tartottam magam. Nem akartam,hogy miattam és a gondjaim miatt ne tudj koncentrálni a dolgodra. Az egyik orvos javasolt egy kórházat Amerikában,nem gondolkoztam sokat rajta mivel hát az életem forgott kockán. Jiho is tehetős mint az én szüleim,ezért úgy döntött velem jön. Nem tudtam neked elmondani,mert tudtam,hogy úgy is utánam jöttél volna,ezért kitaláltam egy hazugságot miszerint megcsaltalak Jih-val. Abban reménykedve,hogy így könnyebben elengedsz.- mosolyogtam rá szomorkásan és megvontam a vállam. - A kezelésekre nem reagáltam úgy mint kellett volna,ezért megműtöttek. Kivették a méhem,tehát soha nem lehet gyerekem,és még 5 évig vizsgálatokra kell járnom,mert még vissza térhet a rák. - töröltem meg a könnyes szemem és válaszra várva néztem rá. Nem szolt semmit csak engem nézett,könny csordult le az arcán. Felé nyúltam,hogy letöröljem az arcáról,de ellökte a kezem. Szomorkásan elmosolyodtam és tudomásul vettem. Nem szólt semmit csak leverte a poharat ami nagy csattanással találkozott a padlóval. Majd azt követte a kis asztal is ami üvegből volt. 1000 darabra tört,tovább ment a polcokhoz de elé álltam.
- Kérlek mondj valamit. - fogtam közre az arcát sírva. Könnyes szemekkel nézett rám.
- Mégis mit mondjak? Gyűlöltelek,utáltalak,megvetettelek. Te pedig egy másik országban küzdöttél az életedért. Még én azzal voltam elfoglalva,hogy mennyire is utáljalak. - hajtotta a fejét a vállamra és halkan sírt.
- Semmi baj. - simogattam meg a hátát. Hirtelen magához rántott és olyan erősen tartott magához mint még soha. Könnyeim utat törtek maguknak és zokogva kapaszkodtam Daehyun-ba. Most talán mindent kiadtam magamból és talán ő is. Minden fájdalmunk és szeretetünk egymás iránt. Aztán percekig némán öleltük egymást,majd elengedtem. Bucira sírt szemekkel néztem fel rá,ő pedig le rám. Nem szolt semmit csak halványan mosolygott és egy apró csókot lehet a homlokomra.
- Mi lenne ha újra kezdenénk mindent?- kérdezte bennem meg az ütő is  meg állt.
- Nem hiszem,hogy ilyen gyorsan bele kéne újra vágni. - válaszoltam félénken. Láttam rajta,hogy nem tetszik neki a válaszon,de reménykedtem,hogy megérti ezért folytattam.
- Még nem vagyok készen egy kapcsolatra,fesztelen akarok lenni. Kötöttségek nélkül. Ki akarom élvezni kicsit az életet. - fogtam meg a kezét és úgy magyaráztam.
- Értem semmi baj. - mosolygott rám,de tudtam,hogy legbelül nem mosolyog. Már készültem mondani a következő mondatom,mikor Daehyun telefonja csörgött. A hirtelen hang miatt mind a ketten össze rezzentünk és egyszerre léptünk a telefonja felé. Sora neve állt a kijelzőn. Daehyun biztatóan megfogta a kezem és felvette a telefont.
- Mondjad. - szólt bele volt barátom. Elengedtem a kezét és elkezdtem felszedni az összetört üvegszilánkokat. Dahenyun kivonult a tornácra telefonálni,én addig felszedegettem a szilánkokat,persze az egyik megvágta a kezem. Halkan elküldtem a szilánkot az anyjába és folytattam tovább. A többit seprűvel söpörtem fel egy lapátra és a kukába öntöttem. Rá néztem az össze tört asztal keretére,felvontam a szemöldököm és közelebb mentem hozzá. Felállítottam és elnevettem magam.
- Ez rohadt drága lesz. - sóhajtottam fel és leültem a kanapéra. Daehyun nagyon kiabált valakivel,ezért kimentem hozzá. Fel s alá járkált én az ajtóban álltam és őt néztem. Mikor észre vett még jobban magyarázott,és kicsit távolabb ment. Egyre idegesebb és idegesebb lett,oda mentem hozzá és kikaptam a kezéből a telefont. A vonal másik végén Sora üvöltözött tovább,kicsit eltartva a fülemtől nyugodtan beleszóltam.
- Tudod ha Daehyun megsüketül az a te hibád lesz.- mondtam és közben az engem figyelő ideges srácot fürkésztem.
- Add vissza neki a telefont. - kiabált rám.
- Tudod az idegesség kihat a gyerekre,és ahogy észre veszem te egyre jobban ordítasz. Megijeszted a gyereket. - mondtam mert hallottam a távolból a gyerek sírást.
- Egy olyan ribanc mint te csak ne mondja meg nekem,hogyan neveljem a saját gyerekemet.- rivalt rám,vagyis inkább ordított rám.
- Ha úgy látom,hogy nem vagy megfelelő anya a gyereknek elvetetem tőled. - mondtam és rányomtam a telefont majd a készüléket kikapcsolva vissza adtam Daehyunnak.
- Biztos,hogy ez volt a jó megoldás. Ettől még idegesebb lesz. - mondta Dae miközben vissza mentünk a házba.
- Mért ki ő?- kérdeztem mérgesen. - Mégis ki ő,hogy azt keljen csinálni amit ő mond? Mert Himchan barátnője és a gyerekének az anyja? Ugyan kérlek. - néztem vissza rá s közben ökölbe szorítottam a kezem és próbáltam lenyugtatni magam. Telefonom csörgése zavart meg Mett nevét írta ki. Mosolyogva húztam el a képernyőn a zöld kis érintőt és a fülemhez vettem a készüléket.
- Hé bébi mikor húzod vissza a kis feneked?- kérdezte mosolygós hangon barátom.
- Pár nap múlva szerintem. - mosolyogva ültem le a kanapéra a lábamat felhúzva közben.
- Akkor jó,Viki kezd az idegeimre menni. Azt hiszi megnézek vele valamilyen nyálas szart. - panaszkodott én pedig hangosan felnevettem.
- Jiho?- kérdeztem közben sandán Daehyunra néztem.
- Dolgozik a szentem,miért? Gond van? Menjek érted?- kérdezte kedvesen. Elmosolyodtam és csak hálát tudtam adni Istennek,hogy még létezik igazi barátság. Ők akkor ismertek meg mikor úgy éltem mint egy idióta,velem tartottak. De mikor csak ültem otthon is itattam az egereket ők velem voltak.
- Semmi baj sincs,eltörtem egy asztalt ami rohadt drága. De amúgy semmi baj sincs. - mondtam el az igazat egy kis hazugsággal.
- Azt az asztalt nem a hős szerelmes törte össze mérgében?- kérdezte,engem meg kirázott a hideg.
- De. - vallottam be,ő pedig felröhögött.
- Puszilom Vikit és Jihot is. - mondtam.
- És engem?- kérdezte.
- Téged is,te nagy gyerek. - válaszoltam kérdésére.
- Leteszlek mert Viki kiabál. - mondta és sóhajtott egy hatalmasat,majd bontotta a vonalat. Letettem a telefonom és a mellettem ülőre néztem.
- Ő mindig bébinek hív?- kérdezte hirtelen,elmosolyodtam rajta és felé fordultam teljes testtel.
- Mikor,hogy hív. - vontam vállat.
- Téged ez nem zavar?- kérdezte meghökkenve.
- Az amcsik másabbak mint mi. És nem,nem zavar. Megszoktam. - mondtam közben a kezem babráltam. Nem szolt semmit csak nagyot sóhajtott,tudtam,hogy nem tetszik neki ahogy Mett engem hív. De már semmi beleszólása sincs ki hogyan hív,vagy mit is teszek. Este felé együtt főztünk vacsorát és talán csak pár mondatot beszéltünk egymással. A nappaliban is össze pakoltunk mindent. A könyvespolcról levettem a képeket és azokat nézegettem,el sem hittem,hogy még mindig megvan neki ezek a képek. Daehyun leült mellém és kivett az egyik képet az ölemből és ő s tanulmányozni kezdte.
- Ez nem akkor készült mikor lementünk a partra?- mutatott a képre ahol mind a ketten napszemüvegben mosolygunk a kamerába kicsit kócosan és vizes hajjal.
- De azt hiszem igen. - válaszoltam a nekem feltett kérdésre és tovább néztem az egyik kedvenc képem. Daehuyn öltönyben és pedig kis kisestélyiben feszítek mellette és mind a ketten boldog mosollyal nézünk egymásra még a tánc kezdetén. A képeket nézve sok emlék a felszínre tőrt,nekem pedig egyre jobban sajgott a szívem.
- Tudod ki akartam dobni a képeket,de nem tudtam megtenni. Mikor kidobtam volna,mindig eszembe jutott,hogy mikor is készültek. Hogy milyen boldogok voltunk együtt,ezért csak az egyik fiók mélyére rejtettem őket.- nézte a képet miközben beszélt.
- Uhüm. - hümmögtem mert más ki sem jött az ajkamon. De ha akartam volna sem tudtam volna válaszolni. Aztán már egyikünk sem beszélt tovább,Dae levett egy másik könyvet a polcról és olvasni kezdte azt. Vettem a példáját és én is azt tettem mint ő. De sajnos a könyv nem volt olyan érdekes mint hittem. Miközben olvastam egyre jobban álmosodtam közben. Észre se vettem mikor csukódott le a szeme  és aludtam el a kanapé karfájára dőlve.

