20.rész

Haloho :)
Először is bocsánat amiért ilyen ritkán hozom az új részeket. De néha na jó legtöbbször olyan sok anyagot ránk sóznak a tanárok,hogy az még viccnek is rossz lenne. De sajnos nem viccelnek,a másik fele meg,hogy nincs mindig ihlet. És nem akarok valami össze csapot részt hozni nektek csak,hogy hetente vagy havonta tegyek fel részt. Egy szó mint száz most itt van amit remélem sokan vártatok :)
Remélem tetszeni fog nektek amit így össze rittyentettem egy kis idő alatt :)
Mint mindig most is nyomot hagyni ér :3
Jó olvasást drágáim :3
Xoxo Minhye

Az elkövetkező napokban csak dolgoztunk Jiho-val és néha Mett és Viki is beálltak egy kis plusz pénzért. Próbáltuk visszaszerezni a régi vendégeket ami valamelyest sikerült is,de még mindig nem mindenki jött vissza. Próbáltuk az étlapon is kicsit újítani,több étel lett gyerekbarát. Néha még élő zenés előadások is voltak az ott lévő vendégeknek és lassan kezdte visszaszerezni a régi fényét a mi imádott kávézónk. Néha bulizni is elmentünk,ha az időnk engedte és persze nem voltunk hulla fáradtak. De ha nem is mentünk elmentünk moziba vagy otthon ültünk és néztük valami filmet. Olyanok voltunk mint egy kis család. Néha anyámék is meglátogattak minket és maradtak vacsorára vagy éppen ebédre,olyan volt mintha kicsit normálódtak volna. De nem felejtettem el milyenek is voltak régen mikor nem is foglalkoztak velem,vagy éppen az életemmel. Tehát nem fűztem sok reményt az új családi idillhez.
Yongguk-al és Zelo-val sokat találkoztam,a kis srác aki jóval magasabb volt mint én nagyon hozzám nőtt és folyton vigyázni akart rám. Yongguk pedig folyton etetne,szerinte rohadt vékony vagyok és szedjek fel pár kilót. De felvilágosítottam,hogy ha ez megtörténne nem tudnám felhúzni a kedvenc nadrágom. Őt persze ez nem nagyon érdekelte,mondhatni hidegen hagyta és folyton gyorséttermekbe vitt.

Ma is a kávézóban dolgozom,most még egyedül mert Jiho kicsit később jön. El kell intéznie valamit,emiatt én jöttem be helyette és majd váltjuk egymást. Persze van két új dolgozó is,de a nagy részét egyedül csináltam. De most kicsit pihenés céljából a pultba álltam. Ajtó feletti csengő csilingelésére figyeltem felé.
- Jó napot mit adhatok?- kérdeztem mert egyenesen a pulthoz jött.
- A szokásosat kérem. - mondta Daehyun és leült a pultnál lévő egyik bárszékre.
- Rendben. - válaszoltam és elkezdtem csinálni a kávéját,éreztem magamon a figyelmét de nem törődtem vele,vagyis próbáltam figyelmen kívül hagyni.
- Tessék. - tettem elé a kávét és egy kis torta szeletet,majd folytattam a poharak elmosását. Mivel nem volt annyi,hogy a gépbe tegyem,de mégis csináltam legalább valamit.
- Mért jöttél vissza. - kérdezte Dae.
- Talán nem szabad?- kérdeztem kicsit feszülten.
- De,persze. De mért pont most?- kérdezte kávéját kavargatva.
- Most láttam alkalmasnak az időt rá. - vontam vállat.
- Meddig maradsz?
- Nem terveztem,hogy elmegyek. Talán zavarlak?- vontam fel a szemöldököm.
- Mért zavarnál? Nem vagy senkim. - mosolygott rám,nekem pedig megszakadt a szívem.
- Így van nem vagyok senkid. És ha most megbocsájtasz fel kell vennem a rendelést. ÉS erre a vendégem voltál nem kell kifizetned. - mondtam és amilyen gyorsan elindultam,hogy felvegyem a rendelést. De aztán átadtam az egyik újoncnak és kimentem friss levegőt szívni,mivel nem akartam csak úgy álldogálni elkezdtem söpörni a fa leveleket. Kicsit talán hideg volt,de nekem most ez kellett. Kicsit kiszellőzik a fejem és nem kell egy helyen lennem Daehyun-al.
- Kerülsz talán?- támaszkodott a falnak és közben engem nézett.
- Kellene?- kérdeztem vissza rá sem nézve.
- Én nem tudom,ezt te tudhatod.- vonta meg a vállát
- Na jó mit akarsz tudni? Mert ha jól emlékszem azt mondtad,hogy nem akarod hogy semmiféle közöd legyen hozzám. Tehát?- néztem végig a szemébe.
- Nagyon jó az emlékező képességed,talán arra is emlékszel,hogy milyen levelet írtál nekem?- kérdezte gúnyosan.
- Minden egyes szavára emlékszem. Mindenre. - válaszoltam halkan.- De ha nem akarsz semmit akkor én most vissza is megyek. Lejárt a munkaidőm. - mondtam és mellette elhaladva megcsapott arcszeszének illata és a szívem kihagyott egy ütemet. Ezt még tőlem kapta mikor elmentünk randizni. Halványan elmosolyodtam és folytattam az utamat az öltözőig. Sietve öltöztem át,felvettem a fekete szűk farmeron és egy fekete felsőt. Belebújtam magassarkúmba,felvettem a fekete bőrdzsekim,táskám és már mentem is. Kint Yongguk állt a kocsijának dőlve és Daehyun-nal beszélgetett. Mikor Yongguk meglátott elmosolyodott és arrébb lépet Daehyun-tól. Elé tipegtem és megöleltem,de még így is lábujjhegyre kellett állnom.
- Úgy érzem jó hatással vagyok rád. - mosolygott rám és körbeforgatott tengelyem körül. - De mit gyászolsz?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- A szüzességed,ha már te nem teszed. - kacsintottam rá mosolyogva.
- Oké ez betalált. Na mivel megígértem ma moziba megyünk,de Zelo nem tud jönni. Daehyun pedig ráér,tehát ő jön velünk. - mondta és közben engem vizsgált szemeivel.
- Nekem mindegy,de én ülök elől. - mondtam és már be is szálltam. A srácok nem sokkal utána be is szálltak és arról kezdtek el beszélni,hogy mit nézzünk meg. Aztán Himchan hívta Guk-ot,hogy Sora-nál beindult a szülés. Tehát megfordultunk és a szülészetre mentünk,magassarkúm topogása nem hallatszott olyan hangzavar volt. Láttam ahogy volt barátnőmet betolják a szülészetre Himchan pedig kint reked, s fel alá kezd el járkálni. Megállok Guk mellett és intek a többieknek,mindenki itt volt és vártak. Nem éreztem,hogy ide tartóznék ezért lassan elindultam a kijárat felé.
- Hyemin hova mész?- kapott el Himchan.
- El,figyelj gratulálok a gyerekhez meg ilyenek. De nem maradok itt,tudod Sora és én nem igazán jövünk ki. - mondtam könnyes szemekkel.
- Mért nem beszélitek meg,csak mond el neki mért mentél el. Biztos megértené. - mondta és közben a többiek is körénk gyűltek.
- Senkinek a szánalmára és együttérzésére nincs szükségem. Elég ha azok tudják mért mentem el akik számítanak nekem. - válaszoltam és letöröltem a könnyeim.
- Tehát én nem számítottam?- csattant fel Daehyun.
- Mindig is te számítottál a legjobban. Épp ezért nem mondtam el neked. - mosolyogtam rá,majd megfordulva Jiho felé szaladtam. Ölelésébe bújtam,még ő a fejem simogatta.

Yongguk powo:
Azt hittem itt fogja elmondani Hyemin mindenkinek,miért is ment el. De nem tette. Talán azért,mert elmondása szerint nem akarta senki szánalmát,de szerintem nem akarta elrontani senki kedvét. Láttam Daehyunt ahogy ökölbe szorítja a kezét mikor Jiho átölelte Hyemint és egy csókot lehet hajára. Mikor derekát átölelve mentek el Daehyun mint egy dúvad úgy indult el utánuk. Nem tököltem sokat félúton elkapta és felrángattam a tetőre.
- Mégis mit akartál tenni?- kérdeztem percekkel utána.
- Én nem tudom.- vonta meg a vállát.
- Szereted még?- kérdeztem mert eddig még nem volt rá példa,hogy megkérdeztem volna.
- Nem. - válaszolta.
- Nem kell hazudnod,nekem elmondhatod. - ültem le mellé, s megveregettem a vállát.
- Szeretem,pedig nem akarom. Tudom,hogy Jiho és ő össze jöttek. - válaszolta keservesen,nekem meg megszakadt érte a szívem.
- Az csak egy hazugság volt,hogy könnyebben el tudd engedni. - mondtam neki. Talán ennyit még elmondhatok neki,talán nem lesz belőle majd baj.
- Ezt meg honnan veszed?- kérdezte halkan rám sem nézve.
- Ő mondta nekem,haver soha nem csalt meg. - mondtam.
- Te megcsókoltad.- nézett rám.
- Hé azt megbeszéltük,részeg voltam.
- Tuti?- kérdezte.
- Tuti. - mosolyogtam rá kedvesen. Dae bólintott és kicsit elmosolyodott.
- Most pedig menjünk és örüljünk a kis porontynak és imádkozzunk,hogy ne üssön annyira az anyjára természetben. - röhögtem el magam.
- Tudod nekem Hyemin volt a mindenem,be akartam mutatni a szüleimnek. El akartam venni feleségül,azt akartam,hogy ő legyen a gyerekeim anyja. - mondta szomorú mosollyal. Ezekre a mondatokra nem tudtam semmit mondani és nem is kérte. Elindultunk vissza a többiekhez,mikor vissza értünk senki sem kérdezősködött. Csendben leültünk és vártunk,hogy megszülessen Sora gyereke. Zelo a várakozás fáradalmai miatt bealudt Jongup és Youngjae társaságában. Hajnali fél négykor megszületett Sora és Himchan kisfia.  Kim Sang Hun nevet kapta. Mindannyian az ablak elé tolongtunk és megnéztük a kicsit. Himchan barátnőjéhez ment és szerelmesen megcsókoltam.
- Mégse nekem lett előbb gyerekem. - mondtam mosolyogva.
- Ez az. Milyen leader vagy?- röhögött fel Zelo. - Küldtem egy képet Hyemin-nek a babáról. - mosolygott rám,de mikor meglátta hogyan is nézek rá mosolya lelankadt.
- Nem hiszem,hogy ezt kellett volna. - mondtam halkan.
- Bocs hyung,nem gondoltam végig. - válaszolt Zelo és már csörgött is a telefonom. Hyemin volt az.
- Ne haragudj rá,nem direkt csinálta. - szóltam bele.
- Jiho vagyok,Hyemin alszik. De semmi baj szerintem kíváncsi lesz a babára. Meg különben is tudod mennyire imádja a kicsiket. Nem lesz semmi baj majd reggel megmutatom neki,mond meg Zelo-nak is. Himchan-nak meg gratulálok.- mondta Jiho.
- Elmondtam,hogy nem csalta meg. - mondtam és tudtam,hogy érti mire is gondolok.
- Semmi gáz,én is elmondtam volna neki. Főleg,hogy látom mennyire szenved ez a két idióta. Komolyan nem tudom elimádkozni tőle azt a képet amin Dae és ő van. - röhögött fel Jiho és én is elmosolyodtam.
- Tudom mire gondolsz. Dae is teljesen kivan,talán most jobban mint volt. Lehet amiatt,hogy itt van és nem Amerikában. Hiába mondja mindenkinek,hogy jól van tudom,hogy nem így van. - mondtam én is közben már kiértem a kocsihoz.
- Figyu tudom,hogy Hyemin még nincs kész elmondani az igazat. De már nem bírom sokáig. Van egy erdei házam,még anyámék adták egyik szülinapomra.- mondta
- Te egy házat kaptál a születésnapodra?- képedtem el röhögve.
- Most mit mondjak,reménytelenül gazdag vagyok. - röhög ő is a vonal túlsó végén.
Még beszélgettünk kegy ideig és kieszeltünk egy kisebb tervet,hogy legalább meg tudják beszélni a dolgokat. Most hétvégén nekünk sincs sok dolgunk és így meg lehet oldani,Hyemint elkéri Jiho mi meg majd megoldjuk Dae dolgait. Ha nem is békülnek ki,de legalább megbeszélnék a dolgokat. Az elkövetező napokban mindent elrendeztünk,úgy hogy nekik fel se tűnjön. Hyemin kicsivel többet dolgozott,így a hétvégét megkapta szabadnapnak. Bevásároltunk,hogy legyen valami kaja a házban nekik,és ki is nyaltuk a házat mert olyan retkes volt. Lassan eljött a csütörtök és én bedobáltam pár cuccot Daehyun-nak és néhány képet is,ha meglátják hátha beszélgetnek majd róla. Miután készen voltan,vagyis úgy gondoltam,hogy mindent eltettem ami kelhet. Levittem a táskát a kocsimba és bedobtam hátra. Már csak azt kellett kitaláljam hogyan is vigyem el magammal. Annak a hülyének könnyű dolga volt,azt mondta Hyemin-nek,hogy pihenni mennek pár napra az erdő szélére és ő bele ment. De én ezt,hogy tálaljam neki? Haver húzzunk az erdő szélére pihenni csak mi ketten?! Kizárt engem ne nézzen homokosnak. Egész este ezen gondolkoztam még a többiek aludtak,de nem jutottam semmilyen megoldásra. Hajnali 4 órakor felhívtam Jiho-t,hogy elindultak-e már.
- Na haver úton vagytok?- kérdeztem a nappaliban lévő kanapén terpeszkedve.
- Ja de a csajom alszik. - röhögött a vonal végén.
- Rendben lassan én is össze szedem Daehyunt. - morogtam ásítás közben.
- Na és mit mondasz majd neki?- kérdezte.
- Az igazat,ha nem akar beszállni leütöm és beteszem a kocsiba.- vontam meg a vállam,Jiho pedig jókat röhögött a vonal túlsó végén,majd letette. Sóhajtva ledobtam a telefonom és tarkóm vakarva álltam fel és indultam volna felkelteni Dae-t,de ő megelőzött és szembe jött velem.
- Hát te?- kérdezte a szemét törölgetve.
- Hozzád indultam. - válaszoltam tömören.
- Ilyenkor?- nézett a falon lévő órára. Némám bólintottam és visszaültem a kanapéra,Dae követett és szembe ült velem.
- És miért?- kérdezte.
- Lényegre térek és nem kertelek. - mondtam ő pedig csak bólintott. - Tudni akarod mért ment el Hyemin?- kérdeztem.
- Te tudod,de nem mondod el?! Igazam van?.- kérdezte.
- Nem én nem,de Jiho és én megelégeltük a helyzetet. Na most az van,hogy ők úton vannak egy erdő széli kis házba vagy nyaralóba ahogy tetszik nekem mindegy. Egész héten ezt csináltuk,na de mindegy. Ki kellene találjak valami hülye indokot amivel elcsalnálak,de nem teszem. Tehát a döntést rád hagyom,ha jönni akarsz a kocsiban van pá cuccod,de ha nem akkor az is oké. Felhívom Jiho-t és mondom neki,hogy csak ketten lesznek. De ha el akarsz menni,akkor lassan indulni kéne. - mondtam neki s vártam a válaszát. Vagy öt percig némán ültünk egymással szemben,majd Dae felpattant és elviharzott.
- Hát akkor maradunk. - mondtam halkan és hanyatt vetettem magam a kanapén. Ennyit a mi kis tervünkről,percekig csak néztem ki a fejemből a kanapén feküdve. Majd nemsokkal miután feladtam és elkezdtem kikeresni Jiho számát Daehyum megjelent előttem teljes díszben. Elmosolyodtam és én is felvettem egy másik szettet és a fürdőben is elvégeztem a teendőim. Hagytam egy cetlit a többieknek és már mentünk is le a kocsihoz. Néma csendben indultunk el,Daehyun talán gondolkozott mi is kéne majd mondani,vagy csak simán nem akar beszélni. De engem ez nem zavart kapcsoltam egy kis zenét és csak hajtottam. Beletelt vagy négy órába mire oda értünk,meg kell hagyni megérte. Hyemin már a verandán ült a hintaágyban és valamit eszegetett,mosolyogva parkoltam le és Daehyunra néztem.
- Nyugi haver,nem lesz semmi gáz. - mondtam.
- Én nem úgy érzem. - mondta és kiszállt,láttam ahogy Hyemin felfigyel és megáll a levegőben a keze,majd ha mi sem történt volna eszik tovább. Mosolyogva szállok ki én is és kiveszem a táskát a kocsiból,s beviszem a kis vityillóba ahol Dae és Jiho váltottak pár szót. Nem akartam zavarni ezért kimentem és leültem az eszegető Mini mellé.
- Kora reggel van és te tömöd Mekis gyors kajával ami ki van hűlve?- röhögöm el magam és nézem,ahogy tömi magát.
- Most mér? Te tömöd belém mindig,most meg hogy magamtól eszek az a bajod?! Ki ért titeket?- kérdezte mosolyogva és felém nyújtott egy sajt bureszt. Rámosolyogtam és én is enni kezdtem.
- Ti mért vagytok itt?- kérdezte mintha ez olyan mellékes lenne.
- Kell egy kis nyugi. - válaszoltam tömören.
- Neki is?- tette fel az újabb kérdést.
- Neki is,sőt neki mindenképp. - válaszoltam és közben előre meredtem és csak néztem a tájat.
- Értem. - zárta le ennyivel a témát és a továbbiakban csendben maradt,majd nemsokkal Jiho és Dae is megérkezett,majd mellettünk helyet foglaltak. De előtte kiosztották a kávékat. Dae Mini mellett ült néma csendben,még én a telefonom nyomkodtam. Jiho-t valaki felhívta,miszerint azonnal vissza kell mennie mert valami el kell intéznie mihamarabb. Felajánlottam,hogy vissza viszem mert én is otthon hagytam pár fontosabb dolgom. Emiatt az ő kocsijával mentünk,hogy ha valami van haza tudjanak jönni az én kocsimmal. Persze a kulcsot Dae kezébe adtam és mélyen a szemébe néztem,majd egy bólintás után elindultunk. Hyemin meg leadta a rendelését amit hozatni akar magának.
- Ugye tudod,ha össze vesznek Hyemin simán itt hagyja. - mondta Jiho az anyós ülésen.
- Nem tudná. - néztem rá sokat sejtően.
- Mert? Az hogy nem nála van a kulcs,nem azt jelenti,hogy nem is tudja megszerezni. - ötletelt.
- Nincs megtankolva,direkt annyi volt benne,hogy idáig el tudjunk jönni. - röhögtem fel.
- Jól csináltad. - veregette meg a vállam ő is röhögve.
- Tudom,már csak rajtuk áll minden. - sóhajtottunk fel a mondatom után egyszerre.