Daehyun powo:
Miközben olvastam néha Hyeminre pillantottam aki egyre jobban álmosodott. Mikor újra rá néztem a feje már a karfán volt és aludt. Elmosolyodtam és letettem magam mellé a könyvet,és csak néztem. Lassan felkeltem és óvatosan a karjaimba vettem, elindultam a szoba felé. Az ajtót kicsit megrúgtam,ami engedelmesen ki is nyílott és letettem az ágyra. Betakargattam és mellé ültem.
- Egy ilyen kicsi lány mint te olyan sok mindenen mentél keresztül egyedül. Sajnálom,hogy nem lehettem veled. - suttogtam halkan.
- Ha tudtam volna,akár a világ végére is elmentem volna érted. Nem érdekelt volna semmi és senki csakis te. De te egyedül hoztál meg egy hatalmas döntést és engem hátra hagytál. Most mégis mit kezdjek veled?!- kérdeztem halkan miközben megsimogattam az arcát. Kicsit mocorgott és motyogva az oldalára fordult. Vissza kellett tartanom egy nevetést,majd betakartam és halkan kimentem a szobából. Vettem egy forró fürdőt és megágyaztam magamnak a kanapén. Az egyik kis lámpát felkapcsolva folytattam tovább a könyv olvasását míg el nem aludtam.
Reggel finom illatokra ébredtem fel,szememet dörgölve mentem az illatok után. A konyha ajtóban álltam meg és néztem a volt barátnőmet ténykedni,halkan dúdolt miközben csinálta a reggelit. Rendes koreai reggelit készített kettőnknek és közben meg is terített. Elmosolyodtam,hogy milyen pici és törékeny ő a konyhához képest mégis olyan otthonoson mozog benne mint egy profi.
- Jó reggelt. - köszönök rá,ő pedig felsikít.
- Jáááá Jung Daehyun te barom!- kiabál rám és felem dobja a konyharuháját ami a keze ügyébe került. Nevetve hajoltam el az útjából és ültem le a székre és vártam az ételt amit még csináld. Mikor ő is kész lett leült velem szembe és enni kezdett.
- Jó étvágyat. - mosolygok rá. Ő felpillant két falat között bólint.
- Hova lett a jó modor?- kérdeztem teli szájjal,mire ő elfintorodott.
- Ezt én is kérdezhetném. - mordul rám. A falatomat lenyelve felnevettem.
- Jó-jó a viccet félre téve,rohadt jó a kaja. -   mosolyogtam rá és végre ő is elmosolyodott,halványan igaz de elmosolyodott.
- Akkor egyél csak.- ivott bele a narancslevébe és most vettem észre,hogy milyen keveset is eszik. De nem tettem szóvá,lehet ez is valami hülye csajos dolog.
- Végeztél is?- lepődtem meg mikor pár perccel később be is fejezte.
- Áhh még nem,de sajnos egyszerre nem tudom megenni.- dőlt a pultnak és kinézett a konyhaablakon.
- Nem tudod egyszerre megenni?- toltam én is el magamtól és őt figyeltem.
- Tudod én nem sokat ettem mikor a kórházban voltam. Jó igazából szinte semmit. És mikor kikerültem akkor sem álltam vissza és kezdtem el zabálni. Inkább bulizni mentünk és ilyenek,ki akartam élvezni,hogy még mindig élek. Emiatt csak ittam szinte és nagyon keveset ettem. Ami még mindig megvan,a szemem kívánja de nem bírom megenni. Szóval a kajákat általában másodszorra eszem meg. - nézett rám és megvonta a vállát. Amolyan ez van stílusban. Nem tudtam mit is mondjak,hogyan vidíthatnám fel. Mert hiába mutatja nekem a keményet,mindenkinél jobban ismerem.
- Folytasd csak az evést. - mosolygott rám és egyedül hagyott a konyhában. De már nem tudtam a kajára nézni,elment az étvágyam. Hogy ne menjen kárba a kaja bepakoltam a hűtőbe őket és kimentem utána a tornácra. Nem nézett rám csak figyelte a tájat ami előttünk volt. Mellé telepedtem és zsebre vágtam a kezeim és én is azt tettem mint ő.

Hyemin powo:
 Reggel arra keltem,hogy iszonyatos hányingerem van. De szerencsére nem volt semmiféle baleset. A reggelit is zökkenő mentesen csináltam meg,de enni nem tudtam belőle. Bár Daehyun-nak ismét elmondtam egy olyan dolgot amit nem akartam,mégsem bántam annyira. Viszont mihelyst kiértem a tornácra és leültem a hintaágyba a friss levegő tette a dolgát,és a rosszul létem is kezdett alább hagyni. Percekkel később Dae is helyet foglalt mellettem,nem szóltunk egymáshoz. Csendben figyeltük a tájat. Néztem ahogy a szél lengeti a magas és öreg fák ágait. Ahogy a madarak ugráltak a fűben bogarakat és gilisztákat keresve a kicsinyeiknek. És ha jól láttam akkor még egy mókust is észre vettem a bokrok között,ahogyan a fára mászik. A langyos szellő minket is simogatott,olyan érzés lehetett mint amikor egy szerető anya simogatja a gyermekét. Meleg és kedves. Ezt az idilli pillanatot a telefon csörgése zavarta meg,mérgesen néztem az ajtóra és indultam a hang irányába. A nappaliban a kanapén csörgött jelenlegi lakótársam telefonja.
- Daehyun telefon!- kiabáltam ki utána.
- Ki az?- jött be én pedig közben leolvastam a nevet.
- Himchan. - olvastam fel a nevet. Mellettem megállva nézte a telefont egy ideig,majd nagyot sóhajtva vettem fel a telefont miközben kihangosította.
- Mondjad. - ült le maga mellé húzva a kanapéra.
- Neked is szia. - köszönt bele Himchan. - Tudom,hogy Hyeminnek igaza van. Tudom,hogy semmi jogom beleszólni a dolgukba. De Sora tajtékzik,ami nem jó a gyereknek. Sem senkinek. Ha megtennéd azt,hogy beszélsz Hyeminnek,hogy kérjen bocsánatot tőle akkor lehet megbocsájtana. - mondta végig Himi én pedig csak néztem bambán és a hallottakat dolgoztam fel. Még,hogy én kérjek bocsánatot tőle? Ki ő,hogy nekem kéne hajbókolnom előtte?
- Himchan neked elment az eszed?!- kérdezte mérgesen Daehyun.
- Ne légy elfogult.- szolt rá Himchan a vonal másik végén.
- Ne legyen elfogult? Te akkor mégis mi a faszt csinálsz? Mért Hyeminnek kéne bocsánatot kérnie attól az idegbeteg barátnődtől? Neki aki az életéért küzdött még a te csajod csak szidni tudta? Soha egy rohadt szóval nem kérdezte meg mért ment el,mért hagyott el? Csak hogy tudd,Hyemin minden egyes szavadat hallotta. - végezte be a mondatát és a mellkasa fel s alá mozgott ütemes gyorsaságban olyan mérges volt.
- Mi van? Miket hadoválsz itt össze?- kérdezte Himchan és meg tudtam érteni. Én sem hittem a fülemnek,hogy Daehyun így kiadta a féltve őrzött titkom. Tudom,el kell majd mondanom de mindenkinek egyszerre? Ez lehetetlennek gondoltam,hát ő megoldotta. Majd Daehyun rám nézett és leesett neki mit is mondott az imént,bűnbánóan nézett rám. De én csak elmosolyodtam és bólintottam.
- Himchan majd ha haza mentünk mindent elmondok. De most nem. - mondtam és kinyomtam a telefont. Hülye szokás de ez van,semmi kedven nem volt magyarázkodni. Felkeltem a helyemről és a konyhába mentem inni egy pohár vizet.
- Sajnálom ezt az egész helyzetet. Ha vissza forgathatnám az időt megtenném. - mondta mögöttem állva. Felé fordultam és keserűen elmosolyodtam.
- Akkor is beteg lettem volna,ugyan így döntöttem volna. Mindent ugyan így tettem volna. - álltam meg előtte és vállat vontam. Megsimogatta az arcom és rám mosolygott,nem mondott semmit,nem válaszolt. Csak megölelt,szorosan magához vont. Felnevettem és megveregettem a hátát,délután Yongguk felhívott és elmondta,hogy a garázsban lévő kocsival tudunk majd haza menni,a másikért majd küldenek valakit aki érte jön. A délután és este további részénél beszélgettünk és elpakoltuk a dolgainkat. Este fürdés után az agyban feküdve gondolkoztam az elmúlt két napon,Daehyun sírt én is sírtam. Felajánlotta,hogy kezdjünk mindent előröl,de én nem akartam. Nem akartam mert én soha nem adhatom meg neki amit igazán szeretne majd egyszer,nem akarok emiatt szenvedni. És azt sem akarom,hogy ő szenvedjen. A szoba sötétjében magányosnak éreztem magam,de nem volt annyi erőm,hogy ezt neki is bevalljam. Ezért jól magamra húztam a takaróm és próbáltam elaludni. Nehezen ugyan de sikerült elaludnom. Mikor reggel Daehyun ébresztett olyan volt,mintha nem is aludtam volna. Fáradtan ültem fel az ágyon és néztem ki a fejemből bambán.
- Ideje felkelni,reggelizzünk és lassan induljunk haza. Persze ha meg időben akarunk haza érni. - mosolygott rám kedvesen Dae. Én még világomat sem tudtam,de nagy nehezen lecsúsztam az ágyamról és a fürdő felé vettem az irányt. Fogat mostam,arcot mostam,a hajamat is megcsináltam elfogadhatóra és át is öltöztem. Mikor mindent vissza pakoltam a táskámba ami még kint volt lementem a konyhába és megreggeliztünk. Mindent elmostunk és a helyére tettük. Dae mindent bepakolt a kocsiba és kiállt a garázsból. Én még körbe néztem a házban hátha hagytunk itt még valamit,de szerencsére mindent elpakoltunk. Bezártam a ház ajtaját és a kulcsot a táskámba tettem,a kocsiban Dae várt. Bepattantam mellé,biztonsági övemet becsatolva indultunk is. Kocsiban halk zene szolt és Dae halkan dúdolt közben.
- Mindent eltettél?- kérdezte majdnem otthon.
- Elég időben kérdezed meg. - néztem rá sandán. Hangosan elnevette magát és megvakarta a tarkóját. Akkor vettem csak észre,hogy tetkója van,elkaptam a kezét el elolvastam a szöveget „HOLD”.
- Mióta van tettkód?- kérdeztem és közben elengedtem a kezét.
- Nem is tudom már,egy ideje. - mosolygott rám,aztán vissza fordult és az útra figyelt.
- Értem. - válaszoltam és én is kinéztem az ablakon. A táj csak úgy suhant mi pedig egyre közelebb értünk a városhoz és az otthonomhoz. Legbelül nem akartam,hogy vége legyen ennek az egésznek. Még több időt akartam tölteni Daehyunnal,de ez nem volt lehetséges az adott időben. Minél közelebb voltunk a házamhoz annál rosszabb lett a kedvem,de ezt nem mutathattam ki felé. Mikor azonban Daehyun leparkolt a házam előtt sírás kerülgetett.
- Ez most komoly?- szállt ki a kocsiból és a házat kezdte figyelni.
- Mi a baj?- kérdeztem halkan.
- Mikor együtt voltunk akkor se kérdeztem,de most megkérdezem. Neked mivel foglalkoznak a szüleid?- vonta fel a szemöldökét és a kocsinak dölt.
- Ezzel meg azzal. - kerültem ezt a témát.
- Oke tehát te kő gazdag vagy?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Valami olyasmi. - mondtam egy kavicsot rugdosva.
- És a haverjaid is?- tett fel egy újabb kérdést.
- Fontos ez?- kérdeztem idegesen.
- Nekem igen. Tehát?
- Csak Jiho,a többiek nem. De ez őket nem zavarja. Jiho és én is elég rendesen tudjuk titkolni. Nem szeretjük mikor emiatt ítélnek meg. - vontam vállat.
- Aha és egy ilyen  házzal titkolod?- nézett rám felvont szemöldökkel
- Anyámék ötlete volt. Ez amolyan üdvözlő ajándék,hogy nem haltam meg.- volna vállat viccesen. De nem úgy sült el a poén mint én számítottam.
- Ez rohadtul nem vicces ugye tudod?!- mordult rám és elém lépett.
- Bocs.- hajtottam le a fejem.
- Hééé ribanc be se jössz hogy verjelek agyon. - kiabált nekem Viki és mosolyogva futott felém. Elléptem Daehyun mellől és fogadtam a nekem csapódó barátnőmet. Mosolyogva öleltem át barátnőmet és ez kicsit megnyugtatott.
- És ő kicsoda micsoda?- engedett el Viki és kacéran nézett Daehyunra aki csak engem figyelt.
- Ő az akiről a szemed leveszed. - morogtam halkan angolul neki,mire leesett neki az a bizonyos tantusz és felröhögött.
- Viki vagyok ennek a ciki koraei ribi barátnője. - nyújtott kezet Daehyun felé.
- Daehyun vagyok örülök,hogy megismerhetlek. - fogadta el a felé nyújtott kezet és megrázta.
- Mett még nincs itthon Jiho-val dolgoznak a kávézóban,majd estefelé jönnek csak haza. De tiszta idióta,folyton idegbeteg. Szerintem nincs kielégítve eléggé ha érted mire gondolok. - hadarta el Viki a gondját és közben berángatta a táskámat a nappaliba. Daehyun kényelmesen elvágódott a kanapén és írt a srácoknak,hogy jöjjenek érte. Én felmentem a szobámba és kipakoltam a dolgaim és át is öltöztem. Felvettem egy rövid nadrágot és egy sima pántos felsőt. Lebattyogtam az emeletről és a B.A.P tagjait mind a nappaliban voltak és Vikivel röhögtek valamin.
- Üdv elveszett lelkek.- intettem nekik mosolyogva.
- Ezt inkább mi mondhatnánk. - mosolygott rám Youngjae.
- Jól van na. Jó anyátok vissza tért. - mosolyogva ültem le Yongguk mellé törül ülésbe.
- Szóval srácok ti amolyan hírességek vagytok itt ha jól kiveszem a szavaitokból.- nézett rájuk Viki miközben a kóláját szürcsölte.
- Valami olyasmi ja. Mond csak Hyemin beszélhetnénk?- nézett rám Himchan. Felvontam a szemöldököm a hanglejtése miatt de bólintottam. Kimentem hát a tornácra és leültem a hintaágyra. Himchan követte a példámat és leült mellém.
- Nem is tudom hol kezdjem. - törte meg a csendet.
- Mondjuk az elején. - adtam ötletet neki.
- Oké. Szóval az van,hogy Sora és én szeretnék ha bocsánatot kérnél tőle az elmúlt időszak miatt. És azért is mert Jiho megfenyegette. - hadarta el Himchan az egészet én pedig csak dermedten ültem és néztem ki a fejemből.
- Miért is kéne bocsánatot kérnem?- vontam fel a szemöldököm percekkel később.
- Mert leléptél egy szó nélkül. Cserben hagytad a legjobb barátnődet,mikor ő terhes volt. A legnagyobb szükségben hagytad magára. - vágta a fejemhez mérgesen.
- Na itt álljunk csak meg de rohadt gyorsan. Te ne beszélj így velem. Ha tényleg a legjobb barátnőm volt tudni kellett volna,hogy soha nem csalta meg Daehyunt. És még hogy neki volt szüksége rám,na ne szórakozz velem. Nekem volt szükségem valakire akire támaszkodhatom miközben haldokoltam a kibaszott rák miatt. Erre ő? Számíthattam rá? Nem! Szóval kurva gyorsan akadjatok le rólam mert esküszöm olyat teszek amit én is megbánnák!- kiabáltam torkom szakadtából és akkor vettem csak észre hogy a többiek is itt voltak,de nem érdekelt folytattam tovább a mondandóm. Ki akartam végre adni magamból.
- Három igazi barátom van Himchan. Három. Ők voltak ott mellettem mikor igazán meg akartam halni,hogy végre ne érezzem a fájdalmat,ne gondoljak arra akit ott kellet hagynom. Jiho ő a legfontosabb,feladott értem mindet és velem jött. Mellettem volt mikor közölték velem vagy megműtenek vagy meghalok. Nem én voltam a rossz barát hanem Sora. És ha legközelebb is erről akarsz beszélni akkor jobb is ha nem is beszélünk többet. - néztem mélyen a szemébe,ő csak halkan és elborzadva nézett rám.
- Nem is tudom mit mondjak. Én annyira sajálom,de meg kell értened mért teszem ezt. Mért veszekszem mindenkivel. Ő a gyerekem anyja,nem hagyhatom el csak mert így megváltózott. - sóhajtott fel.
- Értem én,de ne nekem mond. Állj a sarkadra és légy férfi. - mondtam és elmentem mellette. Yongguk utánam jött a konyhába és felült a pultra még én a mosogatónak támaszkodtam és mélyen vettem a levegőket.
- Legszívesebben szétvernék valamit most.- suttogtam halkan.
- Inkább ne. Mi nyugtatna le most?- kérdezte Yongguk,de nem tudtam válaszolni. Túl ideges voltam ahhoz.
- Én tudom. - szólalt meg mögöttem Daehyun,kezemnél fogva a szobámba húzott. Becsukta és be is zárta mögöttünk az ajtót. Felvont szemöldökkel néztem félé,de ő csak elmosolyodott.
- Ne gondolj semmi rosszra,csupán tudom mi nyugtat meg. - mosolyodott rám kevesen. Az ágyamhoz vezetett és lefektetett,mellém feküdt és halkan dúdolni kezdett valami dalt. Miközben a mellkasára húzott,aztán halkan énekelni kezdett. Tényleg megnyugtatott a hangja,mindent elfelejtettem ami percekkel előtte történt. Egyik dal követte a másikat,az ő karjai pedig szorosabbak lettek körülöttem. Én pedig még jobban hozzá bújtam,az ő közelsége,testének a melege,az illata,a hangja. Az volt nekem a legmegnyugtatóbb ezen a világon. Olyan volt ő nekem mint másoknak a drog,szeretnéd és vágysz rá,de tudod,hogy nem lehet a tied.