Hyemin powo:
Csak ültem a verandán néma csöndben Daehyun mellett és nem tudtam elhinni,hogy itt hagytak minket kettőnket. Egyedül. Meg sem mertem szólalni,ezért bedugtam a fülembe a fülhallgatót és kikerestem az új számukat,s megnyomtam a lejátszás gombot. Lehunytam a szeme és csak hallgattam a számot,hallgattam azt a gyönyörű hangot ami egyszer nekem is szólt. A szám végeztével kinyitottam a szeme és észre kellett vennem,hogy még mindig mellettem ül,de ő is követte a példám és közben halkan énekelt is. Úgy tettem mintha egy újabb számot hallgatnák,de nem így volt. Őt hallgattam. Kezdtem kicsit fázni,talán amiatt mert fáradt voltam vagy talán a kissé hűvös erdei szél tehetett róla. Fejemet térdemre hajtottam és lehunytam a szemem,arra pillantottam fel,hogy Daehyun rám terítette a kabátját.
- Neked nem kell?- szólaltam meg most először hozzá.
- Neked jobban kell. - vonta meg a vállát.
- Te idol vagy,ha megfázol nem tudsz majd énekelni. - vettem le a hátamról a kabátot és vissza adtam neki.
- Kit érdekel?És ha te megfázol?- fogta meg a kezem fél úton és mélyen a szemembe nézett.
- Mért érdekel ez téged?- kérdeztem halkan.
- És téged?- kérdezett vissza csípőből.
- Remek. - mondtam és visszaadtam a kabátját és bementem a konyhába.
- Most meg mi a bajod?- kérdezte az ajtófélfának.
- És neked?Mért is vagy velem ilyen hogy is mondjam figyelmes?- fakadtam ki mérgemben,mert én sem tudtam mi is a bajom pontosan.
- Mért ne lennék?- vonta meg a vállát és mellém állva elkezdett keresgélni a szatyrokba.
- Örülök,hogy ilyen jól elbeszélgettünk. - mordultam rá és elindultam felfelé a kiszemelt szobához. Kitártam az ajtót és rávetettem magam a nagy baldahinos ágyra és lehunytam a szeme,majd lassacskán a fáradság erőt vett rajtam és aludtam.

-Anya,apa megint nem játszik vele.- szalad hozzám egy kisfiú és a lábamba csimpaszkodik.
- Mért nem játszik veled?- kérdeztem mosolyogva  és közben ölembe vettem.
- Mert a húgommal foglalkozik. - sérelmezte a hanyagolását.
- Mert még olyan pici. De szeretnéd ha anya játszana veled?- kérdeztem mosolyogva és közben szét puszilgattam a kicsi arcát.
- Igen!- nevetett és megölelt. Mosolyogva tettem le a földre és rohant el a szobája felé.
Majd hirtelen minden elsötétült és én egy székben ültem és a körülöttem lévő emberek mind engem nézek.
- Mégis mit gondoltál gyereked lehet? Neked?- nézett rám egy egyik.
- Egy ilyennek mint neked,nem való gyerek. - így a másik.
- Isteni csoda volt,hogy kivették a méhed. - folytattam a másik. Nekem pedig csak a könnyeim potyogtak. És megszólalni sem tudtam.
- Ez azért van mert elhagytál. - szólalt fel egy másik ember és én felé fordultam,Daehyun volt az. Ő állt ott és gonoszan mosolygott rám.

Daehyun powo:
Miután Hyemin felment az emeletre,leültem a konyhában lévő székre és csak néztem ki a fejemből. Aztán felálltam és utána mentem,de ő már aludt. Halkan kerestem egy plédet és betakartam vele,mellé ültem és csak néztem. Olyan sokat váltózott,már nem volt olyan mint régen. Sokkal bátrabb lett,és vékonyabb. Az a szép kis pofija is vékonyabb lett,a formás lábai,dereka de még a feneke is kisebb lett. Szép most is és régen is az volt. Mivel nem akartam felébreszteni lementem és elpakoltam a konyhában,mindent bedobáltam a hűtőbe és behoztam az én táskám is a nappaliba. Felnyitottam és megnéztem mit pakolt be nekem Guk,kép póló között megtaláltam pár bekeretezett képet. Az egyik az elő randikon készült,titokba fényképeztem le,eszembe jutott milyen boldogok is voltuk. Mennyire meg voltam érte örülve,ha kérte volna még a csillagokat is leszedtem volna neki. És most itt ülök és nézem a képeket és azon gondolkozom milyen jó is volt régen. Majd rá kell jönnöm,hogy elhagyott és még mindig nem tudom az indokát. Felvettem egy másik képet amin mind a ketten boldogan mosolygunk,elmosolyodtam a kép láttán. Éppen a konyhába indultam mikor sikítást halottam az emeletről. Mindent eldobva felszaladtam Hyemin-hez. Az ágyon ült és zokogott,nem gondolkoztam mellé ültem és magamhoz öleltem.
- Semmi baj csak egy rossz álom volt,most már nyugodj meg. - simogattam a hátát.
- Nem kell a sajnálatod. - mondta szipogva.
- Csak fogd be és hagyd,hogy megvigasztaljalak jó?!-emelem fel a hangom,ő pedig némán és szipogva bólint. Magamhoz szorítva kezdek dúdolni egy dallamot és közben lassan vissza fektetem az ágyra. Mellé feküdtem és a hátát simogatva dúdoltam tovább,mikor kissé megnyugodott eltávolodott tőlem és hátat fordított nekem. Elmosolyodtam tettén és közben betakartam.
- Ha szeretnél róla beszélni,most itt az alkalom. Leszek olyan jó fej és meghallgatlak. - ajánlottam fel neki mosolyogva. Könnyes szemekkel rám nézett.
- Fordulj fel. - vágta a fejemhez én meg elröhögtem magam.
- Nem mostanában voltál velem ilyen kedves,pedig még meg is vigasztaltalak. - néztem rá mosolyogva.
- Kérte valaki?- kérdezte mérgesen.
- Miért is vagy velem ilyen kedves?- kérdeztem most már én sem mosolyogva.
- Még kérded? Te milyen voltál velem,mikor először találkoztunk? Úgy emlékszem a falhoz préseltél és csupa kedves jelzővel illettél. És most elvárod,hogy hálálkodjak?!- kiabált velem és közben egy párnát vágott hozzám.
-Mért mit vártál,hogy reagáltam volna! Szia Hyemin örülök,hogy újra látlak. Igen már túl vagyok rajtad semmi gáz?! Ezt vártad? Hát bocs,hogy nem ezt nyújtottam. - dobtam vissza hozzá a párnát,persze figyelve az erő bevitelre is.
- Te ezt nem értheted. - mondta halkan.
- Akkor magyarázd el. Kurvára idegesít,hogy körülöttem mindenki tudja csak én nem. Holott elvileg én voltam a legfontosabb neked és mégis én nem tudom?- néztem rá mérgesen és megbántva.
- Szeretnél gyereket?,- kérdezte hirtelen rám sem nézve.
- Mi van?- néztem rá értetlenül.
- Szeretnél majd gyereket?- kérdezte és most a szemembe nézett.
- Persze,ki ne szeretne. - válaszoltam széttett karokkal.
- És gondolom szeretnél egy fiút aki majd tovább viszi a neved. Igazam van?- kérdezte ismét.
- Persze,minden férfi akar egy fiút. De mond ez,hogyan is jön ide?- kérdeztem és kezdtem kicsit ideges lenni.
- És tőlem akartál gyereket?- kérdezte rám sandítva.
- Igen. Tőled akartam. - válaszoltam halkan.
- Ezért mentem el. - mondta.
- Mi van? Azért mentél el mert majd tőled akartam volna gyereket?-kérdeztem felemelt hanggal  és mérgesen néztem rá.  Percekig csak némán ült és potyogtak a könnyei,de most nem hat meg. Az igazat akarom tudni mért hagyott el.
- Igen. Mert én ezt nem adhattam volna meg neked. És senki másnak sem. - válaszolt sírva.
- Miért?- tettem fel az újabb kérdést halkan.
- Ezt nehéz elmondani neked. - szipogott.
- Ne most add be nekem,hogy nem tudod elmondani. - meredtem rá és megragadtam a vállát.
- Nem lehet gyerekem,soha.- sírt fel keservesen.
- De hisz egyszer majdnem?!- mondtam magam elé nézve.
- Nem akkor sem,elküldtek egy orvoshoz.- mondta és vett egy mély levegőt.
Már éppen elmondta volna mikor megszólalt a telefonja,rám nézett majd a kijelzőre. Nem láttam mi volt kiírva de ő elsápadt még jobban és azonnal felvette. A fürdőbe szaladt és magára zárta az ajtót,még a csapot is megnyitotta s emiatt semmit sem halottam a beszélgetésből.