20.rész

Haloho :)
Először is bocsánat amiért ilyen ritkán hozom az új részeket. De néha na jó legtöbbször olyan sok anyagot ránk sóznak a tanárok,hogy az még viccnek is rossz lenne. De sajnos nem viccelnek,a másik fele meg,hogy nincs mindig ihlet. És nem akarok valami össze csapot részt hozni nektek csak,hogy hetente vagy havonta tegyek fel részt. Egy szó mint száz most itt van amit remélem sokan vártatok :)
Remélem tetszeni fog nektek amit így össze rittyentettem egy kis idő alatt :)
Mint mindig most is nyomot hagyni ér :3
Jó olvasást drágáim :3
Xoxo Minhye

Az elkövetkező napokban csak dolgoztunk Jiho-val és néha Mett és Viki is beálltak egy kis plusz pénzért. Próbáltuk visszaszerezni a régi vendégeket ami valamelyest sikerült is,de még mindig nem mindenki jött vissza. Próbáltuk az étlapon is kicsit újítani,több étel lett gyerekbarát. Néha még élő zenés előadások is voltak az ott lévő vendégeknek és lassan kezdte visszaszerezni a régi fényét a mi imádott kávézónk. Néha bulizni is elmentünk,ha az időnk engedte és persze nem voltunk hulla fáradtak. De ha nem is mentünk elmentünk moziba vagy otthon ültünk és néztük valami filmet. Olyanok voltunk mint egy kis család. Néha anyámék is meglátogattak minket és maradtak vacsorára vagy éppen ebédre,olyan volt mintha kicsit normálódtak volna. De nem felejtettem el milyenek is voltak régen mikor nem is foglalkoztak velem,vagy éppen az életemmel. Tehát nem fűztem sok reményt az új családi idillhez.
Yongguk-al és Zelo-val sokat találkoztam,a kis srác aki jóval magasabb volt mint én nagyon hozzám nőtt és folyton vigyázni akart rám. Yongguk pedig folyton etetne,szerinte rohadt vékony vagyok és szedjek fel pár kilót. De felvilágosítottam,hogy ha ez megtörténne nem tudnám felhúzni a kedvenc nadrágom. Őt persze ez nem nagyon érdekelte,mondhatni hidegen hagyta és folyton gyorséttermekbe vitt.

Ma is a kávézóban dolgozom,most még egyedül mert Jiho kicsit később jön. El kell intéznie valamit,emiatt én jöttem be helyette és majd váltjuk egymást. Persze van két új dolgozó is,de a nagy részét egyedül csináltam. De most kicsit pihenés céljából a pultba álltam. Ajtó feletti csengő csilingelésére figyeltem felé.
- Jó napot mit adhatok?- kérdeztem mert egyenesen a pulthoz jött.
- A szokásosat kérem. - mondta Daehyun és leült a pultnál lévő egyik bárszékre.
- Rendben. - válaszoltam és elkezdtem csinálni a kávéját,éreztem magamon a figyelmét de nem törődtem vele,vagyis próbáltam figyelmen kívül hagyni.
- Tessék. - tettem elé a kávét és egy kis torta szeletet,majd folytattam a poharak elmosását. Mivel nem volt annyi,hogy a gépbe tegyem,de mégis csináltam legalább valamit.
- Mért jöttél vissza. - kérdezte Dae.
- Talán nem szabad?- kérdeztem kicsit feszülten.
- De,persze. De mért pont most?- kérdezte kávéját kavargatva.
- Most láttam alkalmasnak az időt rá. - vontam vállat.
- Meddig maradsz?
- Nem terveztem,hogy elmegyek. Talán zavarlak?- vontam fel a szemöldököm.
- Mért zavarnál? Nem vagy senkim. - mosolygott rám,nekem pedig megszakadt a szívem.
- Így van nem vagyok senkid. És ha most megbocsájtasz fel kell vennem a rendelést. ÉS erre a vendégem voltál nem kell kifizetned. - mondtam és amilyen gyorsan elindultam,hogy felvegyem a rendelést. De aztán átadtam az egyik újoncnak és kimentem friss levegőt szívni,mivel nem akartam csak úgy álldogálni elkezdtem söpörni a fa leveleket. Kicsit talán hideg volt,de nekem most ez kellett. Kicsit kiszellőzik a fejem és nem kell egy helyen lennem Daehyun-al.
- Kerülsz talán?- támaszkodott a falnak és közben engem nézett.
- Kellene?- kérdeztem vissza rá sem nézve.
- Én nem tudom,ezt te tudhatod.- vonta meg a vállát
- Na jó mit akarsz tudni? Mert ha jól emlékszem azt mondtad,hogy nem akarod hogy semmiféle közöd legyen hozzám. Tehát?- néztem végig a szemébe.
- Nagyon jó az emlékező képességed,talán arra is emlékszel,hogy milyen levelet írtál nekem?- kérdezte gúnyosan.
- Minden egyes szavára emlékszem. Mindenre. - válaszoltam halkan.- De ha nem akarsz semmit akkor én most vissza is megyek. Lejárt a munkaidőm. - mondtam és mellette elhaladva megcsapott arcszeszének illata és a szívem kihagyott egy ütemet. Ezt még tőlem kapta mikor elmentünk randizni. Halványan elmosolyodtam és folytattam az utamat az öltözőig. Sietve öltöztem át,felvettem a fekete szűk farmeron és egy fekete felsőt. Belebújtam magassarkúmba,felvettem a fekete bőrdzsekim,táskám és már mentem is. Kint Yongguk állt a kocsijának dőlve és Daehyun-nal beszélgetett. Mikor Yongguk meglátott elmosolyodott és arrébb lépet Daehyun-tól. Elé tipegtem és megöleltem,de még így is lábujjhegyre kellett állnom.
- Úgy érzem jó hatással vagyok rád. - mosolygott rám és körbeforgatott tengelyem körül. - De mit gyászolsz?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- A szüzességed,ha már te nem teszed. - kacsintottam rá mosolyogva.
- Oké ez betalált. Na mivel megígértem ma moziba megyünk,de Zelo nem tud jönni. Daehyun pedig ráér,tehát ő jön velünk. - mondta és közben engem vizsgált szemeivel.
- Nekem mindegy,de én ülök elől. - mondtam és már be is szálltam. A srácok nem sokkal utána be is szálltak és arról kezdtek el beszélni,hogy mit nézzünk meg. Aztán Himchan hívta Guk-ot,hogy Sora-nál beindult a szülés. Tehát megfordultunk és a szülészetre mentünk,magassarkúm topogása nem hallatszott olyan hangzavar volt. Láttam ahogy volt barátnőmet betolják a szülészetre Himchan pedig kint reked, s fel alá kezd el járkálni. Megállok Guk mellett és intek a többieknek,mindenki itt volt és vártak. Nem éreztem,hogy ide tartóznék ezért lassan elindultam a kijárat felé.
- Hyemin hova mész?- kapott el Himchan.
- El,figyelj gratulálok a gyerekhez meg ilyenek. De nem maradok itt,tudod Sora és én nem igazán jövünk ki. - mondtam könnyes szemekkel.
- Mért nem beszélitek meg,csak mond el neki mért mentél el. Biztos megértené. - mondta és közben a többiek is körénk gyűltek.
- Senkinek a szánalmára és együttérzésére nincs szükségem. Elég ha azok tudják mért mentem el akik számítanak nekem. - válaszoltam és letöröltem a könnyeim.
- Tehát én nem számítottam?- csattant fel Daehyun.
- Mindig is te számítottál a legjobban. Épp ezért nem mondtam el neked. - mosolyogtam rá,majd megfordulva Jiho felé szaladtam. Ölelésébe bújtam,még ő a fejem simogatta.