Hyemin powo:
Kezdtem feladni Daehyun elleni felesleges küzdelmemet és kész lettem volna elmondani,miért mentem is el akkor. Ám telefonom csörgése zavart meg,az a doktor hívott aki engem kezelt és műtött meg még Amerikában. Azonnal a legrosszabbra gondoltam és a fürdőbe rohantam,persze magam után gondosan bezártam az ajtót. A mosdó csapját is megnyitottam,majd felvettem a telefont.
- Igen doktor?!- vettem fel a telefonom halkan.
- Hyemin?- kérdezte a doktorom.
- Igen. - feleltem remegő hanggal.
- Ohh ez remek. Nyugalom semmi baj nincs az eredményeiddel.- mondta én pedig megkönnyebbültem,és nagy kő esett le a szívemről.
- Köszönöm. - suttogtam halkan és megtöröltem a szemem.
- Pár kérdést tennék fel majd neked,persze ha nem zavarlak ezzel. - mondta kedves hangon.
- Nem,csak nyugodtan. - mondtam most már megkönnyebbülten.
- Rendben,mit szolnál két hát múlva?- kérdezte mosolygós hangon,de én bárhogy gondolkoztam nem értettem.
- Mért nem most?- kérdeztem.
- Mert két hét múlva Dél-Koreába utazom. Lenne kedved akkor egy ebédhez hozzám?- kérdezte,elmosolyodtam ötletén.
- Lenne persze. - válaszoltam mosolyogva.
- Akkor két hét múlva. - tette le a telefont. Megkönnyebbülten fújtam ki magam és belenéztem a tükörbe. Bár ne tettem volna,saját magam is megrémültem milyen látványt is nyújtottam. Megmostam az arcom és letöröltem az elkent szemfestékemet. Hajamat is össze fogtam,vettem egy mély levegőt és elfordítottam a kulcsot a zárban. Kinyitottam az ajtót és Daehyun állt velem szemben idegesen,mikor rám nézet kissé megnyugodott az ábrázata és vállai is ellazultak.
- Tudom,hogy kíváncsi vagy miért is mentem el,de én még nem készültem fel rá teljesen,hogy ezt megosszam veled. Kérlek csak még egy kicsit bírd ki. - néztem rá kérlelően és közben kezemet tördeltem.
- Rendben. De minden rendben veled?- kérdezte és közelebb lépett hozzám.
- Most már. - mondtam kicsit megnyugodva.
- Nem vagy éhes?- kérdezte hirtelen,miután eszem jutott miszerint nem is ettem csak azt amit még Jiho vett nekem ide fele jövet.
- De. - válaszoltam kicsit mosolyogva,egymás után lementünk a konyhába és megvizsgáltuk a szekrényeket és a hűtőt. Aztán ami megtetszett azt kivettük az asztalra és gondolkoztunk mit is főzzünk belőle. Amit megjött az ihlet neki álltunk főzni,egyikünk sem beszélt fölösleges dolgokról,csak azokról ami fontosabb volt. Megtudtam,hogy több mint 1 évig nem voltak a nyilvánosság előtt a kiadójukkal való nézeteltérések miatt. De elmondása szerint,így volt egy kis ideje pihenni és a családjával és a barátaival lenni. Miután elmosogattunk leültünk a nappaliba és kerestünk volna valamit a tv-ben,ha lett volna. De mivel nem volt kezdtem unatkozni,végig néztem a polcokon és kiszúrtam pár képet rólunk.
- Ezek?- mutattam a képekre.
- Yongguk pakolta be őket. - vonta meg a vállát könyvéből felnézve.
- Értem. - fordultam vissza és az egyik kép mögül kivettem egy könyvet,de mivel mellette már nagyon szorongtam volna kimentem a tornácra egy pléddel és a könyvemmel.  Leültem és betakaróztam,aztán felnyitottam a könyvet. Teljesen belemerültem,bár ki ne merülne bele egy romantikus könyvbe. Csodálatos történet,ahol a férfi mindent megtesz egy nő szerelméért aki az elején emberszámba se veszi annak származása miatt. De mégis nyer a férfi szerelme és bebizonyítja neki,hogy minden ami a lánynak van semmi ahhoz képest amit ő tud nyújtani neki. Csupán a szerelmével és hűségével.
Észre sem vettem,hogy elszalad az idő olvasás közben, Azt vettem észre,hogy lassan semmit nem látok a betűkből,emiatt bekényszerültem a házba. Mikor vissza mentem Daehyun még mindig a kanapén terpeszkedett és fel sem nézett a könyvéből. Konyhába mentem és a szekrényből le vettem két bögrét,forraltam vizet a teának,mikor kész lett kiöntöttem a két bögrébe. Mindkettőt a nappaliba vittem,egyiket letettem Daehyun elé a másikkal meg én ültem le a fotelbe és fellapoztam a könyvem ahol tartottam.
- Ohh kösz. - nézett rám.
- Nincs mit,kicsit hideg van,gondoltam ez majd jó lesz. - vontam vállat és folytattam az olvasást. Miután kiolvastam a könyvet elvétve Daehyunra pillantottam aki még mindig olvasott,én viszont fáradt és éhes voltam. Kinyújtóztam és csináltam két személyes ebédet,de nem akartam megzavarni a nagy olvasót ezért az övét a gázon hagytam. Kiültem a tornácra és elfogyasztottam a kései ebédem,kedvem támadt egy kis sétára.
- Daehyun elmegyek sétálni. Jössz te is?- kérdeztem miközben a kabátomat.
- Nincs kedvem. De mért is jelented be?- kérdezte bunkón.
- Csak hogy tudd,te barom. - mordultam rá és feltépve az ajtót kiléptem azon,majd elindultam az erdei ösvény felé. Mérges voltam rá és magamra is,mert azt reméltem talán egy kicsit normálódott a helyzetünk. De mint kiderült ez nem így van. Lassan egy tisztás féleségre érkeztem ahol egy kis patak vágta ketté a füves mezőt. Körülötte kisebb fák,bokrok és néhol elvétve virágok. Csak most ébredtem rá milyen kellemesen tiszta a levegő,az enyhe kis szél még jobban az orromba tolta az erdei levegőt. A madarak csiripelése zene volt füleimnek az autók  hangos zaja után. Itt minden a béke és nyugalom színtere volt,csak annyit sajnáltam,hogy a többiek nincsenek velem és csak egyedül élvezhetem ezt a nyugalmat ami a nyakamba szakadt. Miután lőttem pár képet a telefonommal,lassan elindultam még beljebb az erdőbe. Figyeltem,hogy merről jöttem,ha majd vissza kívánnék menni megtaláljam a kiutat. Eme rengetegből,mi a nyugalmat húzta a szívemre olyan sok idő után. Nem figyeltem az időt csak csodáltam a tájat és mentem,mikor kezdett sötétedni akkor indultam visszafelé. Teljesen besötétedett mikorra vissza értem Daehyun fel s alá járkált és valakivel telefonált. Mikor meglátott letette és hozzám rohant,szorosan magához rántott és megölelt. Fel sem fogtam mit tesz,kerek szemekkel néztem a házat.
- Neked teljesen elment az eszed? Hogy gondolod,hogy eddig elmaradtál? Azt hittem történt veled valami! És te azt a kicseszett telefont sem tudod felvenni?- kérdezte mérgesen szinte már ordibálva.
- Elment az idő,és a telefonom pedig lemerült. - válaszoltam halkan össze húzva magam.
- Ha bármi történt volna veled nem is tudom mit tettem volna. - ölelt meg újfent majd a házba kísért. Miközben ö megvacsorázott én a telefonomat tettem fel töltőre,vagyis tettem volna fel ha lett volna konnektor. Áram volt a házban,csak csatlakozó nem volt,vagy ha volt is én nem tudtam hol van. Ezért hagytam a fenébe és elmentem zuhanyozni. Mikor kiléptem a meleg fürdőből,Daehuyn nézett szembe velem.
- Oké mivel egy szoba van ebbe a házban ezért tied a szoba én meg megyek a kanapéra. - mondta és közben kifelé mutatott.
- Rendben. - válaszoltam a hajamat törölgetve,kerestünk neki ágyneműt amit le is vitt magával. Nem vártam még feljön vagy nem jön fel lefeküdtem aludni,az erdei tiszta levegő kiszívta minden megmaradt energiámat. Emiatt simán átlibbentem az álmok mezeire.

U.I

19.rész

Haliho! :)

Bocsánat,hogy ilyen ritkán hozok mostanában új részt. De sajnos nincs sem időm és sem ihletem néha. azonban eldöntöttem,hogy mostanában próbálom megszaporázni az új részeket :) Köszönöm akik még mindig olvassák a blogom és még egyszer bocsánat a sok kimaradásért. 

Remélem tetszik majd az új rész,lassan beindulnak újra az események is :) 