Yongguk powo:
Azt hittem itt fogja elmondani Hyemin mindenkinek,miért is ment el. De nem tette. Talán azért,mert elmondása szerint nem akarta senki szánalmát,de szerintem nem akarta elrontani senki kedvét. Láttam Daehyunt ahogy ökölbe szorítja a kezét mikor Jiho átölelte Hyemint és egy csókot lehet hajára. Mikor derekát átölelve mentek el Daehyun mint egy dúvad úgy indult el utánuk. Nem tököltem sokat félúton elkapta és felrángattam a tetőre.
- Mégis mit akartál tenni?- kérdeztem percekkel utána.
- Én nem tudom.- vonta meg a vállát.
- Szereted még?- kérdeztem mert eddig még nem volt rá példa,hogy megkérdeztem volna.
- Nem. - válaszolta.
- Nem kell hazudnod,nekem elmondhatod. - ültem le mellé, s megveregettem a vállát.
- Szeretem,pedig nem akarom. Tudom,hogy Jiho és ő össze jöttek. - válaszolta keservesen,nekem meg megszakadt érte a szívem.
- Az csak egy hazugság volt,hogy könnyebben el tudd engedni. - mondtam neki. Talán ennyit még elmondhatok neki,talán nem lesz belőle majd baj.
- Ezt meg honnan veszed?- kérdezte halkan rám sem nézve.
- Ő mondta nekem,haver soha nem csalt meg. - mondtam.
- Te megcsókoltad.- nézett rám.
- Hé azt megbeszéltük,részeg voltam.
- Tuti?- kérdezte.
- Tuti. - mosolyogtam rá kedvesen. Dae bólintott és kicsit elmosolyodott.
- Most pedig menjünk és örüljünk a kis porontynak és imádkozzunk,hogy ne üssön annyira az anyjára természetben. - röhögtem el magam.
- Tudod nekem Hyemin volt a mindenem,be akartam mutatni a szüleimnek. El akartam venni feleségül,azt akartam,hogy ő legyen a gyerekeim anyja. - mondta szomorú mosollyal. Ezekre a mondatokra nem tudtam semmit mondani és nem is kérte. Elindultunk vissza a többiekhez,mikor vissza értünk senki sem kérdezősködött. Csendben leültünk és vártunk,hogy megszülessen Sora gyereke. Zelo a várakozás fáradalmai miatt bealudt Jongup és Youngjae társaságában. Hajnali fél négykor megszületett Sora és Himchan kisfia.  Kim Sang Hun nevet kapta. Mindannyian az ablak elé tolongtunk és megnéztük a kicsit. Himchan barátnőjéhez ment és szerelmesen megcsókoltam.
- Mégse nekem lett előbb gyerekem. - mondtam mosolyogva.
- Ez az. Milyen leader vagy?- röhögött fel Zelo. - Küldtem egy képet Hyemin-nek a babáról. - mosolygott rám,de mikor meglátta hogyan is nézek rá mosolya lelankadt.
- Nem hiszem,hogy ezt kellett volna. - mondtam halkan.
- Bocs hyung,nem gondoltam végig. - válaszolt Zelo és már csörgött is a telefonom. Hyemin volt az.
- Ne haragudj rá,nem direkt csinálta. - szóltam bele.
- Jiho vagyok,Hyemin alszik. De semmi baj szerintem kíváncsi lesz a babára. Meg különben is tudod mennyire imádja a kicsiket. Nem lesz semmi baj majd reggel megmutatom neki,mond meg Zelo-nak is. Himchan-nak meg gratulálok.- mondta Jiho.
- Elmondtam,hogy nem csalta meg. - mondtam és tudtam,hogy érti mire is gondolok.
- Semmi gáz,én is elmondtam volna neki. Főleg,hogy látom mennyire szenved ez a két idióta. Komolyan nem tudom elimádkozni tőle azt a képet amin Dae és ő van. - röhögött fel Jiho és én is elmosolyodtam.
- Tudom mire gondolsz. Dae is teljesen kivan,talán most jobban mint volt. Lehet amiatt,hogy itt van és nem Amerikában. Hiába mondja mindenkinek,hogy jól van tudom,hogy nem így van. - mondtam én is közben már kiértem a kocsihoz.
- Figyu tudom,hogy Hyemin még nincs kész elmondani az igazat. De már nem bírom sokáig. Van egy erdei házam,még anyámék adták egyik szülinapomra.- mondta
- Te egy házat kaptál a születésnapodra?- képedtem el röhögve.
- Most mit mondjak,reménytelenül gazdag vagyok. - röhög ő is a vonal túlsó végén.
Még beszélgettünk kegy ideig és kieszeltünk egy kisebb tervet,hogy legalább meg tudják beszélni a dolgokat. Most hétvégén nekünk sincs sok dolgunk és így meg lehet oldani,Hyemint elkéri Jiho mi meg majd megoldjuk Dae dolgait. Ha nem is békülnek ki,de legalább megbeszélnék a dolgokat. Az elkövetező napokban mindent elrendeztünk,úgy hogy nekik fel se tűnjön. Hyemin kicsivel többet dolgozott,így a hétvégét megkapta szabadnapnak. Bevásároltunk,hogy legyen valami kaja a házban nekik,és ki is nyaltuk a házat mert olyan retkes volt. Lassan eljött a csütörtök és én bedobáltam pár cuccot Daehyun-nak és néhány képet is,ha meglátják hátha beszélgetnek majd róla. Miután készen voltan,vagyis úgy gondoltam,hogy mindent eltettem ami kelhet. Levittem a táskát a kocsimba és bedobtam hátra. Már csak azt kellett kitaláljam hogyan is vigyem el magammal. Annak a hülyének könnyű dolga volt,azt mondta Hyemin-nek,hogy pihenni mennek pár napra az erdő szélére és ő bele ment. De én ezt,hogy tálaljam neki? Haver húzzunk az erdő szélére pihenni csak mi ketten?! Kizárt engem ne nézzen homokosnak. Egész este ezen gondolkoztam még a többiek aludtak,de nem jutottam semmilyen megoldásra. Hajnali 4 órakor felhívtam Jiho-t,hogy elindultak-e már.
- Na haver úton vagytok?- kérdeztem a nappaliban lévő kanapén terpeszkedve.
- Ja de a csajom alszik. - röhögött a vonal végén.
- Rendben lassan én is össze szedem Daehyunt. - morogtam ásítás közben.
- Na és mit mondasz majd neki?- kérdezte.
- Az igazat,ha nem akar beszállni leütöm és beteszem a kocsiba.- vontam meg a vállam,Jiho pedig jókat röhögött a vonal túlsó végén,majd letette. Sóhajtva ledobtam a telefonom és tarkóm vakarva álltam fel és indultam volna felkelteni Dae-t,de ő megelőzött és szembe jött velem.
- Hát te?- kérdezte a szemét törölgetve.
- Hozzád indultam. - válaszoltam tömören.
- Ilyenkor?- nézett a falon lévő órára. Némám bólintottam és visszaültem a kanapéra,Dae követett és szembe ült velem.
- És miért?- kérdezte.
- Lényegre térek és nem kertelek. - mondtam ő pedig csak bólintott. - Tudni akarod mért ment el Hyemin?- kérdeztem.
- Te tudod,de nem mondod el?! Igazam van?.- kérdezte.
- Nem én nem,de Jiho és én megelégeltük a helyzetet. Na most az van,hogy ők úton vannak egy erdő széli kis házba vagy nyaralóba ahogy tetszik nekem mindegy. Egész héten ezt csináltuk,na de mindegy. Ki kellene találjak valami hülye indokot amivel elcsalnálak,de nem teszem. Tehát a döntést rád hagyom,ha jönni akarsz a kocsiban van pá cuccod,de ha nem akkor az is oké. Felhívom Jiho-t és mondom neki,hogy csak ketten lesznek. De ha el akarsz menni,akkor lassan indulni kéne. - mondtam neki s vártam a válaszát. Vagy öt percig némán ültünk egymással szemben,majd Dae felpattant és elviharzott.
- Hát akkor maradunk. - mondtam halkan és hanyatt vetettem magam a kanapén. Ennyit a mi kis tervünkről,percekig csak néztem ki a fejemből a kanapén feküdve. Majd nemsokkal miután feladtam és elkezdtem kikeresni Jiho számát Daehyum megjelent előttem teljes díszben. Elmosolyodtam és én is felvettem egy másik szettet és a fürdőben is elvégeztem a teendőim. Hagytam egy cetlit a többieknek és már mentünk is le a kocsihoz. Néma csendben indultunk el,Daehyun talán gondolkozott mi is kéne majd mondani,vagy csak simán nem akar beszélni. De engem ez nem zavart kapcsoltam egy kis zenét és csak hajtottam. Beletelt vagy négy órába mire oda értünk,meg kell hagyni megérte. Hyemin már a verandán ült a hintaágyban és valamit eszegetett,mosolyogva parkoltam le és Daehyunra néztem.
- Nyugi haver,nem lesz semmi gáz. - mondtam.
- Én nem úgy érzem. - mondta és kiszállt,láttam ahogy Hyemin felfigyel és megáll a levegőben a keze,majd ha mi sem történt volna eszik tovább. Mosolyogva szállok ki én is és kiveszem a táskát a kocsiból,s beviszem a kis vityillóba ahol Dae és Jiho váltottak pár szót. Nem akartam zavarni ezért kimentem és leültem az eszegető Mini mellé.
- Kora reggel van és te tömöd Mekis gyors kajával ami ki van hűlve?- röhögöm el magam és nézem,ahogy tömi magát.
- Most mér? Te tömöd belém mindig,most meg hogy magamtól eszek az a bajod?! Ki ért titeket?- kérdezte mosolyogva és felém nyújtott egy sajt bureszt. Rámosolyogtam és én is enni kezdtem.
- Ti mért vagytok itt?- kérdezte mintha ez olyan mellékes lenne.
- Kell egy kis nyugi. - válaszoltam tömören.
- Neki is?- tette fel az újabb kérdést.
- Neki is,sőt neki mindenképp. - válaszoltam és közben előre meredtem és csak néztem a tájat.
- Értem. - zárta le ennyivel a témát és a továbbiakban csendben maradt,majd nemsokkal Jiho és Dae is megérkezett,majd mellettünk helyet foglaltak. De előtte kiosztották a kávékat. Dae Mini mellett ült néma csendben,még én a telefonom nyomkodtam. Jiho-t valaki felhívta,miszerint azonnal vissza kell mennie mert valami el kell intéznie mihamarabb. Felajánlottam,hogy vissza viszem mert én is otthon hagytam pár fontosabb dolgom. Emiatt az ő kocsijával mentünk,hogy ha valami van haza tudjanak jönni az én kocsimmal. Persze a kulcsot Dae kezébe adtam és mélyen a szemébe néztem,majd egy bólintás után elindultunk. Hyemin meg leadta a rendelését amit hozatni akar magának.
- Ugye tudod,ha össze vesznek Hyemin simán itt hagyja. - mondta Jiho az anyós ülésen.
- Nem tudná. - néztem rá sokat sejtően.
- Mert? Az hogy nem nála van a kulcs,nem azt jelenti,hogy nem is tudja megszerezni. - ötletelt.
- Nincs megtankolva,direkt annyi volt benne,hogy idáig el tudjunk jönni. - röhögtem fel.
- Jól csináltad. - veregette meg a vállam ő is röhögve.
- Tudom,már csak rajtuk áll minden. - sóhajtottunk fel a mondatom után egyszerre.