Nyomot hagyni ér :) Jó olvasást drágáim ^-^

        Xoxo Hyemin

Hát ez a nap is lejött mikor újra a saját hazámban vagyok. És nagy meglepetésemre még a szüleim is kijöttek elénk,felajánlották,hogy náluk is lakhatunk ha akarunk,de egy lakást is kaptam,ha nem akarnánk velük laki. És én a lakást választottam,eddig is külön éltünk és most sem akartam másképpen. Elmondásuk szerint nem egy kis lakást kaptam ajándékba,hanem egy nagyobb lakást. Két emeletes négy szoba két fürdő,nappali,előszoba,konyha,gardrób,erkély és kinti terasz és udvar is van. Ahogy körbeírták a kis házamat tetszett már így látatlanban is,már alig vártam,hogy megnézzem az új otthonomat. Ahova a srácokat is meghívtam természetesen ők is velem jöttem,mivel nem engedtem őket hotelba így együtt indultunk el a kis házamig. Mikor kiszálltunk a kocsiból az állam a padlót verdeste,az oké hogy nem nagy a ház mert nem is kell,kicsi és aranyos. De kívül is és belül is fullos volt a ház. Mindenből a legújabb és a legjobb cuccal volt felszerelve. Rendesen féltem hozzá nyúlni a saját cuccaimhoz,de aminek mindannyian a legjobban örültünk,hogy a hűtő teljesen fel volt töltve kajával,aminek neki is estünk annyira éhesek voltunk. Mihelyst mindannyian tele lettünk,megkerestük a szobáikat,persze az enyém volt a legnagyobb és szerintem a legszebb is. Kicsit ledőltem pihenni és el is aludtam,csak este keltem fel mikor Mett rám ugrott amolyan ébresztés szempontjából.
- Te barom állat. - próbáltam meg kiszabadulni alóla,de nem nagyon ment.
- Tudom,hogy szeretsz. - mosolygott rám és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hát persze. - mosolyogtam rá.
- Te babám mért nem bulizunk egy jót? Apucinak kell társaság estére,valami dögös kis pipi. - emelgette a szemöldökét mosolyogva én meg csak vállon vertem.
- A többiek. - hagytam figyelmen kívül az előbbi mondatát.
- Mind csak a nagyságos asszonyra várnak,hogy mit tetszik majd dönteni. - támaszkodott a kezére mosolyogva.
- Kapjátok be,azt se tudom mit vegyek fel. - ültem fel törökülésbe.
- Téged és Vikit ismerve inkább rövidnadrágot,a ruhát és a szoknyát nem javaslom. Ha azt akarod,hogy haza is hozzunk titeket. - röhögött ki.
- Hé az csak párszor volt. - vertem karon.
- Párszor? Azért vinnyogtál Jiho-nak vagy nekem,hogy ne látszodjon ki a feneked abból a rohadtul mini ruhából. - nézett rám.
- Befoghatod jó. - dobtam hozzá a pólóm ami rajtam volt és kivettem egy csinibbet és magamra rántottam. - Na most kifelé gatyát cserélek. - néztem rá.
- szerinted nem láttalak még bugyiban?- röhögött ki.
- Igaz. - vontam vállat mivel ő is azon elven van mint én,a bugyi és a melltartó is olyan mint egy fürdő ruha csak kicsit csinibb. Tehát letoltam a farmerem és felvettem a magas derekú nacim a felsőmet bele tűrve kivettem egy magassarkút a bőröndömből és Mett felé fordultam aki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Nem gondolod komolyan ugye?
- Most mért?
- Mert két óra után nyavajogsz,hogy fáj a lábad. Húzz egy normális cipőt azt a feketét. - mutatott a új cipőmre.
- Jó. - adtam meg magam és belebújtam,sminkes asztalomhoz ülve megigazítottam az elfolyt szemfestékem és kicsit feldobtam az estére. Számra vörös rúzst kentem fel hajamat pedig kivasaltam és lógva hagytam,fújtam magamra parfümöt,magomhoz vettem egy kis táskát és mindennel tele dobáltam és útra készen is álltam. Mett-el az oldalamon sétáltam le a lépcsőn.
- Ribanc. - mosolygott rám Viki.
- Te is arra vetted a stílust cicám. - kacsintok rá és belé karolva elindultunk kifelé. Jiho zárta a házat és jól eltette a kulcsot,ő soha nem hagy el semmit még én képes vagyok rá.
- Irány valami klubb!- kiáltott fel Viki én pedig hangosan nevettem.
- Előbb alapozni kéne nem?- mosolygott Jiho és Mett azonnal helyeslően bólintott.
- Rendben. - mosolyogtunk össze Vikivel és elindultunk egy kisebb kocsma felé,hogy alapozzunk egy kicsit. Mert tudtuk,hogy a klubbokba drágábbak a piák és nehezebben kerül az ember sorra ott. Talán ha két órája ülhettünk a kocsmába mikor elindultunk végre egy közeli helyi klubba,mikor a bejárthoz értünk a kidobók csak félre álltak és beengedtek. A helységben a fények cikáztak és a füst amit a füstgép nyomott ki magából és a hangos zene. Igen ez kellett nekünk,ez a hangzavar a zene. Nem is vártunk sokat azonnal bevetettük magunkat a tömegbe és a zene ütemére rázni kezdtük magunkat,eleinte a srácok is velünk táncoltak,majd Mett volt az aki elsőként lecsapott egy lányra. Mi csak mosolyogtunk és ráztuk tovább magunkat a zenére,aztán Jiho is ellépet köreinkből és valami lányhoz húzódott és vele táncolt tovább. Mikor a többi srác látta,hogy szabad a pálya minket is megrohamoztak,egy ideig jópofát vágtunk a dologhoz de nem sikerült sokáig ezért leléptünk és elmentünk a pulthoz valami piát kérni és azzal a kezünkbe kerestünk egy üres bokx-ot.
- Sok a nyomi. - nyavajgott Viki.
- Nem olyan nyomi itt mindenki. - mutattam egy srácra aki kicsit sem feltűnően Vikit nézte.
- Uhh ő tényleg nem az. - csillant fel a szeme és miután felhajtotta az italát már el is tűnt a tömegbe,gondolom a sráchoz ment. Így egy magam voltam a helyemen és közben a italomat iszogattam.
- Szabad ez a hely cicám?- kérdezte egy enyhén ittas egyed.
- Neked nem,tipli a csajomtól. - szólalt meg egy mély hang mögüle.
- Kösz,de nem vagyok a csajod. - néztem fel rá és elröhögtem magam. - Ezt nem hiszem el. - mentem beljebb,hogy megmentőm is elférjen mellettem.
- Ezt én is mondhatnám,mit kerestek itt? Mármint itt Koreában. - helyesbítette magát.
- Sora kedvesen felvilágosított,hogyha haza jövök és meglát veletek nagy bajban leszek. Ezt Jiho megtudta vagyis elmondtam neki és ez lett belőle. Ma érkeztünk de már buliznak a kis drágáim. - mosolyogtam Yongguk-ra.
- Áhh mindent értem,de mért pont ebben a klubban?- kérdezte kicsit feszülten.
- Valami baj van?- vontam fel a szemöldököm.
- Hyung gyere már ne csajozz. - halottam meg egy ismerős hangot,a gyomrom összerándult és a kezeim izzadni kezdtek.
- Daehyun?- suttogtam alig halhatóan,de mintha megérezte volna hogy a nevét mondom mert kilépett mögülünk és szembe jött velünk. Nem mertem föl nézni,az asztal alatt a poharamat szorongattam és folyton csak azt ismételgettem magamban hogy: Baszki miért?.
- Hyung de csini az új csajod. - ült le velünk szembe Daehyun.
- Daehyun inkább ne. - próbálkozott Yonggguk.
- Most mért ne,bár kár hogy az arcát nem látom. - mondta Dae,vettem egy mély levegőt és felnéztem. Egyenesen a szemébe,mintha szellemet látott volna úgy nézett rám,lesápadt és egy szót nem tudott kinyögni.
- Szia Daehyun. - próbáltam mosolyogni,de nemigazán ment.- Jól nézel ki. - állapítottam meg a tényt,ami mindig is így volt.
- Te is. - ennyit tudott csak kinyögni,bár ez is nehezére ment.
- Azt hiszem én most megyek. - mosolyogtam rájuk és készültem felállni.
- Nee. - kapott a kezem után Daehyun,összerándult a gyomrom és a szívem még hevesebben reagált az érintésére mint azelőtt mikor még együtt voltunk.
- Hé bébi mizu?- pattant mellém Mett és átkarolta a válla. Daehyun úgy nézett a kezére,hogy azt hittem letöri.
- Most ne Mett. - néztem rá.
- Mé mi a baj? Bántanak vagy csak fel akarnak szedni? Melyiküket üssem ki?- feszült meg mellettem.
- Semmi olyan. Ők az ismerőseim. - erőltettem mosolyt magamra és kicsit arrébb ültem,hogy ne üljek olyan közel Mett-hez.
- Akkor oké. Helló Mett vagyok. Hemyin nagyon jóképű barátja. - mutatkozott be.
- Üdv. - köszöntek egyszerre a srácok.
- Bemutatkozni nem tudnak?- suttogta nekem Mett.
- Yongguk és Daehyun. - mutattam rájuk. Mett gondolkozott egy kicsit majd leesett neki a tantusz és elsápadt egy pillanatra és nagyot nyelt.
- Oké azt hiszem itt hagylak és összeszedem Vikit. - mondta nekem és már el is ment.
- Ő a barátod?- kérdezte Daehyun nem kedvesen.
- Csak egy haver,Amerikában ismerkedtünk meg. - helyesbítettem.
- Veled jöttek ők is?- kérdezte Yongguk.
- Igen,de szerintem most én is megyek és kimentem Vikit. - mosolyogtam Guk-ra.
- Mért kéne kimenteni a haverod oda ment nem?- vonta fel a szemöldökét Dae.
- Mert  Mett nem oda ment,keres magának egy lányt estére mint mindig. - vontam vállat és felálltam.
- Jézusom,te milyen vékony vagy?- hökkölt hátra Guk.
- Annyira nem is. - néztem a lábaimra.
- A feneked a régi. - mondta halkan Dae.
- Tessék?- néztem rá.
- Mi?
- Mindegy,örültem hogy láttalak titeket.- intettem nekik és elindultam a mosdó felé,nehezen bírtam már ki ott előtte. Már sikerült átverekednem magam a nagy tömegen és eljutottam a mosdókig,itt sokkal csendesebb volt minden volt időm kicsit szusszanni és a remegő végtagjaimat lenyugtatni.
- Azt hiszed csak így leléphetsz?- nyomott a falnak Daehyun.
- Tessék?- kérdeztem elhalló hangon.
- Egy kicseszett levelet hagytál magad után,azt hittem bele pusztulok abba a tudatba,hogy mással vagy. És mikor végre egy kicsit is sikerült kiverni téged a fejemből erre fel megjelensz. Jó ez neked? Jó,hogy szenvedtem a hiányod miatt?!- emelte fel kicsit a hangját és minden erejével a falhoz nyomott.
- Engedj el ez fáj. - próbáltam ellökni magamtól.
- Nekem is fájt,fájt a tudat,hogy megcsaltál és még a szemembe sem mondtad. Csak leléptél,mindent magad után hagyva. Ha már elmentél vihetted volna azokat a tetves képeket is csak,hogy ne lássalak,de nem itt hagytál mindent.- jött közelebb hozzám. Kezdtem megijedni,azt hittem meg fog ütni,de nem tette. Kezei közé fogta az arcom és csak nézett.
- Kérlek Daehyun engedj el.- próbálkoztam.
- Nem tudlak elengedni,egyszerűen nem megy. De meg is vetlek mindazért amit velem tettél. - felelte.
- Ha tudnád mennyire sajnálom.- néztem rá és könnyek gyűltek a szemembe. Csak néztem a gyönyörű szemeit,húsos ajkait amiket egyszer valamikor csókoltam és boldogan vetettem a karjai közé magam.
- Nem tudom,mennyire sajnálod és nem is érdekel. Soha többé nem akarom,hogy bármiféle közöm legyen egy ilyen ribanchoz mint hozzád.- lökte el magát tőlem és otthagyott,a földre rogytam és csak néztem magam elé. Többen is megbámultak,de szerencsére Jiho értem jöttek és haza vittek. Meg sem tudtam szólalni annyira magam alatt voltam,nem tudtam elhinni,hogy Daehyun ilyen kegyetlen volt hozzám. De rájöttem ez mind az én hibám volt,mert azt mondtam megcsaltam. Jiho fontolgatta,hogy beolvas neki,de lebeszéltem róla. Nem akarom,hogy sajnáljon,ezek után végkép nem akarom.
Az ominózus este után vagy két napig csak a szobámba voltam és borzalmasan nyálas romantikus filmeket néztem és szét bőgtem a fejem,persze Viki társaságában. A srácok ezt nem tudták hova tenni,de toleranciából hoztak nekünk mindenféle hizlalóbbnál  hizlalóbb kajákat. Azt beadták nekünk és már ki is mentek,mert elmondásuk szerint ez nekik kínzás,elég az a tudat,hogy mi ezt nézzük és ezen bőgjük szét a fejünket. Ők a fájdalom miatt sírnának,ha  nézniük kellene.
Miután  kibőgtem magam rendesen,elhatároztam,hogy meglátogatok volt kedvenc főnököm. A srácok is velem tartottak,kicsíptük magunkat és már mentünk is. Mikor beléptünk a kávézóba megdöbbentünk milyen kevesen is vannak,pedig csúcsidő volt vagyis annak mondható. Egyből a pulthoz mentünk hátha van ott valaki ismerős,de csak idegen arcokkal találtuk szembe magunkat.
- Mit óhajtanak?- kérdezte rágózva.
- A főnök itt van?- kérdezte Jiho.
- Drágám a főnöknek nincs dolga ilyen emberekkel mint ti. - mosolyodott el gonoszan.
- Megáll az eszem. - röhögtem el magam és félre lökve elindultam a főnök irodája felé.
- Idegenek nem mehetnek oda.- ragadta meg a hajam. Felvont szemöldökkel megálltam és visszafordultam hozzá.
- Kiscicám ha most nem engeded el a hajam esküszöm annyira megcsapkodlak,hogy lábra nem fogsz tudni állni.- nyomtam a falnak,ennek hála több poharat levert maga körül és a főnök ajtaja kinyílt.
- Mi folyik itt?!- jött ki mérgesen.
- Ezek itt be akartak menni csak úgy. - kezdett bele a lány de én fejbe vertem.
- Neked csend. - mordultam rá. - Még mindig milyen helyes főnök úr. - mosolyodtam el.
- Csak nem az én kis tubicám jött vissza a papához?- tárta ki a karját én pedig gondolkodás nélkül öleltem meg.
- De vissza ám. És ha van hely dolgozni is vissza jönnénk ha lehet persze. - mosolyogtam halványan.
- A két legjobb emberemnek mindig van hely. - mosolygott rám. - Ti pedig ki vagytok rúgva. - nézett a mögöttünk álló két személyre.
- Na de főnök..-kezdtek bele de közbevágott a főnökünk.
- Nincs na de,elegem van csak a panasz jön rátok. A forgalom is borzalmas,semmi értelem két ilyen mihasznát fizetni feleslegesen mikor meg sem csinálják azt amit elvárnék tőlük. - mordult fel ajushi. - Ti pedig-  fordult felén. - Holnap kezdtek tubicáim,jobb ha nem felejtettétek el hogyan is kell  felszolgálni. Ja és zárjatok be,itt vannak a kulcsok. - mosolygott ránk és Jiho felé dobta a kulcs csomót,aki ügyesen el is kapta azt. Mosolyogva mentem ki a srácokhoz és boldogan meséltem el az új információt és közben kezdtük összeszedni a poharakat és mi egyebeket. Elfordítottuk a nyitva táblát zárvára és folytattuk a takarítást. Persze a két kirúgott egyed összeszedték a cuccaikat és elmentek,de nem bántuk így mindent úgy csinálhattuk meg mint régen. Kb egy órát vett igénybe az egész,de mindennel készen lettünk és bezárhattunk magunk után.
Másnap reggel korán keltünk,hogy időben beérjük. Persze elő kellett keresnem az egyenruhám,ami kicsit derékban nagy volt,de megoldottam egy csini övvel és már jó is volt. Mett és Viki otthon maradtak pihenni,vagyis egész nap aludni fognak. Mivel nagyon szenvednek az időeltolódás miatt,így mi is nyugodtan tudtunk dolgozni.
- De jó,hogy végre vissza jöttetek kedveskéim. Akik utánatok voltak nagyon nem értették a dolgukat. - méltatlankodott egy régi vendégünk,aki szerencsére visszajött miután megtudta,hogy újra dolgozunk.
-  Mi is örülünk,hogy újra itt lehetünk. - tettem le a kávét elé és rámosolyogtam az öreg bácsira. Majd vissza mentem a helyemre,és vártuk a vendégeket. Az ajtó feletti csengő nem is olyan sokára megcsendült,felé vettem a tekintetem. Az egész Bap állt az ajtóban és persze Sora,a szívem hevesen kezdett verni,de vettem egy mély levegőt és kihúztam magam és feléjük vettem az irányt mikor leültek egy asztalhoz.
- Jó reggelt. Mit hozhatok?- kérdeztem kedvesen és csak Yonggukra és Zelora néztem.
- Nekem kávét. - húzta ki magát Zelo.
- Elég idős vagy te a koffeinhez?- vonon fel a szemöldököm.
- Igen . - mosolyog vissza.
- Lehet,de nem kapsz. Pörögsz te anélkül is. - írom fel neki a rostos narancslevet.
- ezt megkaptad haver. - röhögte ki Jongup Zelot.
- Te se kapsz kávét. - néztem rá.
- Ez nem ér. Nem azt kellene kihoznod,amit én kérek?- lepődött meg.
- De,de ez most egy olyan nap mikor én döntöm el. - mosolyogtam.
- Jah így már értem. - vette le a sapkáját a fejéről.
- Hyemin gyere a pultba!- kiabált nekem Jiho.
- Oké,te pedig gyere és vedd fel a többi rendelést. - kiabáltam vissza és elindultam a pult felé. De félúton nagyon megszédültem ezért megtámaszkodtam a térdeimen.
- Hé minden oké?- kapott el Yongguk.
- Azt hiszem,csak kicsit megszédültem. - erőltettem mosolyt magamra.
- Sápadt vagy. - állapította meg.
- Mert olyan jól nézel ki. - mosolyogtam rá.
- Ha nem tudnám mi a bajod,még el is hinném. De tudom,hogy csak tereled a témát. Haver gyere ide,majd én odaviszem a pulthoz ki mit kér,te intézd el Hyemint. - szóltam Jiho-nak aki azonnal ide is jött és a karjába vett.

Yongguk powo:
Miután szóltam Jiho-nak ő jött és a karjába vette a félig ájult Hyemint,és elvitte az öltözőbe. Én visszamentem a többiekhez és felvettem Jiho jegyzettömbjét amin még semmi nem szerepelt.
- Ki mint kér?- kérdeztem és közben a helyemre ültem.
- Én megvárom a színésznőt. - fonta keresztbe a karját Sora.
- Hogy mondod?- vontam fel a szemöldököm.
- Jól hallottad. Megjátsza magát,csak hogy Daehyun megsajnálja és mindent elfelejtsen neki. Komolyan nem hiszem el,hogy a barátnőm volt egy ilyen mint ő. - válaszolt.
- Na akkor most kurva gyorsan befejezed. Még egy olyan eset mikor a szádra veszed Hyemint felpofozlak és nem fog érdekelni,hogy terhes vagy. Tudod,hogy mit miért csinált? Semmit nem tudsz,csak magaddal foglalkozol és egyre kibírhatatlanabb vagy. Nem kell mindenhova velünk jönnöd,sőt most meg is kérlek rá. Ne gyere mindenhova velünk,maradj otthon és várd Himchant. - vágtam a fejéhez.
- Yongguk...-kezdett volna bele Himchan.
- Ne is kezd el!- emeltem fel a kezem.
- Nonna jobban van?- kérdezte Zelo.
- Nem tudom reméljük,nincs nagyobb baja. Elég neki az is ami most van. - mondtam,majd a kezem a számra tettem.
- Te tudod mi van vele?- szólalt meg most először Daehyun.
- Valami olyasmi. - válaszoltam és közben magam szidtam,mert elszóltam magam.
- És mért nem mondtál semmit?- vont kérdőre.
- Mert Hyemin megkérte rá. - válaszolt helyettem Jiho.
- Te jobb ha elhúzol innen. - szorította ökölbe a kezét Dae.
- Nyugi kis tigris nem hozzád jöttem. Yongguk be tudnád vinni Hyemint a kórházba?-fordult felém Jiho.
- Persze,de mi a baj?- kérdeztem aggódva.
- Nem tudom,szerintem nem szedte be a gyógyszereket,vagy tudom is én. Bevinném én őt,de itt a munka. Nem akarom szarban hagyni a főnököt.- mérgelődött Jiho.
- Mi van Hyeminnel?- kérdezte Youngjae,Daehyun pedig csak nézett maga elé.
- Azt majd ő elmondja,ha úgy gondolja. Én nem avatkozom ebbe bele. - válaszolt diplomatikusan Jiho.
- De te aranyom,ha Hyemin közelébe mész tönkreteszem az életed,de nem csak a tied még a porontyodét is. Ne tévesszen meg,hogy itt dolgozok csibém. - kacsintott Jiho Sorára aki megszólalni nem tudott.
- Hol van?- kérdeztem miközben előkerestem a kocsikulcsom.
- Az öltözőbe. Akármennyire ellenáll be kell rángatnod az orvoshoz. Ha kell pofozd fel.- válaszolt Jiho.
- Mi van?- kerekedett ki a szemem.
- Orvosiszonya van, utál kórházba menni. - válaszolt Daehyun és közben ő is felállt.
- Értem. - indultam el az öltözőbe,nem is figyeltem ki jön utánam csak mentem. Mikor bementem Hyemin a padon ült és narancslevet szürcsölt.
- Törpila nem azt mondtad meg gyógyultál?- kérdeztem kedvesen és megsimogattam az arcát.
- 5 év eltelik tünet mentesen,na akkor gyógyultam meg. - mosolyog vissza fáradtan.
- Rohadt rák. - szitkozódtam és közben magamhoz húztam.
- Rák?- kérdezte egy hang a hátam mögül,eltávolodtam Hyemintől aki teljesen megfagyott. Lassan fordultam hátra ki is áll mögöttem. Daehuyn.
- Rák?- kérdeztem vissza.
- Te mondtad. - nézett rám.
- Jah,rákot evett vacsira,szerintem az ronthatta el a gyomrát. - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Így volt?- kérdezte Daehyun Hyeminre nézve.
- Semmi közöd hozzá. - válaszolta keményen és közben belém kapaszkodva felállt.