Hyemin powo:
Csak ültem a verandán néma csöndben Daehyun mellett és nem tudtam elhinni,hogy itt hagytak minket kettőnket. Egyedül. Meg sem mertem szólalni,ezért bedugtam a fülembe a fülhallgatót és kikerestem az új számukat,s megnyomtam a lejátszás gombot. Lehunytam a szeme és csak hallgattam a számot,hallgattam azt a gyönyörű hangot ami egyszer nekem is szólt. A szám végeztével kinyitottam a szeme és észre kellett vennem,hogy még mindig mellettem ül,de ő is követte a példám és közben halkan énekelt is. Úgy tettem mintha egy újabb számot hallgatnák,de nem így volt. Őt hallgattam. Kezdtem kicsit fázni,talán amiatt mert fáradt voltam vagy talán a kissé hűvös erdei szél tehetett róla. Fejemet térdemre hajtottam és lehunytam a szemem,arra pillantottam fel,hogy Daehyun rám terítette a kabátját.
- Neked nem kell?- szólaltam meg most először hozzá.
- Neked jobban kell. - vonta meg a vállát.
- Te idol vagy,ha megfázol nem tudsz majd énekelni. - vettem le a hátamról a kabátot és vissza adtam neki.
- Kit érdekel?És ha te megfázol?- fogta meg a kezem fél úton és mélyen a szemembe nézett.
- Mért érdekel ez téged?- kérdeztem halkan.
- És téged?- kérdezett vissza csípőből.
- Remek. - mondtam és visszaadtam a kabátját és bementem a konyhába.
- Most meg mi a bajod?- kérdezte az ajtófélfának.
- És neked?Mért is vagy velem ilyen hogy is mondjam figyelmes?- fakadtam ki mérgemben,mert én sem tudtam mi is a bajom pontosan.
- Mért ne lennék?- vonta meg a vállát és mellém állva elkezdett keresgélni a szatyrokba.
- Örülök,hogy ilyen jól elbeszélgettünk. - mordultam rá és elindultam felfelé a kiszemelt szobához. Kitártam az ajtót és rávetettem magam a nagy baldahinos ágyra és lehunytam a szeme,majd lassacskán a fáradság erőt vett rajtam és aludtam.

-Anya,apa megint nem játszik vele.- szalad hozzám egy kisfiú és a lábamba csimpaszkodik.
- Mért nem játszik veled?- kérdeztem mosolyogva  és közben ölembe vettem.
- Mert a húgommal foglalkozik. - sérelmezte a hanyagolását.
- Mert még olyan pici. De szeretnéd ha anya játszana veled?- kérdeztem mosolyogva és közben szét puszilgattam a kicsi arcát.
- Igen!- nevetett és megölelt. Mosolyogva tettem le a földre és rohant el a szobája felé.
Majd hirtelen minden elsötétült és én egy székben ültem és a körülöttem lévő emberek mind engem nézek.
- Mégis mit gondoltál gyereked lehet? Neked?- nézett rám egy egyik.
- Egy ilyennek mint neked,nem való gyerek. - így a másik.
- Isteni csoda volt,hogy kivették a méhed. - folytattam a másik. Nekem pedig csak a könnyeim potyogtak. És megszólalni sem tudtam.
- Ez azért van mert elhagytál. - szólalt fel egy másik ember és én felé fordultam,Daehyun volt az. Ő állt ott és gonoszan mosolygott rám.

Daehyun powo:
Miután Hyemin felment az emeletre,leültem a konyhában lévő székre és csak néztem ki a fejemből. Aztán felálltam és utána mentem,de ő már aludt. Halkan kerestem egy plédet és betakartam vele,mellé ültem és csak néztem. Olyan sokat váltózott,már nem volt olyan mint régen. Sokkal bátrabb lett,és vékonyabb. Az a szép kis pofija is vékonyabb lett,a formás lábai,dereka de még a feneke is kisebb lett. Szép most is és régen is az volt. Mivel nem akartam felébreszteni lementem és elpakoltam a konyhában,mindent bedobáltam a hűtőbe és behoztam az én táskám is a nappaliba. Felnyitottam és megnéztem mit pakolt be nekem Guk,kép póló között megtaláltam pár bekeretezett képet. Az egyik az elő randikon készült,titokba fényképeztem le,eszembe jutott milyen boldogok is voltuk. Mennyire meg voltam érte örülve,ha kérte volna még a csillagokat is leszedtem volna neki. És most itt ülök és nézem a képeket és azon gondolkozom milyen jó is volt régen. Majd rá kell jönnöm,hogy elhagyott és még mindig nem tudom az indokát. Felvettem egy másik képet amin mind a ketten boldogan mosolygunk,elmosolyodtam a kép láttán. Éppen a konyhába indultam mikor sikítást halottam az emeletről. Mindent eldobva felszaladtam Hyemin-hez. Az ágyon ült és zokogott,nem gondolkoztam mellé ültem és magamhoz öleltem.
- Semmi baj csak egy rossz álom volt,most már nyugodj meg. - simogattam a hátát.
- Nem kell a sajnálatod. - mondta szipogva.
- Csak fogd be és hagyd,hogy megvigasztaljalak jó?!-emelem fel a hangom,ő pedig némán és szipogva bólint. Magamhoz szorítva kezdek dúdolni egy dallamot és közben lassan vissza fektetem az ágyra. Mellé feküdtem és a hátát simogatva dúdoltam tovább,mikor kissé megnyugodott eltávolodott tőlem és hátat fordított nekem. Elmosolyodtam tettén és közben betakartam.
- Ha szeretnél róla beszélni,most itt az alkalom. Leszek olyan jó fej és meghallgatlak. - ajánlottam fel neki mosolyogva. Könnyes szemekkel rám nézett.
- Fordulj fel. - vágta a fejemhez én meg elröhögtem magam.
- Nem mostanában voltál velem ilyen kedves,pedig még meg is vigasztaltalak. - néztem rá mosolyogva.
- Kérte valaki?- kérdezte mérgesen.
- Miért is vagy velem ilyen kedves?- kérdeztem most már én sem mosolyogva.
- Még kérded? Te milyen voltál velem,mikor először találkoztunk? Úgy emlékszem a falhoz préseltél és csupa kedves jelzővel illettél. És most elvárod,hogy hálálkodjak?!- kiabált velem és közben egy párnát vágott hozzám.
-Mért mit vártál,hogy reagáltam volna! Szia Hyemin örülök,hogy újra látlak. Igen már túl vagyok rajtad semmi gáz?! Ezt vártad? Hát bocs,hogy nem ezt nyújtottam. - dobtam vissza hozzá a párnát,persze figyelve az erő bevitelre is.
- Te ezt nem értheted. - mondta halkan.
- Akkor magyarázd el. Kurvára idegesít,hogy körülöttem mindenki tudja csak én nem. Holott elvileg én voltam a legfontosabb neked és mégis én nem tudom?- néztem rá mérgesen és megbántva.
- Szeretnél gyereket?,- kérdezte hirtelen rám sem nézve.
- Mi van?- néztem rá értetlenül.
- Szeretnél majd gyereket?- kérdezte és most a szemembe nézett.
- Persze,ki ne szeretne. - válaszoltam széttett karokkal.
- És gondolom szeretnél egy fiút aki majd tovább viszi a neved. Igazam van?- kérdezte ismét.
- Persze,minden férfi akar egy fiút. De mond ez,hogyan is jön ide?- kérdeztem és kezdtem kicsit ideges lenni.
- És tőlem akartál gyereket?- kérdezte rám sandítva.
- Igen. Tőled akartam. - válaszoltam halkan.
- Ezért mentem el. - mondta.
- Mi van? Azért mentél el mert majd tőled akartam volna gyereket?-kérdeztem felemelt hanggal  és mérgesen néztem rá.  Percekig csak némán ült és potyogtak a könnyei,de most nem hat meg. Az igazat akarom tudni mért hagyott el.
- Igen. Mert én ezt nem adhattam volna meg neked. És senki másnak sem. - válaszolt sírva.
- Miért?- tettem fel az újabb kérdést halkan.
- Ezt nehéz elmondani neked. - szipogott.
- Ne most add be nekem,hogy nem tudod elmondani. - meredtem rá és megragadtam a vállát.
- Nem lehet gyerekem,soha.- sírt fel keservesen.
- De hisz egyszer majdnem?!- mondtam magam elé nézve.
- Nem akkor sem,elküldtek egy orvoshoz.- mondta és vett egy mély levegőt.
Már éppen elmondta volna mikor megszólalt a telefonja,rám nézett majd a kijelzőre. Nem láttam mi volt kiírva de ő elsápadt még jobban és azonnal felvette. A fürdőbe szaladt és magára zárta az ajtót,még a csapot is megnyitotta s emiatt semmit sem halottam a beszélgetésből.

Hyemin powo:
Kezdtem feladni Daehyun elleni felesleges küzdelmemet és kész lettem volna elmondani,miért mentem is el akkor. Ám telefonom csörgése zavart meg,az a doktor hívott aki engem kezelt és műtött meg még Amerikában. Azonnal a legrosszabbra gondoltam és a fürdőbe rohantam,persze magam után gondosan bezártam az ajtót. A mosdó csapját is megnyitottam,majd felvettem a telefont.
- Igen doktor?!- vettem fel a telefonom halkan.
- Hyemin?- kérdezte a doktorom.
- Igen. - feleltem remegő hanggal.
- Ohh ez remek. Nyugalom semmi baj nincs az eredményeiddel.- mondta én pedig megkönnyebbültem,és nagy kő esett le a szívemről.
- Köszönöm. - suttogtam halkan és megtöröltem a szemem.
- Pár kérdést tennék fel majd neked,persze ha nem zavarlak ezzel. - mondta kedves hangon.
- Nem,csak nyugodtan. - mondtam most már megkönnyebbülten.
- Rendben,mit szolnál két hát múlva?- kérdezte mosolygós hangon,de én bárhogy gondolkoztam nem értettem.
- Mért nem most?- kérdeztem.
- Mert két hét múlva Dél-Koreába utazom. Lenne kedved akkor egy ebédhez hozzám?- kérdezte,elmosolyodtam ötletén.
- Lenne persze. - válaszoltam mosolyogva.
- Akkor két hét múlva. - tette le a telefont. Megkönnyebbülten fújtam ki magam és belenéztem a tükörbe. Bár ne tettem volna,saját magam is megrémültem milyen látványt is nyújtottam. Megmostam az arcom és letöröltem az elkent szemfestékemet. Hajamat is össze fogtam,vettem egy mély levegőt és elfordítottam a kulcsot a zárban. Kinyitottam az ajtót és Daehyun állt velem szemben idegesen,mikor rám nézet kissé megnyugodott az ábrázata és vállai is ellazultak.
- Tudom,hogy kíváncsi vagy miért is mentem el,de én még nem készültem fel rá teljesen,hogy ezt megosszam veled. Kérlek csak még egy kicsit bírd ki. - néztem rá kérlelően és közben kezemet tördeltem.
- Rendben. De minden rendben veled?- kérdezte és közelebb lépett hozzám.
- Most már. - mondtam kicsit megnyugodva.
- Nem vagy éhes?- kérdezte hirtelen,miután eszem jutott miszerint nem is ettem csak azt amit még Jiho vett nekem ide fele jövet.
- De. - válaszoltam kicsit mosolyogva,egymás után lementünk a konyhába és megvizsgáltuk a szekrényeket és a hűtőt. Aztán ami megtetszett azt kivettük az asztalra és gondolkoztunk mit is főzzünk belőle. Amit megjött az ihlet neki álltunk főzni,egyikünk sem beszélt fölösleges dolgokról,csak azokról ami fontosabb volt. Megtudtam,hogy több mint 1 évig nem voltak a nyilvánosság előtt a kiadójukkal való nézeteltérések miatt. De elmondása szerint,így volt egy kis ideje pihenni és a családjával és a barátaival lenni. Miután elmosogattunk leültünk a nappaliba és kerestünk volna valamit a tv-ben,ha lett volna. De mivel nem volt kezdtem unatkozni,végig néztem a polcokon és kiszúrtam pár képet rólunk.
- Ezek?- mutattam a képekre.
- Yongguk pakolta be őket. - vonta meg a vállát könyvéből felnézve.
- Értem. - fordultam vissza és az egyik kép mögül kivettem egy könyvet,de mivel mellette már nagyon szorongtam volna kimentem a tornácra egy pléddel és a könyvemmel.  Leültem és betakaróztam,aztán felnyitottam a könyvet. Teljesen belemerültem,bár ki ne merülne bele egy romantikus könyvbe. Csodálatos történet,ahol a férfi mindent megtesz egy nő szerelméért aki az elején emberszámba se veszi annak származása miatt. De mégis nyer a férfi szerelme és bebizonyítja neki,hogy minden ami a lánynak van semmi ahhoz képest amit ő tud nyújtani neki. Csupán a szerelmével és hűségével.
Észre sem vettem,hogy elszalad az idő olvasás közben, Azt vettem észre,hogy lassan semmit nem látok a betűkből,emiatt bekényszerültem a házba. Mikor vissza mentem Daehyun még mindig a kanapén terpeszkedett és fel sem nézett a könyvéből. Konyhába mentem és a szekrényből le vettem két bögrét,forraltam vizet a teának,mikor kész lett kiöntöttem a két bögrébe. Mindkettőt a nappaliba vittem,egyiket letettem Daehyun elé a másikkal meg én ültem le a fotelbe és fellapoztam a könyvem ahol tartottam.
- Ohh kösz. - nézett rám.
- Nincs mit,kicsit hideg van,gondoltam ez majd jó lesz. - vontam vállat és folytattam az olvasást. Miután kiolvastam a könyvet elvétve Daehyunra pillantottam aki még mindig olvasott,én viszont fáradt és éhes voltam. Kinyújtóztam és csináltam két személyes ebédet,de nem akartam megzavarni a nagy olvasót ezért az övét a gázon hagytam. Kiültem a tornácra és elfogyasztottam a kései ebédem,kedvem támadt egy kis sétára.
- Daehyun elmegyek sétálni. Jössz te is?- kérdeztem miközben a kabátomat.
- Nincs kedvem. De mért is jelented be?- kérdezte bunkón.
- Csak hogy tudd,te barom. - mordultam rá és feltépve az ajtót kiléptem azon,majd elindultam az erdei ösvény felé. Mérges voltam rá és magamra is,mert azt reméltem talán egy kicsit normálódott a helyzetünk. De mint kiderült ez nem így van. Lassan egy tisztás féleségre érkeztem ahol egy kis patak vágta ketté a füves mezőt. Körülötte kisebb fák,bokrok és néhol elvétve virágok. Csak most ébredtem rá milyen kellemesen tiszta a levegő,az enyhe kis szél még jobban az orromba tolta az erdei levegőt. A madarak csiripelése zene volt füleimnek az autók  hangos zaja után. Itt minden a béke és nyugalom színtere volt,csak annyit sajnáltam,hogy a többiek nincsenek velem és csak egyedül élvezhetem ezt a nyugalmat ami a nyakamba szakadt. Miután lőttem pár képet a telefonommal,lassan elindultam még beljebb az erdőbe. Figyeltem,hogy merről jöttem,ha majd vissza kívánnék menni megtaláljam a kiutat. Eme rengetegből,mi a nyugalmat húzta a szívemre olyan sok idő után. Nem figyeltem az időt csak csodáltam a tájat és mentem,mikor kezdett sötétedni akkor indultam visszafelé. Teljesen besötétedett mikorra vissza értem Daehyun fel s alá járkált és valakivel telefonált. Mikor meglátott letette és hozzám rohant,szorosan magához rántott és megölelt. Fel sem fogtam mit tesz,kerek szemekkel néztem a házat.
- Neked teljesen elment az eszed? Hogy gondolod,hogy eddig elmaradtál? Azt hittem történt veled valami! És te azt a kicseszett telefont sem tudod felvenni?- kérdezte mérgesen szinte már ordibálva.
- Elment az idő,és a telefonom pedig lemerült. - válaszoltam halkan össze húzva magam.
- Ha bármi történt volna veled nem is tudom mit tettem volna. - ölelt meg újfent majd a házba kísért. Miközben ö megvacsorázott én a telefonomat tettem fel töltőre,vagyis tettem volna fel ha lett volna konnektor. Áram volt a házban,csak csatlakozó nem volt,vagy ha volt is én nem tudtam hol van. Ezért hagytam a fenébe és elmentem zuhanyozni. Mikor kiléptem a meleg fürdőből,Daehuyn nézett szembe velem.
- Oké mivel egy szoba van ebbe a házban ezért tied a szoba én meg megyek a kanapéra. - mondta és közben kifelé mutatott.
- Rendben. - válaszoltam a hajamat törölgetve,kerestünk neki ágyneműt amit le is vitt magával. Nem vártam még feljön vagy nem jön fel lefeküdtem aludni,az erdei tiszta levegő kiszívta minden megmaradt energiámat. Emiatt simán átlibbentem az álmok mezeire.

U.I

19.rész

Haliho! :)

Bocsánat,hogy ilyen ritkán hozok mostanában új részt. De sajnos nincs sem időm és sem ihletem néha. azonban eldöntöttem,hogy mostanában próbálom megszaporázni az új részeket :) Köszönöm akik még mindig olvassák a blogom és még egyszer bocsánat a sok kimaradásért. 

Remélem tetszik majd az új rész,lassan beindulnak újra az események is :) 