Hyemin powo:
Miután Yongguk elvitt a kórházba kiderült,hogy elfogyott a gyógyszerem amit még szednem kell két hónapig és az fogyott el. Felírtak egy újabb adagot és már mehettünk is.
- Bocs,hogy eljárt a szám.- nézett rám Guk a kocsiban ülve.
- Semmi baj,előbb utóbb elmondom neki is. - húztam fel a lábaimat és kifele bámultam. - Csak még nem tudom mikor. -néztem rám egy keserű mosoly kíséretében.
- Majd ha jónak látod,rám mindig számíthatsz. - simogatta meg az arcom,majd leparkolt és kiszállt. Kedvesen kisegített a kocsiból és visszamentünk az étterembe,ahol Jiho elsőként támadott le aztán Viki is a nyakamba ugrott. Mindhármukat megnyugtattam,hogy semmi baj csak a gyógyszerem fogyott el és más baj nincs is. Megköszöntem Yongguk-nak,hogy elvitt a kórházba és végig velem volt a hisztim ellenére is. Aztán már folytathattam is a munkát,ott ahol abba hagytam. Sajnos vagy szerencsére,de nem voltak ma sokan sőt mondhatni kevesen voltak. Néha olyan volt,mintha mi is sokak lennénk ketten ahhoz a pár emberhez. Este is hamarabb zártunk mivel már nem jött senki,emiatt a főnök haza küldött minket. Fáradtan rogytam Viki mellé a kanapéra és elfeküdtem rajta keresztben. Lábaimat Mett ölébe tettem és kényelmesen elhelyezkedtem Viki ölében is,aki a hajamat piszkálgatta és közben le sem vette a tekintetét a tv-ről. Jiho pedig a konyhában szorgoskodott valami harapnivaló miatt,amit ő is készen lett csatlakozott hozzánk és együtt fogyasztottuk el a késői tartalmasnak mondható vacsorát. Aztán fürdés,fogmosás,hajkifésülés és ágyba bújás és alvás. Sajnos az utóbbi nem jött össze ezért kezeim közé fogtam a telefonom és a képeket kezdtem el nézegetni rajta. Végignéztem a Daehyunnal közös képeinket,nem tudtam kitörölni őket. Nem voltam rá képes,pedig tudom,hogy az lett volna a legjobb. Így kevésbé szenvednék ilyenkor,de mikor egyedül voltam a kórházban mikor Jiho nem volt velem. Az ő képeid vagy a közös képeinket nézegettem. Ez adott nekem erőt,vagyis ő. Mert tudtam,hogy neki semmi baja,vagyis reméltem. Ha ezt Jiho-nak nem is mondtam,de ez így volt. Dehyun mindig a szívemben volt bárhogy is ellenkezdtem és mindig is ott lesz. Még akkor is ha ő már nem szeret engem.
Ezekkel a gondolatokkal és Daehyun képével aludtam el.

18.rész

Sokáig folytattuk ezt az életmódot,vagyis a buliztunk éjjel nappal aludtunk,délután keltünk vagy késő este. Bekaptunk pár falatot,összekészültünk és már mentünk is. Ez így ment hónapokon keresztül,mikor kezdtem megunni ezt az életet,nem láttam már benne semmi érdekeset. Ezért ha nem buliztunk pihenés képen bejártuk LA egész területét. Rengeteg szép helyen voltunk és még a tengerparton is sütetük a hasunk. De mint mindent az ember ezt is megunja,mint én is.
- Kell valami meló. - vetem magam Jiho mellé a kanapéra és a lábaim otthonosan felpakolom a kis asztalra.
- Mért?- kérdeztem rám sandítva.
- Mert nem akarok így élni. - válaszoltam vállat vonva.
- Hogy?
- Hát hogy,a szüleink pénzelnek mindent mi meg csak bulizunk meg lógatjuk a lábunkat és én nem ilyen vagyok. - feleltem a kérdésre.
- Igazad van,én sem. De milyen munkát szeretnél?- figyelt most már csak rám.
- Nem tudom,nem tudom mire lennék képes. - mondtam.
- Gondolkoztál már azon,hogy modell legyél?- kérdezte mosolyogva.
- Hát hogyne,simán mindjárt nem?- röhögtem ki.
- Nem olyan modellre gondoltam akik csontvázak, hanem fotómodell. Aki ruhákat mutat be de mégsem a kifutón.- mondta én pedig figyeltem rá.
- Nem is tudom,nem tudom elképzelni magam úgy. - gondolkodtam el az említetten.
- Akkor legyél valami ilyesmi,aki a szakmában van. - mondta.
- Keressünk valamit.- mosolyogtam rá. Azonnal a kezei közé kapta a gépét és eszeveszetten nyomkodni kezdte. Rengeteg érdekes és nevetséges ajánlatot találtunk,estig az álláskeresés hadjáratát folytattuk mikor álmos lettem és elmentem fürdeni,lefeküdni. Jiho is így tett,legalábbis remélem.

Reggel kialvatlanul ébredtem fel,de volt egy szép álmom. Gyerekeim voltak és boldog voltam Daehyun mellett. Semmi gondunk nem volt,ő már nem volt idol csak egy hétköznapi apa és férj. De rá kellett jönnöm,hogy ez csak egy kosza álom semmi több. Nekem nem lehetnek gyerekeim,Daehyun nem lesz hétköznapi srác,mi nem leszünk együtt mert én hagytam el őt egy hazugság mögé bújva. De mégis jobb volt e hazugságom mögé bújni így nem kell azzal a ténnyel szembe néznie hogy a volt barátnője rákos volt,jobb az ha azt hiszi,hogy nem becsültem meg és találtam valaki mást magamnak. Könnyes szemeim megtöröltem és a fürdőbe mentem,vettem egy hideg zuhanyt és lerendeztem mindent magamban. Majd fogat mostam és a hajam is összekötöttem,tettem fel egy kis sminket és a szobámba mentem felöltözni. Farmer,póló,dorko és már mentem is ki Jiho-hoz akit a kanapén találtam meg. Ott aludt el,elmosolyodtam el betakargattam. A konyhába mentem halkan és kinyitottam a hűtőt,de nem volt benne semmi ami kellett volna. Felvettem a táskám és a napszemüvegem és már ki is surrantam a lakásból. A nap melege átjárta a testem ami nagyon jól esett, elmentem pár bolt mellett mert még én sem tudtam mit ennék szívesen. Útközben vettem magamnak egy jegeskávét és azt iszogatva nézelődtem,még véletlen neki nem mentem valakinek és rá öntöttem a kávém. Félve néztem fel ki a figyelmetlenségem áldozata,de bár ne tettem volna. Lefagytam,szemeim csészenagyságúak lettek és levegőt is elfelejtettem venni.
- Hyemin?- vette le a szemüvegét Yongguk. Próbáltam levegőt venni és nagy nehezen sikerült is,de akkor meg a nyálam nyeltem félre.
- Igen.- nyögtem ki nehezen.
- Mi van veled? Csak úgy leléptél egy levelet hátrahagyva? Tudod te min ment keresztül Daehyun?- esett nekem,én pedig csak figyeltem és hallgattam.
- Nem tudsz te semmit. És ha csak ezt akartad akkor én megyek is,nincs szükségem szemrehányásokra. - mentem volna el mellette,de megfogat a karom.
- Bocs,csak na érted. Minket is meglepett és rosszul érintett.- magyarázkodott nekem
- Semmi baj,bocs,hogy én is neked estem és a kávéért is bocs. De nézd a jó oldalát nem volt meleg. - mosolyogtam rá.
- Gyere veszek neked egy kávét és közben beszélgetünk egy jót. - meg sem várta a válaszom már húzott is magával egy kis kávézó felé.
- De nekem vásárolnom kellene. - próbálkoztam hárítani a meghívást,de figyelembe se vette.
- Majd utána vásárolsz.- mosolygott rám és szembe ült velem mikor talált egy kissé eldugott és nyugodt asztalt.
- Na mit keresel LA-ban babám?- kortyolt bele a kávéjába amit kihozott neki a pincérnő.
- Nyaralásféle. - hazudtam és közben a kávém kavargattam,hogy ne kelljen a szemébe hazudnom.
- Jiho-val?- kérdezett rá teljesen egyszerűen.
- Igen. - válaszoltam.
- Oké,nekem nem kell hazudnod. - mondta komolyan.
- Tessék?- emeltem fel a fejem és a szemébe néztem.
- Jól hallottad,olvastam a leveled. Nem tudom hogy a fenébe tudtál annyi marhaságot összeszedni és azt se értem Daehyun hogy a rákba hitte el. De volt olyan hülye,hogy minden szavát szentírásnak vette és mindent elhitt. Amit én nem. Tehát  értékelném ha nem hazudnál nekem,tudod,hogy bennem megbízhatsz. - fogta meg az asztalon pihenő kezem és rám mosolygott.
- Ez nem olyan könnyű mint hiszed. - mondtam nehezen.
- Segíts megérteni. Értesd meg velem mért hagytad ott azt a srácot aki még mindig ki van,aki még mindig halálosan szeret téged és tudom,hogy te is szereted őt.-mondta a tényeket a szemembe.
- Én már nem szeretem őt. - próbálkoztam még mindig a hazugsággal.
- Hyemin,jobban ismerlek mint azt te hiszed. Tudom,hogy mikor hazudsz és mikor nem. Szóval kíméljük meg egymást a hülye közhelyektől és mond el az igazat. - komolyodott meg teljesen.
- Rákos voltam,vagyis még 5 évig az vagyok. - néztem rá komolyan.
- Na jó igazat akartam nem hülyeséget. - röhögött fel.
- Igazat is mondtam. Méhnyakrákom volt,nem reagáltam a kemora rendesen. Kivették a méhen,nem lehet gyerekem sem. - sírtam el magam. Még mindig nem bírtam feldolgozni ezt a tényt miszerint soha nem szülhetek már gyereket.
- Hé ez most komoly?- sápadt le teljesen.
- Igen. - sírtam még mindig.
- Na jó húzzunk innen egy csendesebb helyre. - rángatott fel és fizetett,majd mentünk is ki. Egy hotelbe ráncigált,gondolom oda ahol megszálltak. De én még mindig sírtam,hozott nekem egy pohárba hideg vizet és zsepit is hogy a könnyeimet letörölhessem.
- Ez most komoly?- kérdezte halkan.
- Igen,akkor tudtam meg mikor orvoshoz mentem mert azt hittem terhes vagyok. Bár az lettem volna,de nem. Elküldtek orvoshoz ahol mindenféle hülye vizsgálatot elvégeztek. Jiho-t kértem meg,hogy jöjjön velem az eredményekért. Akkor tudtam meg,hogy mi a bajom. Nem mondhattam el neki,ezt nem. Megérdemli,hogy majd olyan felesége legyen egyszer aki gyereket is szülhet neki. - zokogtam fel.
- Jézusom babám,ne haragudj nem tudtam. Gyere ide kicsikém. - húzott magához és ringatott mint egy gyereket úgy próbált meg nyugtatni. kellett pár perc mire sikerült kellő képen megnyugodnom,szipogva töröltem meg a szemem.
- Ez van Jiho végig velem volt,ide is eljött velem minden kérdés nélkül.- erőltettem mosolyt magamra.
- Daehyun is veled jött volna,bárhova elmenne veled. - nézett rám komolyan.
- Nem neki nem szabad,ott a banda ott vannak a rajongok. Ezt nem tehettem meg vele. - mondtam komolyan.
- De azt megtetted vele,hogy hazudtál neki. Padlóra került,teljesen kikészült.- nézett rám kicsit mérgesen.
- Szerinted én nem? Ott kellett hagynom mindent,ott kellett hagynom őt is,nem lehet gyerekem sem. Ki is került padlóra?!- emeltem fel kicsit.
- Bocs,nem úgy gondoltam. - simogatta meg a hátam.
- Itt vannak ők is?- kérdeztem félve,mivel a szoba nem egy személyes volt hanem három.
- Igen ők is itt vannak,de valahol kint vandálkodnak. - mosolygott egyet de én nem mosolyogtam. - Nyugi nem jönnek még vissza,majd talán este mikor éhesek lesznek. - mosolygott erre kicsit megnyugodtam mikor kattant az ajtó zára és belépett rajta valaki. Hulla sápadt lettem és csak meredtem az ajtón belépő emberre.
- Hyung megjöttem. - kiabált Zelo nekem háttal,de mikor megfordult és meglátott. Vegyes érzelmek futottak át rajta,örömöt és meglepettséget.
- Noona!!- örült meg nekem és felrángatott a kanapéról és megölelgetett. - Nagyon hiányoztál nonna. - mosolygott rám és el sem engedett.
- Te is nekem Zelo. - mosolyogtam vissza és hálát adtam az égnek hogy Zelo jött be azon az ajtón és nem más.
- Mit keresel itt? A többiekkel találkoztál már?- rohamozott meg a kérdéseivel.
- Nyaralás féleség és nem nem találkoztam velük. - mosolyogtam én is vissza,de közben ott volt a gombóc a torkomba.
- Hogy-hogy ilyen korán vissza jöttél?- kérdezte Guk feltűnés nélkül.
- Melegem volt és éhes is voltam,de nyugi hamarosan a többiek is ide érnek. Noona maradj itt velünk ebédre,tök jó lenne végre újra együtt lenne a csapat. Képzeld Sora noona is lassan megszül,tök nagy a hasa már és érezni mikor rúg a baba. ÉS lehet,hogy fiú lesz akkor majd lehet vele játszani is,de ha lány akkor meg egy fiú sem mehet a közelébe olyan lesz mintha a húgom lenne. - áradozott Zelo boldogan és közben a szemei is csillogtak. Engem meg a zokogási roham kísértett,minden feltűnés nélkül kerestem Guk kezét és mikor megtaláltam erősen megszorítottam.
- Zelo elég lesz. Hyemin most nem tud velünk ebédelni,de majd máskor biztosan igaz törpe?- nézett rám kedvesen.
- Igen igaz. - mosolyogtam vissza rájuk és elkezdtem összeszedni a cuccaim,vagyis csak a táskám és a szemüvegem. Az járt a fejembe,hogy addig kell lelépnem még nincsenek itt a többiek,mert az azt jelentené,hogy szembe kell néznem Daehyunnal. És én arra nem vagyok felkészülve korántsem.
- Már mész is noona? De még csak most jöttem,nem tudnál még maradni egy kicsit?- néz rám a nagy szemeivel Zelo.
- Sajnos nem,de majd máskor bepótoljuk rendben?- simogatom meg a karját és elindultam kifelé.
- Szavadon foglak noona.- szolt utánam.
- Rendben. - néztem még vissza.
- Biztos mész? Nem akarsz találkozni vele? Nem akarod megbeszélni?- próbálkozott Guk.
- Nem vagyok lelkileg felkészülve rá,nagyon nem. Még nekem is fel kell dolgoznom ezeket hiába már pár hónapja volt de akkor is. És ha megkérhetnélek nem maradhatna ez kettőnk között míg haza nem megyek?- tettem fel az utolsó kérdésemet félve a választól.
- Persze,hogy közöttünk maradhat. De készülj mert Zelo szája el fog járni. Lehet,hogy megkeres vagy felhív. Beszélned kell vele,bele fog örülni ebbe és azt te sem akarod és senki más sem. - simogatta meg a hátam kedvesen.
- Rendben,megpróbálom kellően összeszedni magam. - értettem egyet vele,de mégis féltem,hogy ebből majd mi lesz.
- Örülök,hogy találkoztam veled prücsök. - ölelt szorosan magához.
- Én is örülök,de a pólód azért cseréld majd le. - kacsintottam rá és már el is indultam,minél előbb ki akartam jutni a hotelból mert féltem,hogy összefutok vele. Szerencsére épségben kijutottam a hotelból és amilyen gyorsan csak lehetett haza felé vettem az irányt,mielőtt haza mentem volna be ugrottam egy kisboltba és vettem valami kajának valót mára. Mikor haza értem el sem tudtam hinni,hogy mi a fene történt velem. Mennyi annak az esélye,hogy pont Guk-ak futok össze és utána  Zelo és betorpan?
- Hol a fenébe voltál?- jött felém Jiho.
- Yongguk-al voltam.- válaszoltam.
-Azzal a Yongguk-al?- vonta fel a szemöldökét.
- Igen.
- Bap Yongguk?
- Igen,vele zsenikém. - ültem le fáradtan a kanapéra miután kipakoltam a bezsákmányolt kajának valót a konyhába. Jiho egy ideig állt egy helyben majd mellém telepedett és kifaggatott. Mindent el kellett neki mondanom,persze el is mondtam volna neki de ő inkább kérdéseket tett fel. Valahogy az jobban tetszett neki,miután mindent megtárgyaltunk mondta,hogy keresett nekem egy modell ügynökséget ahova be is küldte pár képemet. Telefonálnak majd ha akarnak valamit,örültem is neki meg nem is mert nem várt meg vele. De ha talán nem küldi be a képeim akkor lehet,hogy lebeszéltem volna róla mondván nem vagyok elég szép vagy tehetséges hozzá.
- Csinálok valami kaját oké?- mosolygott rám és már ment is a konyhába. Visszamosolyogtam és elővettem a táskámból a telefonom,volt egy üzenetem. Guk küldte.