Nyomot hagyni ér :) Jó olvasást drágáim ^-^

        Xoxo Hyemin

Hát ez a nap is lejött mikor újra a saját hazámban vagyok. És nagy meglepetésemre még a szüleim is kijöttek elénk,felajánlották,hogy náluk is lakhatunk ha akarunk,de egy lakást is kaptam,ha nem akarnánk velük laki. És én a lakást választottam,eddig is külön éltünk és most sem akartam másképpen. Elmondásuk szerint nem egy kis lakást kaptam ajándékba,hanem egy nagyobb lakást. Két emeletes négy szoba két fürdő,nappali,előszoba,konyha,gardrób,erkély és kinti terasz és udvar is van. Ahogy körbeírták a kis házamat tetszett már így látatlanban is,már alig vártam,hogy megnézzem az új otthonomat. Ahova a srácokat is meghívtam természetesen ők is velem jöttem,mivel nem engedtem őket hotelba így együtt indultunk el a kis házamig. Mikor kiszálltunk a kocsiból az állam a padlót verdeste,az oké hogy nem nagy a ház mert nem is kell,kicsi és aranyos. De kívül is és belül is fullos volt a ház. Mindenből a legújabb és a legjobb cuccal volt felszerelve. Rendesen féltem hozzá nyúlni a saját cuccaimhoz,de aminek mindannyian a legjobban örültünk,hogy a hűtő teljesen fel volt töltve kajával,aminek neki is estünk annyira éhesek voltunk. Mihelyst mindannyian tele lettünk,megkerestük a szobáikat,persze az enyém volt a legnagyobb és szerintem a legszebb is. Kicsit ledőltem pihenni és el is aludtam,csak este keltem fel mikor Mett rám ugrott amolyan ébresztés szempontjából.
- Te barom állat. - próbáltam meg kiszabadulni alóla,de nem nagyon ment.
- Tudom,hogy szeretsz. - mosolygott rám és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hát persze. - mosolyogtam rá.
- Te babám mért nem bulizunk egy jót? Apucinak kell társaság estére,valami dögös kis pipi. - emelgette a szemöldökét mosolyogva én meg csak vállon vertem.
- A többiek. - hagytam figyelmen kívül az előbbi mondatát.
- Mind csak a nagyságos asszonyra várnak,hogy mit tetszik majd dönteni. - támaszkodott a kezére mosolyogva.
- Kapjátok be,azt se tudom mit vegyek fel. - ültem fel törökülésbe.
- Téged és Vikit ismerve inkább rövidnadrágot,a ruhát és a szoknyát nem javaslom. Ha azt akarod,hogy haza is hozzunk titeket. - röhögött ki.
- Hé az csak párszor volt. - vertem karon.
- Párszor? Azért vinnyogtál Jiho-nak vagy nekem,hogy ne látszodjon ki a feneked abból a rohadtul mini ruhából. - nézett rám.
- Befoghatod jó. - dobtam hozzá a pólóm ami rajtam volt és kivettem egy csinibbet és magamra rántottam. - Na most kifelé gatyát cserélek. - néztem rá.
- szerinted nem láttalak még bugyiban?- röhögött ki.
- Igaz. - vontam vállat mivel ő is azon elven van mint én,a bugyi és a melltartó is olyan mint egy fürdő ruha csak kicsit csinibb. Tehát letoltam a farmerem és felvettem a magas derekú nacim a felsőmet bele tűrve kivettem egy magassarkút a bőröndömből és Mett felé fordultam aki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Nem gondolod komolyan ugye?
- Most mért?
- Mert két óra után nyavajogsz,hogy fáj a lábad. Húzz egy normális cipőt azt a feketét. - mutatott a új cipőmre.
- Jó. - adtam meg magam és belebújtam,sminkes asztalomhoz ülve megigazítottam az elfolyt szemfestékem és kicsit feldobtam az estére. Számra vörös rúzst kentem fel hajamat pedig kivasaltam és lógva hagytam,fújtam magamra parfümöt,magomhoz vettem egy kis táskát és mindennel tele dobáltam és útra készen is álltam. Mett-el az oldalamon sétáltam le a lépcsőn.
- Ribanc. - mosolygott rám Viki.
- Te is arra vetted a stílust cicám. - kacsintok rá és belé karolva elindultunk kifelé. Jiho zárta a házat és jól eltette a kulcsot,ő soha nem hagy el semmit még én képes vagyok rá.
- Irány valami klubb!- kiáltott fel Viki én pedig hangosan nevettem.
- Előbb alapozni kéne nem?- mosolygott Jiho és Mett azonnal helyeslően bólintott.
- Rendben. - mosolyogtunk össze Vikivel és elindultunk egy kisebb kocsma felé,hogy alapozzunk egy kicsit. Mert tudtuk,hogy a klubbokba drágábbak a piák és nehezebben kerül az ember sorra ott. Talán ha két órája ülhettünk a kocsmába mikor elindultunk végre egy közeli helyi klubba,mikor a bejárthoz értünk a kidobók csak félre álltak és beengedtek. A helységben a fények cikáztak és a füst amit a füstgép nyomott ki magából és a hangos zene. Igen ez kellett nekünk,ez a hangzavar a zene. Nem is vártunk sokat azonnal bevetettük magunkat a tömegbe és a zene ütemére rázni kezdtük magunkat,eleinte a srácok is velünk táncoltak,majd Mett volt az aki elsőként lecsapott egy lányra. Mi csak mosolyogtunk és ráztuk tovább magunkat a zenére,aztán Jiho is ellépet köreinkből és valami lányhoz húzódott és vele táncolt tovább. Mikor a többi srác látta,hogy szabad a pálya minket is megrohamoztak,egy ideig jópofát vágtunk a dologhoz de nem sikerült sokáig ezért leléptünk és elmentünk a pulthoz valami piát kérni és azzal a kezünkbe kerestünk egy üres bokx-ot.
- Sok a nyomi. - nyavajgott Viki.
- Nem olyan nyomi itt mindenki. - mutattam egy srácra aki kicsit sem feltűnően Vikit nézte.
- Uhh ő tényleg nem az. - csillant fel a szeme és miután felhajtotta az italát már el is tűnt a tömegbe,gondolom a sráchoz ment. Így egy magam voltam a helyemen és közben a italomat iszogattam.
- Szabad ez a hely cicám?- kérdezte egy enyhén ittas egyed.
- Neked nem,tipli a csajomtól. - szólalt meg egy mély hang mögüle.
- Kösz,de nem vagyok a csajod. - néztem fel rá és elröhögtem magam. - Ezt nem hiszem el. - mentem beljebb,hogy megmentőm is elférjen mellettem.
- Ezt én is mondhatnám,mit kerestek itt? Mármint itt Koreában. - helyesbítette magát.
- Sora kedvesen felvilágosított,hogyha haza jövök és meglát veletek nagy bajban leszek. Ezt Jiho megtudta vagyis elmondtam neki és ez lett belőle. Ma érkeztünk de már buliznak a kis drágáim. - mosolyogtam Yongguk-ra.
- Áhh mindent értem,de mért pont ebben a klubban?- kérdezte kicsit feszülten.
- Valami baj van?- vontam fel a szemöldököm.
- Hyung gyere már ne csajozz. - halottam meg egy ismerős hangot,a gyomrom összerándult és a kezeim izzadni kezdtek.
- Daehyun?- suttogtam alig halhatóan,de mintha megérezte volna hogy a nevét mondom mert kilépett mögülünk és szembe jött velünk. Nem mertem föl nézni,az asztal alatt a poharamat szorongattam és folyton csak azt ismételgettem magamban hogy: Baszki miért?.
- Hyung de csini az új csajod. - ült le velünk szembe Daehyun.
- Daehyun inkább ne. - próbálkozott Yonggguk.
- Most mért ne,bár kár hogy az arcát nem látom. - mondta Dae,vettem egy mély levegőt és felnéztem. Egyenesen a szemébe,mintha szellemet látott volna úgy nézett rám,lesápadt és egy szót nem tudott kinyögni.
- Szia Daehyun. - próbáltam mosolyogni,de nemigazán ment.- Jól nézel ki. - állapítottam meg a tényt,ami mindig is így volt.
- Te is. - ennyit tudott csak kinyögni,bár ez is nehezére ment.
- Azt hiszem én most megyek. - mosolyogtam rájuk és készültem felállni.
- Nee. - kapott a kezem után Daehyun,összerándult a gyomrom és a szívem még hevesebben reagált az érintésére mint azelőtt mikor még együtt voltunk.
- Hé bébi mizu?- pattant mellém Mett és átkarolta a válla. Daehyun úgy nézett a kezére,hogy azt hittem letöri.
- Most ne Mett. - néztem rá.
- Mé mi a baj? Bántanak vagy csak fel akarnak szedni? Melyiküket üssem ki?- feszült meg mellettem.
- Semmi olyan. Ők az ismerőseim. - erőltettem mosolyt magamra és kicsit arrébb ültem,hogy ne üljek olyan közel Mett-hez.
- Akkor oké. Helló Mett vagyok. Hemyin nagyon jóképű barátja. - mutatkozott be.
- Üdv. - köszöntek egyszerre a srácok.
- Bemutatkozni nem tudnak?- suttogta nekem Mett.
- Yongguk és Daehyun. - mutattam rájuk. Mett gondolkozott egy kicsit majd leesett neki a tantusz és elsápadt egy pillanatra és nagyot nyelt.
- Oké azt hiszem itt hagylak és összeszedem Vikit. - mondta nekem és már el is ment.
- Ő a barátod?- kérdezte Daehyun nem kedvesen.
- Csak egy haver,Amerikában ismerkedtünk meg. - helyesbítettem.
- Veled jöttek ők is?- kérdezte Yongguk.
- Igen,de szerintem most én is megyek és kimentem Vikit. - mosolyogtam Guk-ra.
- Mért kéne kimenteni a haverod oda ment nem?- vonta fel a szemöldökét Dae.
- Mert  Mett nem oda ment,keres magának egy lányt estére mint mindig. - vontam vállat és felálltam.
- Jézusom,te milyen vékony vagy?- hökkölt hátra Guk.
- Annyira nem is. - néztem a lábaimra.
- A feneked a régi. - mondta halkan Dae.
- Tessék?- néztem rá.
- Mi?
- Mindegy,örültem hogy láttalak titeket.- intettem nekik és elindultam a mosdó felé,nehezen bírtam már ki ott előtte. Már sikerült átverekednem magam a nagy tömegen és eljutottam a mosdókig,itt sokkal csendesebb volt minden volt időm kicsit szusszanni és a remegő végtagjaimat lenyugtatni.
- Azt hiszed csak így leléphetsz?- nyomott a falnak Daehyun.
- Tessék?- kérdeztem elhalló hangon.
- Egy kicseszett levelet hagytál magad után,azt hittem bele pusztulok abba a tudatba,hogy mással vagy. És mikor végre egy kicsit is sikerült kiverni téged a fejemből erre fel megjelensz. Jó ez neked? Jó,hogy szenvedtem a hiányod miatt?!- emelte fel kicsit a hangját és minden erejével a falhoz nyomott.
- Engedj el ez fáj. - próbáltam ellökni magamtól.
- Nekem is fájt,fájt a tudat,hogy megcsaltál és még a szemembe sem mondtad. Csak leléptél,mindent magad után hagyva. Ha már elmentél vihetted volna azokat a tetves képeket is csak,hogy ne lássalak,de nem itt hagytál mindent.- jött közelebb hozzám. Kezdtem megijedni,azt hittem meg fog ütni,de nem tette. Kezei közé fogta az arcom és csak nézett.
- Kérlek Daehyun engedj el.- próbálkoztam.
- Nem tudlak elengedni,egyszerűen nem megy. De meg is vetlek mindazért amit velem tettél. - felelte.
- Ha tudnád mennyire sajnálom.- néztem rá és könnyek gyűltek a szemembe. Csak néztem a gyönyörű szemeit,húsos ajkait amiket egyszer valamikor csókoltam és boldogan vetettem a karjai közé magam.
- Nem tudom,mennyire sajnálod és nem is érdekel. Soha többé nem akarom,hogy bármiféle közöm legyen egy ilyen ribanchoz mint hozzád.- lökte el magát tőlem és otthagyott,a földre rogytam és csak néztem magam elé. Többen is megbámultak,de szerencsére Jiho értem jöttek és haza vittek. Meg sem tudtam szólalni annyira magam alatt voltam,nem tudtam elhinni,hogy Daehyun ilyen kegyetlen volt hozzám. De rájöttem ez mind az én hibám volt,mert azt mondtam megcsaltam. Jiho fontolgatta,hogy beolvas neki,de lebeszéltem róla. Nem akarom,hogy sajnáljon,ezek után végkép nem akarom.
Az ominózus este után vagy két napig csak a szobámba voltam és borzalmasan nyálas romantikus filmeket néztem és szét bőgtem a fejem,persze Viki társaságában. A srácok ezt nem tudták hova tenni,de toleranciából hoztak nekünk mindenféle hizlalóbbnál  hizlalóbb kajákat. Azt beadták nekünk és már ki is mentek,mert elmondásuk szerint ez nekik kínzás,elég az a tudat,hogy mi ezt nézzük és ezen bőgjük szét a fejünket. Ők a fájdalom miatt sírnának,ha  nézniük kellene.
Miután  kibőgtem magam rendesen,elhatároztam,hogy meglátogatok volt kedvenc főnököm. A srácok is velem tartottak,kicsíptük magunkat és már mentünk is. Mikor beléptünk a kávézóba megdöbbentünk milyen kevesen is vannak,pedig csúcsidő volt vagyis annak mondható. Egyből a pulthoz mentünk hátha van ott valaki ismerős,de csak idegen arcokkal találtuk szembe magunkat.
- Mit óhajtanak?- kérdezte rágózva.
- A főnök itt van?- kérdezte Jiho.
- Drágám a főnöknek nincs dolga ilyen emberekkel mint ti. - mosolyodott el gonoszan.
- Megáll az eszem. - röhögtem el magam és félre lökve elindultam a főnök irodája felé.
- Idegenek nem mehetnek oda.- ragadta meg a hajam. Felvont szemöldökkel megálltam és visszafordultam hozzá.
- Kiscicám ha most nem engeded el a hajam esküszöm annyira megcsapkodlak,hogy lábra nem fogsz tudni állni.- nyomtam a falnak,ennek hála több poharat levert maga körül és a főnök ajtaja kinyílt.
- Mi folyik itt?!- jött ki mérgesen.
- Ezek itt be akartak menni csak úgy. - kezdett bele a lány de én fejbe vertem.
- Neked csend. - mordultam rá. - Még mindig milyen helyes főnök úr. - mosolyodtam el.
- Csak nem az én kis tubicám jött vissza a papához?- tárta ki a karját én pedig gondolkodás nélkül öleltem meg.
- De vissza ám. És ha van hely dolgozni is vissza jönnénk ha lehet persze. - mosolyogtam halványan.
- A két legjobb emberemnek mindig van hely. - mosolygott rám. - Ti pedig ki vagytok rúgva. - nézett a mögöttünk álló két személyre.
- Na de főnök..-kezdtek bele de közbevágott a főnökünk.
- Nincs na de,elegem van csak a panasz jön rátok. A forgalom is borzalmas,semmi értelem két ilyen mihasznát fizetni feleslegesen mikor meg sem csinálják azt amit elvárnék tőlük. - mordult fel ajushi. - Ti pedig-  fordult felén. - Holnap kezdtek tubicáim,jobb ha nem felejtettétek el hogyan is kell  felszolgálni. Ja és zárjatok be,itt vannak a kulcsok. - mosolygott ránk és Jiho felé dobta a kulcs csomót,aki ügyesen el is kapta azt. Mosolyogva mentem ki a srácokhoz és boldogan meséltem el az új információt és közben kezdtük összeszedni a poharakat és mi egyebeket. Elfordítottuk a nyitva táblát zárvára és folytattuk a takarítást. Persze a két kirúgott egyed összeszedték a cuccaikat és elmentek,de nem bántuk így mindent úgy csinálhattuk meg mint régen. Kb egy órát vett igénybe az egész,de mindennel készen lettünk és bezárhattunk magunk után.
Másnap reggel korán keltünk,hogy időben beérjük. Persze elő kellett keresnem az egyenruhám,ami kicsit derékban nagy volt,de megoldottam egy csini övvel és már jó is volt. Mett és Viki otthon maradtak pihenni,vagyis egész nap aludni fognak. Mivel nagyon szenvednek az időeltolódás miatt,így mi is nyugodtan tudtunk dolgozni.
- De jó,hogy végre vissza jöttetek kedveskéim. Akik utánatok voltak nagyon nem értették a dolgukat. - méltatlankodott egy régi vendégünk,aki szerencsére visszajött miután megtudta,hogy újra dolgozunk.
-  Mi is örülünk,hogy újra itt lehetünk. - tettem le a kávét elé és rámosolyogtam az öreg bácsira. Majd vissza mentem a helyemre,és vártuk a vendégeket. Az ajtó feletti csengő nem is olyan sokára megcsendült,felé vettem a tekintetem. Az egész Bap állt az ajtóban és persze Sora,a szívem hevesen kezdett verni,de vettem egy mély levegőt és kihúztam magam és feléjük vettem az irányt mikor leültek egy asztalhoz.
- Jó reggelt. Mit hozhatok?- kérdeztem kedvesen és csak Yonggukra és Zelora néztem.
- Nekem kávét. - húzta ki magát Zelo.
- Elég idős vagy te a koffeinhez?- vonon fel a szemöldököm.
- Igen . - mosolyog vissza.
- Lehet,de nem kapsz. Pörögsz te anélkül is. - írom fel neki a rostos narancslevet.
- ezt megkaptad haver. - röhögte ki Jongup Zelot.
- Te se kapsz kávét. - néztem rá.
- Ez nem ér. Nem azt kellene kihoznod,amit én kérek?- lepődött meg.
- De,de ez most egy olyan nap mikor én döntöm el. - mosolyogtam.
- Jah így már értem. - vette le a sapkáját a fejéről.
- Hyemin gyere a pultba!- kiabált nekem Jiho.
- Oké,te pedig gyere és vedd fel a többi rendelést. - kiabáltam vissza és elindultam a pult felé. De félúton nagyon megszédültem ezért megtámaszkodtam a térdeimen.
- Hé minden oké?- kapott el Yongguk.
- Azt hiszem,csak kicsit megszédültem. - erőltettem mosolyt magamra.
- Sápadt vagy. - állapította meg.
- Mert olyan jól nézel ki. - mosolyogtam rá.
- Ha nem tudnám mi a bajod,még el is hinném. De tudom,hogy csak tereled a témát. Haver gyere ide,majd én odaviszem a pulthoz ki mit kér,te intézd el Hyemint. - szóltam Jiho-nak aki azonnal ide is jött és a karjába vett.

Yongguk powo:
Miután szóltam Jiho-nak ő jött és a karjába vette a félig ájult Hyemint,és elvitte az öltözőbe. Én visszamentem a többiekhez és felvettem Jiho jegyzettömbjét amin még semmi nem szerepelt.
- Ki mint kér?- kérdeztem és közben a helyemre ültem.
- Én megvárom a színésznőt. - fonta keresztbe a karját Sora.
- Hogy mondod?- vontam fel a szemöldököm.
- Jól hallottad. Megjátsza magát,csak hogy Daehyun megsajnálja és mindent elfelejtsen neki. Komolyan nem hiszem el,hogy a barátnőm volt egy ilyen mint ő. - válaszolt.
- Na akkor most kurva gyorsan befejezed. Még egy olyan eset mikor a szádra veszed Hyemint felpofozlak és nem fog érdekelni,hogy terhes vagy. Tudod,hogy mit miért csinált? Semmit nem tudsz,csak magaddal foglalkozol és egyre kibírhatatlanabb vagy. Nem kell mindenhova velünk jönnöd,sőt most meg is kérlek rá. Ne gyere mindenhova velünk,maradj otthon és várd Himchant. - vágtam a fejéhez.
- Yongguk...-kezdett volna bele Himchan.
- Ne is kezd el!- emeltem fel a kezem.
- Nonna jobban van?- kérdezte Zelo.
- Nem tudom reméljük,nincs nagyobb baja. Elég neki az is ami most van. - mondtam,majd a kezem a számra tettem.
- Te tudod mi van vele?- szólalt meg most először Daehyun.
- Valami olyasmi. - válaszoltam és közben magam szidtam,mert elszóltam magam.
- És mért nem mondtál semmit?- vont kérdőre.
- Mert Hyemin megkérte rá. - válaszolt helyettem Jiho.
- Te jobb ha elhúzol innen. - szorította ökölbe a kezét Dae.
- Nyugi kis tigris nem hozzád jöttem. Yongguk be tudnád vinni Hyemint a kórházba?-fordult felém Jiho.
- Persze,de mi a baj?- kérdeztem aggódva.
- Nem tudom,szerintem nem szedte be a gyógyszereket,vagy tudom is én. Bevinném én őt,de itt a munka. Nem akarom szarban hagyni a főnököt.- mérgelődött Jiho.
- Mi van Hyeminnel?- kérdezte Youngjae,Daehyun pedig csak nézett maga elé.
- Azt majd ő elmondja,ha úgy gondolja. Én nem avatkozom ebbe bele. - válaszolt diplomatikusan Jiho.
- De te aranyom,ha Hyemin közelébe mész tönkreteszem az életed,de nem csak a tied még a porontyodét is. Ne tévesszen meg,hogy itt dolgozok csibém. - kacsintott Jiho Sorára aki megszólalni nem tudott.
- Hol van?- kérdeztem miközben előkerestem a kocsikulcsom.
- Az öltözőbe. Akármennyire ellenáll be kell rángatnod az orvoshoz. Ha kell pofozd fel.- válaszolt Jiho.
- Mi van?- kerekedett ki a szemem.
- Orvosiszonya van, utál kórházba menni. - válaszolt Daehyun és közben ő is felállt.
- Értem. - indultam el az öltözőbe,nem is figyeltem ki jön utánam csak mentem. Mikor bementem Hyemin a padon ült és narancslevet szürcsölt.
- Törpila nem azt mondtad meg gyógyultál?- kérdeztem kedvesen és megsimogattam az arcát.
- 5 év eltelik tünet mentesen,na akkor gyógyultam meg. - mosolyog vissza fáradtan.
- Rohadt rák. - szitkozódtam és közben magamhoz húztam.
- Rák?- kérdezte egy hang a hátam mögül,eltávolodtam Hyemintől aki teljesen megfagyott. Lassan fordultam hátra ki is áll mögöttem. Daehuyn.
- Rák?- kérdeztem vissza.
- Te mondtad. - nézett rám.
- Jah,rákot evett vacsira,szerintem az ronthatta el a gyomrát. - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Így volt?- kérdezte Daehyun Hyeminre nézve.
- Semmi közöd hozzá. - válaszolta keményen és közben belém kapaszkodva felállt.

Hyemin powo:
Miután Yongguk elvitt a kórházba kiderült,hogy elfogyott a gyógyszerem amit még szednem kell két hónapig és az fogyott el. Felírtak egy újabb adagot és már mehettünk is.
- Bocs,hogy eljárt a szám.- nézett rám Guk a kocsiban ülve.
- Semmi baj,előbb utóbb elmondom neki is. - húztam fel a lábaimat és kifele bámultam. - Csak még nem tudom mikor. -néztem rám egy keserű mosoly kíséretében.
- Majd ha jónak látod,rám mindig számíthatsz. - simogatta meg az arcom,majd leparkolt és kiszállt. Kedvesen kisegített a kocsiból és visszamentünk az étterembe,ahol Jiho elsőként támadott le aztán Viki is a nyakamba ugrott. Mindhármukat megnyugtattam,hogy semmi baj csak a gyógyszerem fogyott el és más baj nincs is. Megköszöntem Yongguk-nak,hogy elvitt a kórházba és végig velem volt a hisztim ellenére is. Aztán már folytathattam is a munkát,ott ahol abba hagytam. Sajnos vagy szerencsére,de nem voltak ma sokan sőt mondhatni kevesen voltak. Néha olyan volt,mintha mi is sokak lennénk ketten ahhoz a pár emberhez. Este is hamarabb zártunk mivel már nem jött senki,emiatt a főnök haza küldött minket. Fáradtan rogytam Viki mellé a kanapéra és elfeküdtem rajta keresztben. Lábaimat Mett ölébe tettem és kényelmesen elhelyezkedtem Viki ölében is,aki a hajamat piszkálgatta és közben le sem vette a tekintetét a tv-ről. Jiho pedig a konyhában szorgoskodott valami harapnivaló miatt,amit ő is készen lett csatlakozott hozzánk és együtt fogyasztottuk el a késői tartalmasnak mondható vacsorát. Aztán fürdés,fogmosás,hajkifésülés és ágyba bújás és alvás. Sajnos az utóbbi nem jött össze ezért kezeim közé fogtam a telefonom és a képeket kezdtem el nézegetni rajta. Végignéztem a Daehyunnal közös képeinket,nem tudtam kitörölni őket. Nem voltam rá képes,pedig tudom,hogy az lett volna a legjobb. Így kevésbé szenvednék ilyenkor,de mikor egyedül voltam a kórházban mikor Jiho nem volt velem. Az ő képeid vagy a közös képeinket nézegettem. Ez adott nekem erőt,vagyis ő. Mert tudtam,hogy neki semmi baja,vagyis reméltem. Ha ezt Jiho-nak nem is mondtam,de ez így volt. Dehyun mindig a szívemben volt bárhogy is ellenkezdtem és mindig is ott lesz. Még akkor is ha ő már nem szeret engem.
Ezekkel a gondolatokkal és Daehyun képével aludtam el.