„Nyugi prücsök beszéltem Zeloval,hogy fogja be a száját és ne mondja el,hogy találkoztuk veled. Miután eljöttél átgondoltam a helyzetet és arra jutottam,jobb ha nem most találkoztok még egymással. Vagyis nem most,hanem mikor feldolgoztad a történteket. És nyugi senkinek nem mondom el amit nekem mondtál.
Xoxo Yongguk.”

Mosolyogva mégis fájó szívvel olvastam el a pár soros üzenetet. Örültem,hogy nem most kell szembe néznem Daehyunnal,de fájt is hogy nem láthatom. Keserédes érzés volt ez ami most végbe ment bennem.

„Köszönöm,hogy megtartod a titkom amíg kell. Amint tudok és bízok is magamban kellő képen haza megyek és szembenézek a tetteimmel,de addig kérlek várj a titkom elmondásával.
Xoxo Hyemin”

Miután vissza írtam neki,eltettem a telefonom és a konyhába mentem,hátulról átöleltem Jiho-t még ő készítette az ebédünket.
- Baj van?- kérdezte és közben lenézett rám.
- Nem csaj meg akartalak ölelni. Baj?- kérdeztem mosolyogva.
- Dehogy baj. - nyomott puszit a homlokomra és folytatta amit csinált és pedig el nem engedtem. Megnyugtatott a közelsége,pár pillanatra el tudtam felejteni végre a mai nap eddigi történéseit. Nem kellett sokat várni és készen is lett a spagettivel,asztalhoz ültünk és nagy étvággyal neki estünk a késői ebédünknek. Felajánlottam,hogy elmosogatok amit meg is tettem közben pedig ment egy kis halk zene. Jiho elment a haverjaival valahova,nem akartam menni ezért egyedül voltam otthon késő délután. Úgy döntöttem csinálok egy kis pattogatott kukoricát és egy jó film mellett elfogyasztom. Már félig jutottam az előkészületekkel mikor a telefonom csörgése zavart meg. Meg se néztem ki keres egyszerűen csak felvettem.
- Igen?- szóltam bele én először.
- Hyemin?- kérdezte vissza egy ismerősen csengő hang.
- Igen én vagyok. - feleltem halkan.
- Merre vagy?- kérdezte és most már felismertem a hang forrását. Sora.
- Miért érdekel?- kérdeztem feszülten.
- Los Angeles-en belül merre vagy?!-vont kérdőre.
- Nem tartozom magyarázattal neked. De mért is érdekel ez téged?- kérdeztem felvont szemöldökkel és azon gondolkoztam,hogyan is tudhatta meg hol is vagyok.
- A kérdésemre válaszolj!- emelte fel a hangját.
- Na ne szórakozz velem. Nem vagy az anyám,ne is viselkedj úgy. Foglalkozz a saját dolgaiddal. - válaszoltam és próbáltam nyugodt maradni,kisebb nagyobb sikerrel sikerült is.
- Még jó,hogy nem vagyok az anyád,de annyit jegyezz meg. Ha haza jössz és meglátlak a srácok közelébe azt megemlegeted te utolsó ribanc!- visított bele a telefonba,csak kamilláztam fel sem fogtam amit mondott. Majd pillanatokon belül a plafonon voltam a vérnyomásom pedig a 240-et verdeste.
- Nekem te csak ne mond meg mit csináljak. - válaszoltam és ki is nyomtam a telefont a válaszát meg sem várva. Mit képzel ez magáról jó kedvemben jöttem el otthonról és vetettem ki a méhem,hogy ne lehessen gyerekem? Az eszem megáll. Mérgemben felhívtam Jiho-t és mindent elmondtam neki,azonnal haza is indult. De nem csak ő hanem a barátaival is akik az én barátaim is. Még őket vártam a lakásban járkáltam és próbáltam nyugtatni magam,de nem igazán sikerült lenyugodnom. Mikor azonban megjöttek a többiek minden megváltozott,azonnal faggattak és mindent tudni akartak amit én el is mondtam nekik.
- Pakolj össze haza megyünk!- döntötte el Jiho a helyzetet.
- Tessék?
- Jól hallottad. Haza megyünk. Sora csak ne akarja megmondani mit is kéne csinálnod. Komolyan ha nem lenne terhes már régen felpofoztam volna,még akkor is ha azt vélekedem,hogy nőket nem verünk mert az  nem férfi. De most még is azon a véleményen vagyok,hogy egy atyai kibaszott nagy pofon kijárna már neki az elmúlt idők során összegyűlt szarságai miatt. - mérgelődött.
- Haver nyugi nem éri meg ribancokkal foglalkozni. - próbálkozott Mett.
- Már tök mindegy,ideges. - vont vállat Viki és közben átkarolta a vállam.
- Tényleg ti nem akartok jönni?- jutott eszébe Jiho-nak a frappáns ötlet.
- Uhhh deeeee. - visított Viki.
- Ha nem zavarnánk. - ment bele Mett is.
- Ti soha. - mosolyogtam rájuk.
És Sora hívásának hála vagy nem hála,de végre haza mehetünk. Igaz plusz két fővel,de ez nem akadály. Szívesen látjuk őket a mi hazánkban,ők is rengeteget segítettek. És ha Viki név bezavaró de ő is koreai származású igaz csak félig de az és őt mindenképpen jönni akart velünk ha majd haza megyünk. Ha nem vittük volna magunkkal ő azt is megoldotta volna. Viki egy remek barátnő,ha szomorú voltam ő mindig ott volt mellettem persze a srácok is,de egy lány mégis másabb társaság mint két srác. Ha bulizni akartam csak szólnom kellet és ő már jött is és ha kellett hülyét csinált magából a kedvemért vagy velem és nem érdekelte ki látja. Tehát ő az igazi barátnő,régen azt hittem hogy Sora az. De nem vele nem lehettem úgy önmagam mint Vikivel.
Mett pedig egy másik történet,egy igazi idióta. De mi azért szeretjük is,csak úgy falja a lányokat minden estére másik. És ő ezt élvezi is,de ki nem élvezné ezt az ő helyében. De még mielőtt mindenki egy pöcsnek gondolná a történethez hozzátartózik,hogy a barátaiért még ölni is képes lenne. Meg persze mikor hűséges volt a barátnőjéhez ő megcsalta őt,tehát ezt vehetjük amolyan lázadásnak is.

Úgy hogy vigyázz Korea megyünk haza két idióta szeretettre méltó baráttal. Előre félek mi lesz,milyen hülyeségeket fogunk majd csinálni.

Mett:

17.rész

Lassan teltek a napok és én minden dolgom el tudtam intézni. Utolsó napomra hagytam a munkahelyemet,szüleimmel is beszéltem akik elszörnyedtek a halottaktól. És anya már velem is akart jönni Amerikába,de én mondtam neki,hogy csak pénzt adjanak mert  Jiho már velem jön. Nagy nehezen de belementek,de azzal a kikötéssel,hogy meglátogatnak majd engem és ha úgy látják akkor ott is maradnak majd velem. Nem tudtam mit csinálni belenyugodtam a dologba. Sorával a veszekedésünk óta egy szót sem váltottunk rá kellett jönnöm,hogy ő soha nem volt olyan jó barátom mint Jiho. Szerencsémre Daehyun-t bent fogták a kiadónál,mert lassan come back lesz,így ez sok gyakorlást igényel.
- Milyen hangüzenetet hagysz neki?- kérdezte mellettem ülve Jiho.
- Nem hagyok neki,elsírnám magam csak. Azt meg nem akarom,hogy hallja. - szomorodok el.
- Akkor csak levél?- kérdezte.
- Ühüm,csak az. - szorult össze a szívem.
- Na gyere beszéljünk a főnökkel. - szorította meg a kezem és bekopogott az iroda ajtaján. Miután hallottunk a „szabad” szócskát benyitottunk és bementünk.
- Nocsak,valami baj van?- kérdezte a főnök.
- Ki szeretnénk lépni. - emberelte meg magát Jiho és pedig lehajtott fejjel álltam mellette.
- De mégis miért akartok kilépni ilyen hirtelen?- kérdezte szomorkásan és értetlen tekintettel.
- Van egy kis elintézni valónk ami nem hagy halasztást. - mondta Jiho.
- Értem,mikor mentek?- nézett ránk kedvesen.
- Holnap. - válaszoltam halkan.
- Már olyan hamar?- kérdezte és felemelte az arcom.
- Igen. - mosolyogtam rá könnyes szemmel.
- Jaj kislányom ne sírj.- ölelt meg az idősödő főnököm.
- köszönöm.- töröltem meg a szemeim.
- A barátod is veled megy?- kérdezte,én pedig jobban elszomorodtam.
- Ő nem jön velünk,és ha ide is jön. Akkor kérlek mond neki azt,hogy együtt vagyunk. - mondta Jiho én pedig kitöröltem a szememből egy kosza könnycseppet.
- Tessék?- kérdezte meglepetten a főnökünk.
- Kérlek mond neki azt,neki jobb lesz azzal a tudattal . -mosolyogtam keserűen.
- De hát mért?- próbálkozott tovább.
- Ha majd vissza jövök mindent elmondok,de most még nem lehet. - hajoltam meg és kimentem az irodából,öltözök felé vettem az irányom és minden dolgom bedobáltam a táskámba. Kint pedig megvártam Jiho-t, aki ugyan úgy járt el mint én. Gyorsan haza felé vettük az irányt és összepakoltam a dolgaimat,leleteimet amit az orvos adott és egy közös képet Dahyunnal és egy olyat amin mindannyian rajta vannak. Mikor ezekkel is készen lettem elővettem pár lapot és egy tollat,konyhába mentem és leültem az asztalhoz. Gondolkoztam mit is írjak,de más nem jutott az eszembe csak az amit Jiho javasolt még napokkal ezelött.

 „Kedves Daehyun
Nem tudom,hogyan is mondjam el neked. De én már nem szeretlek úgy mint az elején,eleinte próbáltam elterelni a gondolataimat ezekről a tényekről de nem ment. Mikor nem voltál velem nem hiányoztál úgy mint az elején,kezdtem ráébredni,hogy nálam már csak a megszokás volt. A tudat,hogy van mellettem valaki megnyugtatott,de rá kellett jönnöm nekem ez nem elég. És erre a napokban jöttem rá mikor TE nem voltál mellettem,de Jiho igen. Ő megért engem és mindig ott van mellettem,rájöttem,hogy amit iránta érzek nem csak barátság hanem ennél talán több. 
Kérlek ne haragudj rám,de úgy éreztem meg kell osztanom ezt veled. Remélem találsz majd magadnak egy olyan lányt,aki majd megbecsül és boldoggá tesz majd. 
Sajnálom!
Hyemin”

Mikor befejeztem a levelet,könnyeim patakokban folytak nem tudtam abba hagyni a zokogást. Jiho segített nekem eltette a levelet és megcímezte a borítékod és az asztalon hagyta. Aztán engem próbált nyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel,mikor valamelyest lenyugodtam megfogtuk a bőröndjeim és kimentünk a lakásomból. Még utoljára vissza néztem aztán gondosan bezártam magam mögött az ajtót és a kulcsom a táskám mélyére rejtettem. Amilyen gyorsan csak lehetett lementünk és beültünk Jiho kocsijába,bekötöttem magam és könnyeim újra patakokban folytak le arcomon. Soha nem éreztem még ennyire rosszul magam,hogy hazudnom kellett annak akit a legjobban szeretek.
- Kicsi bogaram,ne sírj nem tudok most mit kezdeni veled. - simogatta meg az arcom Jiho vezetés közben.
- De ha egyszer fáj?- zokogtam hangosan fel.
- Tudom,de majd az idő múlásával talán jobb lesz. - próbált vigasztalni,de jelen helyzetben ez nem ment neki amire ú is rájött ezért hagyott sírni és folytatta a vezetést. Mikor megérkeztünk hozzá,könnyes szemmel mentem be a lakásba és a kanapéra ülve néztem ki a fejemből. A könnyeim elfogytak már,egy cseppet sem hullattam tovább. Mereven ültem és néztem a tv-t amíg Jiho is bepakol és elrendezi a dolgait.
- Gyere menjünk a hotelbe. - mosolygott rám és felnyalábolt a kanapéról és elindult lefelé a poggyászával együtt. A táskáját betette a csomagtartóba az enyém mellé,én addig beültem a kocsiba és bekötöttem magam. Lassan Jiho is beült mellém és elindultunk a hotel felé,mikor oda értünk bejelentkeztünk és elfoglaltuk a szobánkat. Lefürödtem és elfeküdtem az ágyban,megvártam még Jiho megvacsorázik és megfürdik,majd ő is befeküdt mellém.
- Aludj bogaram,korán kelünk reggel. - puszilt meg és betakart.
- Köszönöm,hogy velem jössz. - mosolyogtam rá.
- Már mondtam,olyan vagy akár a kishúgom. Még szép,hogy veled megyek. - ölelt meg és addig simogatta a hátam még el nem aludtam.

Reggel tényleg korán keltünk,mert el kellett készülni és a reptérre is ki kellett menni. Nagy nehezen kivergődtem magam az ágyból,fogat mostam összekötöttem a hajam és feldobtam egy kevés sminket mert emberek közé kell mennem,majd felvettem egy kényelmes mégis csinos összeállítást és csináltam egy kis teát nekem és Jihonak. Még  ő is elkészült leültem és inni kezdtem a meleg teámat,nemsokkal később Jiho is csatlakozott hozzám,megitta a teáját utána összepakolta a kint lévő cuccainkat. Kijelentkeztünk a hotelból és elindultunk a reptérre,ott leadtuk a bőröndjeinket és vártunk a becsekkolásig. A szívem a torkomba dobogott,féltem attól,hogy Daehyun valamilyen oknál fogva megjelenik itt,de abban is reménykedtem,hogy nem jön ide. Mért is tenné,nem tudhatja hol vagyok ez a gondolat valamelyest megnyugtatott. Lassan ideje volt gépre szállni és elindulni Amerikába. Az út elején rosszul voltam,minden bajom volt. Féltem,hogy lezuhanunk vagy ilyesmik talán túl sok volt az ilyen film. De aztán megnyugodtam,mikor Jiho megfogta a kezem és biztatóan rám mosolygott,elindított egy filmet amit végig is néztünk. Majd egy újat kezdtünk el,amin elaludtam és csak akkor ébredtem fel mikor szóltak,hogy kapcsoljuk be az övünket mert leszállunk. Zökkenő mentesen értünk földet és hálát adtam Istennek,hogy nem zuhantunk le.
- Rohadt fáradt vagyok. - mondta Jiho.
- Én is,meg éhes. - korgott a gyomrom.
- Oké akkor keresünk valami éttermet aztán bejelentkezünk a kórházba. - nézett rám komolyan,bólintottam és bőröndökkel a kezünkbe elindultunk taxit fogni. Jiho megmondta neki hogy vigyen minket először. Tágra nyílt szemekkel figyeltem az utakat,a házakat és úgy mindent.
- Most vagy itt először?- kérdezte Jiho mosolyogva.
- Ühüm,anyáék soha nem hoztak magukkal ide. - mondtam mérgesen.
- Na akkor ha jobban leszel körbe vezetlek. - mosolygott rám és közben kifizette a taxist,mert megérkeztünk Jiho házához. Bepakoltuk a dolgainkat,egymás után lefürödtünk és elindultunk egy nekünk tetsző éttermet keresni. Nem kellett sokat keresnünk meg is találtunk egy hamburgerest,beültünk és rögtön kértünk is két speciális hambit és mellé kólát persze. Még vártunk beszélgettünk pár lényegesebb dolgot,mégpedig miszerint minden nap mellettem lesz. Ha nem maradhat ott éjszakára akkor már kora reggel visszajön és addig marad amíg csak lehet. Mosolyogva simogattam meg a kezét és hálás tekintettel néztem rá. Aztán kihozták a rendelésünk,elkerekedett a szemem mikor megláttam mekkora adagot hoztak ki nekem. A tányéromon egy hatalmas hambi és sült krumlpi hozzá valami mártogatós cucc,egyszóval finom kalória bomba. Lassan eszegetni kezdtem,jó lassan közben Jiho-ra néztem aki velem ellentétben két pofára tolta be a kaját. Elmosolyodtam és én is elkezdtem rendesen enni,de kifogott rajtam a kaja. Kevés maradt meg,de azt nem tudtam leimádkozni a torkomon,székemen hátradőlve néztem ki az ablakon. Mikor Jiho is befejezte az evést kifizette az ebédünk és elindultunk a kiszemelt kórház felé. Gyomorgörccsel és hányingerrel léptem be,elindultunk a nővér pulthoz és már a tenyerem is izzadt.
- Miben segíthetek?- kérdezte a pultnál ülő nővér.
- Lee Hyemin vagyok. - dadogtam halkan.
- És miben segíthetek?- kérdezte újra.
- Én rákos vagyok. - suttogtam.
- Nem értem kérem hangosabban. - kötött belém ismét.
- Megnézné a felvett betegek nevét kérem!- emelte fel a hangját Jiho és mindenki minket nézett ennek hála.
- Kérem nyugodjon meg,vagy hívom a biztonságiakat. - fenyegette meg Jihot a nővér.
- Én meg beperelem,mert nem végzi rendesen a munkáját. - felelte erélyesen Jiho.
- Megtudhatnám mi a probléma?- lépett mellém egy idősebb orvos.
- Persze,ez a nővér nem végzi rendesen a munkáját. - vágta rá Jiho.
- Na de kérem. - kezdett bele a nővén én meg szédülni kezdtem,aztán minden elhomályosodott előttem. Elájultam. Nem tudom meddig lehettem eszméletlen,de mikor felkeltem először nem tudtam hol vagyok. Körbe néztem a szobában,fehér falak és néhol egy kér berendezés állt,rájöttem,hogy egy kórházi szobában vagyok. Már éppen felszenvedtem magam ülő helyzetbe,mikor bejött egy orvos.
- Nocsak,már fel is ébredt?- mosolygott rám kedvesen.
- Igen. - válaszoltam.
- Nem érez valahol fájdalmat?- kérdezte és leült az ágyam szélére.
- Nem. - válaszoltam ismét kurtán.
- Elnézést kérek a nővér nevében is,nemrég került át hozzánk és még nem tanulta meg,hogyan is kéne viselkedni az itteniekkel. Már felvették velünk a kapcsolatot Koreából és ígérem egészségesen mész innen ki. - mosolygott rám kedvesen.
- Köszönöm. - sírtam el magam.
- Bogaram,te már megint sírsz. - ölelt át mosolyogva Jiho,aki nem rég lépett be a kórterembe.
- Én nem is zavarok,de holnap már szeretném elkezdeni a sugárkezelést,jobb minél előbb. - mondta komolyan az orvos.
- Rendben és köszönöm. - töröltem meg a szemem és kicsikartam magamból egy kis mosolyt.
- Magácska sokkal szebb ha mosolyog. - nézett le rám kedvesen és megsimogatta a kezem.
- Köszönöm. - pirultam el kicsit és jobban Jiho-hoz bújtam.
- Na pihenjen és a fiatalember is itt maradhat,gondolom nem akarja itt hagyni a barátnőjét. - mosolygott ránk.
- Rendben,köszönjük. - mondta helyettem Jiho. Én csak néztem és a hallottakat dolgoztam fel.
- Ne haragudj,de nem akartam magyarázkodni. - nézett rám Jiho.
- Semmi baj,igazad van. - feküdtem el az ágyon és néztem a plafont.
- Szerinted Daehyun már megtalálta a levelet? Vagy még mindig keményen gyakorol?- kérdeztem összeszorult szívvel.
- Nem tudom bogaram,de most ne is ezzel foglalkozz. A legfontosabb,hogy meggyógyulj. - fogta meg a kezem. Rámosolyogtam és bólintottam egyet,még sokáig beszélgettünk és együtt is ettünk. Mert hoztak nekünk vacsorát,igaz nem volt olyan jó,de rossz sem volt. Aztán hamar eljött az este és szempilláim ólomnehéznek bizonyultam és lecsukódtak.
Reggel gyomorgörccsel keltem fel szerencsére Jiho velem volt,de nem jöhetett be velem mikor sugárkezelést kaptam. A kezeléssel magával nem volt baj,mert semmit nem éreztem,de a melléhatások annál rosszabbak voltak. Folyamatosan fáradt voltam és egyfolytában ittam volna,a bőröm is elcserepesedett,hánytam és még hasmenésem is volt. Ezekre kaptam is gyógyszer az orvosomtól,és nagyjából elviselhető volt a kezelés. De volt olyan pillanat mikor feladtam volna és hagytam volna az egészet,de ilyen esetekre itt volt Jiho. Ő öntött belém lelket és adott egy kis erőt is,de mikor nem volt velem,mert dolgoznia is kellett kicsit akkor éreztem igazán egyedül magam. Ilyenkor csak feküdtem az ágyamon és néztem ki a fejemből és azon gondolkodtam vajon mi lehet most a többiekkel,vajon boldogok,hogy nem vagyok ott? Gondolnak rám?
Lassan minden napom ilyenné vált,féltem attól és az orvosom is féltett abból,hogy netalán depresszióba esek. És ez kihat majd a gyógyulásomra is mai eddig még nem következett be,pedig lassan már 3 hónapja itt vagyok.
- Na bogaram,hogy vagy?- jött be az ajtómon mosolyogva Jiho és hozott magával virágot is,ezt az elmúlt időkben mindig megteszi.
- Már jobban,hogy itt vagy. - mosolygok rá.
- Sápadt vagy kicsit. - simogatta meg az arcom és elhúzta a függönyöm,így a nap erős fénye bejárta az egész szobát. Hunyorogva néztem rá és kicsit feljebb tornásztam magam az ágyamon.
- Na így már jobb is,nem vagy kuka sötétbe. - ült le mellé és narancsot kezdett el pucolni,majd gerezdekre szedte és azzal kínálgatott. Nehezen de legyűrtem pár gerezdet és ittam rá egy kis vizet.
- Mondtak valamit az orvosok?- kérdezte közben tömte magába a narancsot.
- Semmi biztatót.- válaszoltam halkan. Már szólt volna,mikor belépett anya az orvosommal,nem kis meglepetést okozva ezzel nem csak nekem de Jiho-nak is.
- Anya te mit keresel itt?- kérdeztem halkan és meglepetten.
- Ahogy megígértük,meglátogatunk apád is mindjárt itt lesz. - mondta és megsimogatta a kezem amitől a hideg is kirázott. Soha nem törődött velem,csak ha elvittek valami nyilvános helyre,de akkor is csak felszínes törődés volt.
- Értem. - válaszoltál kurtán és Jiho keze után nyúltam.
- Hyemin valamit meg kell beszélnünk. - nézett rám az orvosom komolyan.
- Rendben. - mondtam és feljebb ültem az ágyamon,persze Jiho azonnal segített.
- Mint tudod folyik egy ideje a kezelésed. - kezdett bele az orvos.
- Érzékelem igen. - válaszoltam mire anya rám morgott,de mintha a doki észre se vette volna tovább folytatta.
- Ezért,hogy mindenképp meggyógyulj a műtétet javaslom.- mondta én pedig elsápadtam.
- Ezt azt jelenti,hogy...- kezdetem volna bele,de nem folytattam. Nem voltam rá képes.
- Igen,sajnos ki kell operálni a méhed. - fejezte be az orvos a gondolatom,könnyeim patakokban kezdtek el folyni és Jiho vállára dőltem. Ő átkarolta a derekam és közben a hátam simogatta.
- Nagyon sajnálom,mindent megtettünk amit lehetett,de ezt kell tennünk,hogy biztosra menjünk. Tudom,hogy ez neked nem könnyű,de az érdekedben minél előbb át kellene esned rajta. - mondta közben és a vállamra tette a kezét.
- Mégis mit képzel maga? Nem műti meg a lányom,maga egy újjal sem nyúl hozzá. -kezdett kiabálni anya.
- Te csak hallgass el,neked ebbe nincs beleszólásod!- kiabáltam rá.
- az anyád vagyok,van beleszólásom. - rivalt rám.
- De nem törődtél velem,az én életem én döntök felőle. - töröltem meg a szeme és az orvosomra néztem.
- Műtsön meg. - szedtem össze a bátorságom,és közben Jiho kezét szorongattam.
- Rendben,a héten sor kerül rá. És megígérem vigyázok rád. - simogatta meg a vállam és biztatóan elmosolyodott.
- Köszönöm. - feleltem kurtán és még mindig Jiho kezét szorongattam,aki egy pillanatra sem engedett el és mozdult el mellőlem. Anya mint valami űzött vad úgy ment ki az orvos előtt és egy pillantásra sem méltatott. Pont olyan volt mint régen,ha nem azt csináltam amit akart akkor ő nem foglalkozott velem.  Könnyes szemmel néztem Jiho-ra mikor már csak ketten voltunk újra a szobában.
- Nem lehet majd kisbabám. - sírtam el magam újra.
- Nem lesz semmi baj bogaram,csak ne sírj kérlek. Nem tudom mit kezdjek veled. - simogatta meg az arcom és lecsókolta a könnyeim.
- Nem lehet kisbabám. - ismételgettem magam,Jiho pedig magához szorított és próbált nyugtatni. De be kellett látnia,hogy ez most nem fog menni,hívott egy nővért aki nyugtatót adott be. Amitől elpilledtem,aztán elaludtam,így telt el két nap. Harmad nap megvolt a műtétem,én pedig utána depressziós lettem. Nem ettem és nem ittam,infuziot kötöttek rám újra és úgy jutottam tápanyaghoz és vízhez. Semmihez nem volt kedvem,de mivel kivették a méhem gyógyultnak nyilvánítottak,vagyis még nem mert el kell telnie 5 évnek. De mivel tünet mentes voltam és nem találtak újabb rákra utaló jeleket az orvosom azt mondta hamarosan elhagyhatom a kórházat. Ennek már egy hete,már túl léptem úgy mond a sokkon és már eszek is egy keveset. Bár ez mind Jiho érdeme mert úgy tömi belém a kaját mint a nokedlit a kacsába,már csak két nagy fájdalmam van. Az egyik hogy nem lehetek anya vér szerint,a másik,hogy egy nagy seb éktelenkedik a hasamon és így igen be van korlátozva mit is húzhatok fel. Mert nem akarom,hogy megbámuljanak vagy kérdéseket tegyenek fel.
- Na ez a nap is eljött kedveském. - mosolygott rám a dokim mikor már a saját ruhámban álltam vele a recepción a kijelentkezésre várva.
- Igen,- mosolyogtam én is.
- Remélem nem találkozunk itt,vagyis jöhet csak ne betegként hanem inkább látogatóként. - simogatta meg a kezem.
- Rendben. - mosolyogtam vissza és közben aláírtam a papírokat. Miután mindent elintéztünk elindultunk vissza Jiho házába,Jiho beültetett a kocsijába. Gondosan bekötötte a biztonsági övem,majd ő is belült a helyére és elindította a kocsit. Megálltunk egy autós étteremnél és rendelt két adag nem tudom én mit,majd azokkal együtt haza indultunk. Jiho leparkolt a kocsival,én pedig fáradtan kászálódtam ki a kocsiból,az elmúlt hónapokban nem igen mozogtam semerre sem. Belépve a házba nagyon megdöbbentem,nem mertem semerre mozdulni,féltem beljebb menni.
- Na nem mész beljebb?- kérdezte vidáman.
- Te hülye vagy?Még a végén megtámad valamelyik kajás doboz a földön. - fintorodtam el.
- Jól van na,ne bánts. Minden nap veled voltam,nem volt időm takarítani. - mondta és erővel lökött beljebb.
- Ez nem mentség,mi van ha elkapsz valami betegséget te fogyatékos?- estem neki mérgesen.
- Nyughass asszony,árt a szépségednek. - mondta,azt sem tudtam merre vagyok.
- Asszony?- kérdeztem vissza szikrákat szóró szemmel.
- Mért? Ilyenkor tök olyan vagy,házsártos asszony aki a férjével kiabál. - röhögte el magát,miután átgondoltam a helyzetet én is elmosolyodtam.
- Menj fürödj le és öltözz át meleg van. - simogatta meg a hátam és elvezetett a fürdőig.
- Köszönök mindent. - néztem rá hálásan.
- A szőr is fel áll a hátamon,hagyjál már. Megbeszéltük nem? Akkor nem kell minden egyes nap megköszönni mindent. - dorgált meg és nyomott egy puszit a homlokomra,aztán becsukta maga mögött az ajtót. Egy nagyobb sóhajtás után elkezdtem levetkőzni,minden holmin bedobtam a szennyesek közé és beálltam a zuhany alá. Jó érzés volt végre rendesen megfürdenem. Minden piszkot lemostam magamról,még azt is ami nem is létezett. Kezem a sebere siklott és könnyek gyűltek a szemembe,mindent megadnék érte csak ne lennék ilyen szerencsétlen,mit tettem előző életemben,hogy ez a büntetésem. Pár percig még némán sírtam,majd elzártam a csapot és tiszta ruház húztam. Felvettem egy rövidnadrágot és egy hosszabb felsőt,ami takarja a hegem. Kimentem és szembe találtam magam Jiho-val.
- Ennyire zavar?- kérdezte sajnálkozva.
- Igen. - vallottam be halkan.
- Felkeresünk egy jó plasztikai sebészt,ő majd eltünteti neked. - ölelt magához és a nappaliba vezetett. Leültetett a tv elé,elkezdte kapcsolgatni az adókat. Kikaptam a kezéből a tv kapcsoltam és vissza nyomtam az át ugrott adóra. Dobogó szívvel néztem a fiúkat és azt,ahogyan énekelnek,táncolnak. De Daehyun nem volt olyan mint szokott,a kelleténél is sápadtabb volt és talán még le is fogyott. Könnyek gyűltek a szememben és csak néztem őket,valami fellépésük lehetett de nem tudom milyen.
- Mért nézed? Ettől nem lesz jobb. - kapta ki a kezemből és már el is nyomta.
- Mert nekem jó így oké!- mondtam mérgesen és visszanyomta. Már csak az útorsó pár pillanatot kaptam el és az is Daehyun volt,minden pillanatot kiélveztem a látványából igaz csak halovány önmaga volt,de akkor is kiélveztem. Mikor vége lett és más jött a tv-ben elszomorodtam és görcsösen szorongattam a távirányítót.
- Hé gyere együnk éhen halok.- mosolygott rám kedvesen és kitépte a kezemből a kapcsolót és a konyhába húzott maga után. Leültetett a pultra és ő neki kezdett valami kaja összeütésének. Nem tudom mit csinált mert nézni is rossz volt,mindent össze dobált egy tálba és serpenyőben sütötte meg. Fintorogva néztem a tányéromra mikor elé tette.
- Na nem eszel?- kérdezte teli szájjal.
- Nem kapok étel mérgezést?- kérdeztem félve.
- Na,ez most fájt. Itt gürizek neked és te meg attól félsz megmérgezlek-e?-nézett rám tetettet mérgességgel,elmosolyodtam és küldtem felé egy puszit. Aztán én is elkezdtem enni,nem azt mondom,hogy egy 5 csillagos étterem megirigyelné amit főzött,de igen finom volt amit csinált. Amint végeztük felajánlottam,hogy majd én elmosogatok amibe persze rögtön bele is ment. Mosolyogva néztem utána és elkezdtem elmosni az edényeket és a tányérokat,meg persze az összes mosatlant amit felhalmozott az idők során. Mikor készen lettem még mindig nem éreztem jól magam a lakásban ezért elkezdtem törölgetni és összegyűjteni a szemetet és persze a szennyest is. Elindítottam egy mosást,felporszívóztam két szobát,már a nappaliba mentem volna mikor nagy fájdalmat éreztem a hasamba,le kellett üljek a földre és össze görnyedve voltam percekig.
- Eszednél vagy? Nem meg mondta az orvos,hogy ne erőltesd még meg magad. Felszakadhat a sebed is,nem érsz rá kicsit később?- kérdezte és karjaiba véve a nappaliba vitt a kanapéra. Elfeküdtem és mélyeket lélegeztem,ez segített kicsit és már nem fájt annyira a hasam.
- Sajnálom. - néztem Jiho-ra.
- Majd én kitakarítok,te maradj most itt. - utasított és folytatta,ahol én tartottam. Felültem a kanapén és néztem ahogyan takarít,elmosolyodtam ahogyan koncentrál és közben mégis bénázik. Most jöttem rá talán rendesen is,hogy mellette biztonságban érzem magam. És nem úgy mint eddig,feltétel nélkül megbízom benne,talán ennyire még Daehyunban sem bíztam meg. De ezek a rettenetes hónapok ráébresztettek,hogy ő mindig mellettem volt,még akkor is mikor el akartam küldeni olyan rosszul voltam,de ő ott volt mellettem és tartotta a tálat még én kiadtam magamból amit ki kellett adnom. Talán életem végéig nem tudom majd meghálálni neki mind azt a sok jót,amit ő adott nekem. Munkája végeztével elfeküdt a kanapén fejét pedig az ölelembe hajtotta,elmosolyodtam és haját birizgáltam.
- Na most már nyugodt vagy?- kérdezte rám sandítva.
- Ühüm,tisztaság van. - mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit a hajába.
- Akkor jó. - fogta meg a szabad kezem és a nyakához vezette,nyomott egy apró puszit az ujjaimra és nézte a tv-t amit eddig is nézett,mielőtt elkezdett volna takarítani.
                                                       
                                                      ******

A műtétem óta eltelt 3 hét,Jiho pedig talált egy neves plasztikai sebészt aki elvállalta a műtétemet. Talán már rutinosan feküdtem fel a műtőasztalra és hagyatkoztam egy neves doktorra aki majd elvégez egy kisebb műtétet. Ami persze sikeres volt és persze még nem láttam a heget,mert kötés volt a hasamon.

- Igyekezz már,el fogunk késni.- kiabált be a szobába utánam Jiho.
- Hogyan késnénk el egy kórházból?- néztem rá miután kijöttem a szobámból.
- Simán,főleg ha rajtad múlik. Amúgy csinos vagy. - szúrta még oda nekem a kedves kis megjegyzését.
- Csak egy sima farmer és felső,de köszi. - karoltam belé és úgy mentünk ki a lakásból. Jiho gondosan bezárta az ajtót és már indultunk is a napsütésben a magánklinikára. Egymásba karolva mentünk az utcákon napszemüvegbe és mosolyogva,minden hülyeséget mondott nekem amitől én nagyon nevettem. Csomó árus mellett elmentünk,de nem nézelődhettem,mert Jiho elrángatott onnan. Egyszer egy nagyobb csapat mellett mentünk el,onnan az egyikük nekem jött de elnézést is kért. Mosolyogva néztem rá és bólintottam.
- Kik lehetnek azok?- kérdeztem Jihotól.
- Nem tudom,de nincs időnk nézelődni. - felelte.
- Ajmár még mindig van háromnegyed órán,csak nézzük meg kik azok. - erősködtem,mire beadta a derekát. Mosolyogva húztam magam után a tömegbe,valami forgatás vagy fotózás lehetett nem tudom. Mikor előre értem megtorpantam és csak meredten néztem egy bizonyos pontba,fél örült módon markoltam Jiho farmer ingét.
- Mi a baj bogaram?- nézett rám,de mikor felfogta,hogy nem válaszolok ő is abba az irányba nézett mint én.
- Na húzzunk innen. - fogta meg a kezem és elkezdett kirángatni a tömegből,mikor kiértünk szorosan magához húzott. Próbáltam visszafogni a könnyeim,de nem nagyon sikerült. Pár kósza könnycseppet elmorzsoltam,de aztán erőt vettem magamon és letöröltem a könnyeim.
- Jobban vagyok,mehetünk. - mondtam és gyorsan elindultam magam után húzva Jiho-t. Az út további részén nem beszéltünk,a klinikán bekísértek egy szobába. Ott levették a kötésem és egy egész alakos tükör elé állítottak,elámultam a vég kifejlet. Nagyon halvány volt a heg,sőt ha nem is tudtam volna hol is volt nem is vettem volna észre. Nagyon meghatódtam és örömömben még a doki nyakába is ugrottam.
- Köszönöm szépen. - hálálkodtam.
- Ugyan igazán nincs mit,örültem hogy segíthettem.- mosolygott rám a doki. Beszélgettünk még egy kicsit aztán mi is mentünk a dolgunkra és a doki is.De előtte még felvettem haspólót ami szabadon hagyta a hasam,most már nem kellet takargatnom. Nem kellett szégyenkeznem a heg miatt,mosolyogva mentem Jiho-hoz.
- Hú de szexi itt valaki. - bókolt nekem és átkarolta a derekam.
- Próbálkozik az ember. - mosolyogtam rá.
- Akkor hova menjünk ma?- kérdezte.
- Ahova csak akarsz. - válaszoltam.
- Akkor ma bulizunk angyalom.- kacsintott rám és az üzletek felé rángatott. A legelsőbe bevezetett és a női részleghez ment,mosolyogva mentem utána. Szebbnél szebb,és szexibb ruhákat adogatott a kezembe,fej rázva mentem mentem a próbafülkébe és próbáltam fel a ruhákat. Egy kék testre simuló ruha mellett döntöttem,és egy fekete magassarkú mellett. Mikor haza értünk elmentem fürdeni és közben megmostam a hajam is,mikor mindennel készen lettem köntösömben mentem ki ,hajam a törölközőbe csavarva,Jiho kint ült az erkélyen.
- Így megfázhatsz. - nézett rám napszemüvegben.
- Igazad van mínuszok tombolnak. - meredtem rá.
- Jó-jó,a hajaddal mit kezdesz?- kérdezte hirtelen.
- Nem tudom lehet csak kivasalom. - vontam vállat és vissza mentem a lakásba. Nem sokkal később ő is követett engem,elhessegettem fürdeni és addig a szobámba megszárítottam a hajam és minden hajápolót és utána kivasaltam a hajam. Majd következett a smink,nem akartam olyan feltűnő lenni fekete szemceruzával kihúztam a szemem és szempillaspirált aztán felvettem a ruhámat is. Kerestem egy kis táskát amibe bele tudtam dobálni pár mütyürt,fújtam magamra egy kevés parfümöt,aztán a cipőmmel a kezembe kimentem a nappaliba. Kint Jiho is menetre készen állt,mikor megfordult mosolyogva végig nézett és még szélesebb lett a mosolya.
- Csoda szép vagy. - nézett rám kedvesen.
- Te is jól nézel ki. - léptem bele a cipőmbe.
- Na akkor induljunk. - mosolygott rám és már ki is léptünk a lakásból,magunk után gondosan bezárva az ajtót és a táskám cipzáros részébe tettem a kulcsot. Utána már mentünk is egy bulizó helyre,nem sokat kellett keresnünk LA tele van ilyen helyekkel főleg este. Egyik hely jobb volt mint a másik,nem tudtam hova megyünk,de Jiho választott egy neki tetsző helyet és berántott maga után. Rögtön a pult felé tört utat nekünk és kért is kér rövidet kezdés képen,aztán mentünk is táncolni. Nem foglalkoztunk semmivel,talán most éreztük igazán jól,a múlt hónapokhoz képest. Egyikünknek sem volt semmi baja,mindketten felszabadultak is vidámak voltunk. Így ment ez egészen hajnalig,mikor már a lábam is nagyon fájt és már fáradtak is voltunk ezért úgy döntöttünk,hogy haza felé vesszük az utat. Ami nekem rettenetesen hosszúnak tűnt főleg,hogy már nem bírtam magassarkúban közlekedni és ezért kulturáltan mezítláb lépkedtem Jiho mellett,aki volt olyan kedves és ő is levette a cipőjét. Csak,hpgy ne legyen olyan feltűnő,mikor haza értünk úgy ahogy voltam befeküdtem az ágyamba és már aludtam is.